XAMP sebessége
Üdv!
Mások tapasztalatai érdekelnének.
XAMP-ot használva is csinálok egy oldalt és az az érdekes, hogy egyébként gyors, jó gépem van Win XP Prof. oprendszerrel, de kicsit lassabb a drupal rajta, amikor valamit állítok, és azt végrehajtja, mint a weben, amikor szerkesztem az oldalamat.
És bizonyos műveleteknél, ahol (gondolom az adatbázishasználat miatt) hangosabban zakatol a vinyó, pedig nem lehet akkora feladat, sokkal nehezebbeket, pl. Photoshoppal képfeldolgozást szinte némán csinál.
Szerintem félreértjük egymást
Szerintem félreértjük egymást, ezért aztán elkezdem annyira előlről amennyire csak lehet, hátha így könnyebben megérthető mi is az én gondom, másrészt ezen rovat neve tudásbázis, és ilyen problémába sokan beleütközhetnek nem csak a galambok kapcsán.
Tehát amint látszik is ez egy galambász honlapja lenne, aki fel szeretné vinni a galambjait az adatbázisba, majd azokat különböző szempontok alapján leválogatva külön menüpontonként megjeleníteni(ti. versenyzők, bázisgalambok, tenyészgalambok.)Ezeket természetesen pároztatja is, amely nagyjából úgy néz ki, hogy évente más-más párok alakulnak ki a meglévők közül.
Aki allergiás a madártollra, vagy nem tudja a fentieket elképzelni gondolja azt, hogy ez egy társkereső iroda honlapja, ahol a jelentkezőket először felveszik az adatbázisba, majd különböző menükben listázzák a párt keresők számára.
Létrehoztam ehhez először is egy galambok tartalomtípust a következő mezőkkel:







Itt a galambász értelemszerűen megadja a cím mezőben a galamb nevét,képnél a galamb képét, body-ban a galambról egy részletes leírást, a nemi jellegnél azt, hogy fiú, vagy lány, a státusznál, hogy aktív, avagy sem (azért nem aktív, mert már öreg és nem párosodik, vagy nem él már, ez esetben is fennmarad a listán, de ezzel jelöljük ugye, hogy világos legyen a látogatónak). A csatolmányhoz fel lehet tölteni a galamb oltási lapját, származási lapját, pedigréjét, egyéb kütyafülét.
A galambkategóriákat meg így alakítottam ki:
A wiews nézet a kategóriákhoz egyszerű:
Mindegyik ugyanilyen ami a fenti listában van, csak persze a megfelelő kategóriával, és persze ezek a menüben is megjelennek, mindössze a Galambok menü rejtett a külső látogatók elől, mert az csak arra szolgál, hogy oda töltsük fel a galambok adatait.
Ezek után létrehoztam egy Párosítások tartalomtípust, amelynek a mező mindössze ennyiből állnak:
A Node reference-ekhez létrehoztam egy-egy viewst, ami alapján a bázis- és a tenyészgalambok közül ki lehet választani egy darab hímet, és egy darab tojót
Ez eddig szép és jó, de a megjelenítéssel már gondjaim vannak, ugyanis ott csak ennyi jelenik meg:
Az hogy két oszlop meg minden az rendben van, hiszen a "szabvány" az, hogy baloldalt a hím, jobboldalt a tojó, és képre kattintva lehessen a galambról részletes infót kérni. (példa1, példa2, példa3)
A formátumnál Title, Rendered node, Url as Plain text, illetve tartalomazonosító választható. Ezek közül a rendered node az ami már megjelenít valami tartalmat is nem csak egy linket, vagy azonosítót.
A view mode-nél a fogaskerékre kattintva már van Bevezető, Teljes, tartalom, Rss, Keresési index, Keresési eredmények és Vezérjelek.
Nekem a bevezető is jó, de amint írtam is a törzs nem kellene a tartalomból, csak a kép és a többi mező. Ezek viszont nem jelennek meg a megjelenés beállításainál, (tehát nem tudom a törzset rejtetté tenni) valószinűleg azért, mert a rendered node ugye a már kész tartalmat listázza, amiből az egész ered.
Bár a Display Suite-nek hála van add view modes pontom, nem igazán értem, hogy ez most az én esetemben mire lenne használható, lévén csak ugyanazokat a dolgokat tudom kiválasztani itt is, mint fentebb.
Próbáltam már az EVA modult is, de az szerintem nem ehhez a problémához való, valamint a Node referrece views formatter modult, amivel elvileg views nézetet lehet hozzárendelni a formátumhoz, nálam azonban AJAX hibával elszáll.
Ha ez a probléma megoldódik, egyből adódik egy újabb, mégpedig az, hogy hogyan tegyem a párokat egy "évjárat" alá. Most ugyanis egy fiúból és egy lányból lesz egy tartalom, majd a következő fiú-lányból a következő tartalom. Viszont ezt úgy kellene, hogy 2013 évi költőpárok főcím, majd alatta mondjuk 5 vagy 6 fiú-lány pár. Következő főcím: A nyári versenyre felkészített galambpárok, aminek tartalma mondjuk nyolc versenygalambpár. Ezt követően mondjuk a 2014 évi költőpárok és így tovább.
A házzaságközvetítő iroda példáján keresztül pedig az eddigieket úgy mondhatnám, hogy az iroda szertné közölni kiket házasított ki ebben az évben, kiket jelölt ki pároknak a hétvégi randira és így tovább. Mindezt egyetlen menüpont alatt.
http://users.ininet.hu/monandmattil/