Itt a Drupal 4.7.0 RC3, remélhetőleg az utolsó RC

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 4.7.0 harmadik kiadásra jelölt verziója. Megjegyzendő, hogy éppen ma egy éve jelent meg a Drupal 4.6.0, ezzel a leghosszabb megjelentetési időszak végéhez közeledik a csapat. Szerencsére ez az idő lehetővé tette, hogy számos újítás bekerülhessen. Érdekes, hogy néhány hete még páran az új kiadás 5.0.0 néven való terjesztése mellett kardoskodtak a sok újításra hivatkozva. Az, hogy a drupal.org már három hete a 4.7.0 fejlesztői verzióján fut, eléggé meggyőző lehet arról, hogy a kód stabil, használatra alkalmas.

Az utóbbi napokban sok helyesírási javítást hajtottunk végre a magyar fordításban, ehhez többek között az erre a célra létrehozott fórum témába érkezett hibajelentéseket is szem előtt tartottuk. Tudjuk, hogy van még mit javítani a magyar fordításon, ezért arra kérünk minden érdeklődőt, hogy próbálja ki, jelezze számunkra a nehezen érthető, nem egységes nyelvezettel fordított vagy bármilyen más okból a sorból kilógó részeket. Az utóbbi napokban is változott fordítás letölthető és importálható.

Kategóriák: 

Hozzászólások

Anonymous képe

Most nézegettem meg a hibajelentéseket és azért van még benne szép számmal hiba. Egy-két kritikus besorolású hiba is van. Gondolom ebből még lesz egy RC4 is.