Hírek

A munka ünnepén megjelent a Drupal 4.7.0

Hojtsy Gábor képe

A Drupal fejlesztői a magyar fordítókkal egyetemben majális látogatás helyett a már régóta esedékes 4.7.0 kiadás megjelentetésén munkálkodtak. Ennek köszönhető, hogy a számos béta és kiadásra jelölt verzió után ma megjelenhetett a 4.7.0 végleges verziója. Még számos lehetőségünk lesz az újdonságok felsorolására, maga a bejelentés is csak néhány fontos újdonságot emel ki.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 4.7.0 RC4, elkezdődött a 4.8.0 fejlesztése

Hojtsy Gábor képe

Míg nemrég még reményemet fejeztem ki (a fejlesztői csapat többi részével egyetemben), hogy a harmadik kiadásra jelölt verzió lesz az utolsó a végleges kiadás előtt, ez most nem jött be. Világossá vált, hogy a 4.7.0-ás kiadás lesz a Drupal leghosszabb ideig fejlesztett, és egyben leginkább tesztelt változata is.

Kategóriák: 

A Drupal meghívást kapott a Google Summer of Code 2006-ra

Hojtsy Gábor képe

A Google idén is megrendezi Summer of Code (SoC) nevű fejlesztőket támogató programját. Tegnap a Drupal tavalyi koordinátora Robert Douglass meg is kapta a programon való részvételre szóló meghívást, így már folyik a felkészülés: a mentorok összegyűjtése, az ötletek, feladatok kimunkálása. A Drupal nagyon sokat köszönhet a 2005-ös SoC programnak, számos új és a közösség mellett maradó fejlesztőt, és természetesen az elkészült forráskódokat, modulokat.

Kategóriák: 

Itt a Drupal 4.7.0 RC3, remélhetőleg az utolsó RC

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 4.7.0 harmadik kiadásra jelölt verziója. Megjegyzendő, hogy éppen ma egy éve jelent meg a Drupal 4.6.0, ezzel a leghosszabb megjelentetési időszak végéhez közeledik a csapat. Szerencsére ez az idő lehetővé tette, hogy számos újítás bekerülhessen. Érdekes, hogy néhány hete még páran az új kiadás 5.0.0 néven való terjesztése mellett kardoskodtak a sok újításra hivatkozva. Az, hogy a drupal.org már három hete a 4.7.0 fejlesztői verzióján fut, eléggé meggyőző lehet arról, hogy a kód stabil, használatra alkalmas.

Kategóriák: 

Kiadták a Drupal 4.7.0 RC2-t

Hojtsy Gábor képe

Tegnap megjelent a Drupal 4.7.0-es második kiadásra jelölt verziója. Ebben az RC1-hez képest ötvetnöt hibát javítottak, így minden ismert kritikus problémát is sikerült megoldani. Amennyiben nem lesznek további nagyobb hibák ebben a változatban, újabb kiadásra jelölt verzió már nem jelenik majd meg a 4.7.0 sorozatban.

Kategóriák: 

Drupal könyv a Packt Publishing gondozásában

melon képe

David Mercer írta a Building Websites with Drupal című könyvet, mely várhatóan 2006 áprilisában jelenik meg a Packt Publishing kiadónál. A könyv előrendelési lapján található tartalomjegyzék alapján egy átfogó anyagot vehetünk kézbe, ha a Drupalt választjuk tartalomkezelő rendszernek az induló honlapunkhoz.

Kategóriák: 

Drupal 4.7.0 első kiadásra jelölt verzió és Drupal.org frissítés

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 4.7.0 első kiadásra jelölt verziója. A csomag kipróbáltságát biztosítandó, és a jó hagyományokhoz híven először a Drupal.org kódját frissítették, ami azért is fontos lépés, mert új funkciók kerültek fel a webhelyre, többek között a modulok és más letöltések kategorizált nézetei, amik az eddigieknél jelentősen egyszerűbb áttekintési lehetőséget nyújtanak a felhasználóknak.

Kategóriák: 

Hibajavító kiadások: 4.5.8, 4.6.6 és a 4.7.0 hatodik béta verziója

Hojtsy Gábor képe

Négy biztonsági hiba javításaként nemrég megjelent minden karbantartott Drupal sorozathoz egy-egy új kiadás, mely ezeket a réseket foltozza be. A hibák a menü modul jogosultságkezelését, XSS támádások lehetőségét, a beléptetés működését és a levélküldés során a fejlécek kezelését érintették. Javasolt a frissítés a 4.5.8 és 4.6.6 verziókra. Az előzetes tervekkel ellentétben a kiadásra jelölt verzió előtt a fenti hibákat is javító 4.7.0 hatodik béta kiadása is megjelent.

Kategóriák: 

Megérkezett a Drupal 4.7.0 negyedik bétája

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 4.7.0 negyedik béta kiadása. Ismét csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a 4.7.0-ra épülő webhelyet tervezők nyugodtan tesztelhetik az új kiadás funkcionalitását, a megtalált hibákra beküldhetnek javítási javaslatokat. Aki frissítésre készül, szintén kipróbálhatja a készülő új rendszert a webhelye egy adatbázis mentésén.

Kategóriák: 

Egyre közelebb a Drupal 4.7.0, megjelent a harmadik béta

Hojtsy Gábor képe

A napokban jelent meg a Drupal.org-on a 4.7.0-ás kiadás harmadik bétája. A fordítói csapatban folyamatosan dolgozunk a fordítás aktualizálásán, és bár közeledünk a kész állapothoz, jót tenne némi közreműködés a meglévő fordítások átolvasásában, és/vagy a hiányzók elkészítésében. Fordítások és munkafájlok letöltése a fordítás böngészőnkből lehetséges.

Kategóriák: