Kiadások

Megjelent a Drupal 6.5-ös és 5.11-es kiadása

Hojtsy Gábor képe

A Drupal 6.5 és az 5.11 ma megjelent kiadásai kritikus biztonsági hibákat javítanak: fájl feltöltés jogosultság ellenőrzési hiba, elérési szabályok alkalmazása meglévő felhasználókra, BlogAPI taxonómia és tartalom publikálási hibák, valamint a Drupal 5 esetében egy nodeapi fejlesztői felület probléma. Ezért a Drupal.org-on megjelent hír szerint erősen ajánlott a frissítés az "update.php" futtatásával együtt, hogy az adatbázis változások is érvényre jussanak és a gyorsítótárak is frissüljenek.

Kategóriák: 

Az Acquia túljutott a béta perióduson, most bárki letöltheti az Acquia Drupal-t

Hojtsy Gábor képe
Az Acquia honlapja

Néhány órája az Acquia honlapja teljesen megváltozott, és a szegedi nemzetközi Drupal konferencián is végzett béta tesztelést követően immár mindenki számára nyitva áll.

Lehetőség van a GPL alatt terjesztett Acquia Drupal nevű disztribúció letöltésére, mely a Drupal 6.4-re és minőségellenőrzött kiegészítőkre épül, egy itt először megjelent, és természetesen szintén GPL alatt közzétett sminkkel, valamint az Acquia Network-höz fejlesztett kliens modulokkal.

Az Acquia Network pedig lehetőséget biztosít több webhely egyidejű monitoringjára, uptime figyelésre, könnyed cron beállításra, spam szűrésre, kódváltoztatás (betörés) figyelésre, kollaboratív probléma megoldásra az előfizetéshez kapcsolódó személyekkel, stb.

Mindenki megtalálhatja a neki megfelelő előfizetői szintet, hiszen "ingyenes előfizetésre" is lehetőség van (a bevezető szolgáltatáscsomag részeként). Természetesen egy "ingyenes előfizetés" nem nyújt minden szolgáltatást, de kipróbálni így is érdemes.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 6.4-es és 5.10-es kiadása

nagygdev képe

A Drupal 6.4 és az 5.10 most megjelent kiadásai kritikus biztonsági hibákat oldanak meg (cross site scripting, önkényes fájlfeltöltés a BlogAPI-n keresztül, stb.), így a Drupal.org-on megjelent hír szerint erősen ajánlott a frissítés az "update.php" futtatásával együtt, hogy a gyorsító tárak (cache) is frissüljenek.

Érdemes tehát pontról-pontra követni a letöltött csomagban lévő UPGRADE.TXT fájl utasításait.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 6.3 és 5.8

nevergone képe

Fontos biztonsági javításokkal megjelent a Drupal 6.3-as és 5.8-as verziója.
A kiadások fontos biztonsági hiányosságokat javítanak, a frissítés mindenkinek erősen ajánlott!

Közvetlen letöltés: Drupal 6.3, Drupal 5.8

Kategóriák: 

Lényeges biztonsági javításokkal megjelent a Drupal 6.2

Hojtsy Gábor képe

Lényeges biztonsági és teljesítménybeli javításokkal a mai napon megjelent a Drupal 6.2. A Drupal 6-ban bevezetett új menürendszer kényelmesebb fejlesztése érdekében bevezetett néhány szabály okozta a bajt, melyet az új verzióban kénytelenek voltunk eltörölni.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 6.0 (frissítve)

Hojtsy Gábor képe

Már elérhető a Drupal 6.1! Egy év fejlesztés után a Drupal 6.0 stabil kiadása végre napvilágot láthat. Köszönet a közösség kemény munkájának, több mint 1600 hibajegyet (fejlesztést, új szolgáltatásokat, hibajavításokat) sikerült lezárni az egy év alatt. A változások egyértelműek a Drupal 6 könnyebben használható felületén, a biztonsági és üzemeltethetőségi fejlesztésekben, a barátságosabb telepítőt nézve és a bővített fejlesztői keretrendszert tekintve. Az új funkciók és hibajavítások nagy száma mutatja a Drupal fejlesztők elkötelezettségét a fejlesztők és webhelyarculat-tervezők irányában.

A Drupal manapság olyan nemzetközi nagyságok honlapjait működteti, mint a Warner Brothers Records, a The New York Observer, a Fast Company, a Popular Science és az Amnesty International. Különböző projektekhez használja a Drupalt a SonyBMG, a Forbes, a Harvard és sokan mások. Drupal-t használ az internet atyja is személyes blogjához (Tim Berners-Lee), de podcast (TWIT.tv), online közösségi (SpreadFireFox.com), művészeti (Terminus 1525) és szatirikus (The Onion) webhelyeket is ez a rendszer működtet. A magyar példák között hasonlóan találunk médiavállalatokat, közösségeket, önkormányzatokat és személyes blogokat egyaránt.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 6.0 negyedik kiadásra jelölt változata, friss fordítások

Hojtsy Gábor képe

A tegnapi napon (vagy inkább éjjel) megjelent a Drupal 6.0 negyedik kiadásra jelölt csomagja. Bár az előző kapcsán is azt reméltük, hogy a végleges kiadás lehet, néhány kritikus hibát találtak benne a fejlesztők. A mostani kiadás a Drupal.hu frissítése kapcsán is megtalált néhány hibát is javítja, így elmondhatjuk, hogy most már hiba nélkül fut nálunk az új Drupal (az RC4-re frissítés nálunk már megtörtént). Természetesen mi is figyelni fogjuk az esetleg felmerülő hibákat.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 6.0 harmadik kiadásra jelölt változata, friss fordítások

Hojtsy Gábor képe

A tegnapi napon megjelent a Drupal 6.0 harmadik kiadásra jelölt változata, ami most már remélhetőleg a végleges kiadás is lehet. Ezt azt jelenti, hogy a Drupal 6.0 stabil kiadásától már csak napok választanak el bennünket a tervek szerint. A harmadik kiadásra jelölt változathoz közzétesszük a legfrissebb magyar fordítási csomagot is, amely már 98,7%-os (számszerű) készültségi állapotban van.

Kategóriák: 

Megjelent a Drupal 5.7

Hojtsy Gábor képe

A mai napon megjelent a Drupal 5.7-es hibajavító kiadás, mely biztonsági hibákat nem javít ugyan, de négy változtatást tesz, melyekből kettő olyan hiba, amely a korábbi biztonsági kiadásokban került a rendszerbe. A változások az engedélyezett HTML elemek beállítását, a PHP 5.2 "recoverable fatal error" hibatípusának támogatását naplózásnál, a register_globals értékének jobb ellenőrzését és a RewriteBase dokumentációját érintik. Az új kiadás letöltése és a frissítés javasolt.

Kategóriák: 

Megjelentek a Drupal 5.6 és 4.7.11 biztonsági kiadások

Hojtsy Gábor képe

Néhány órával ezelőtt megjelentek a Drupal 5.6-os és a Drupal 4.7.11-es biztonsági frissítések. A kiadások három biztonsági problémát is javítanak: az Internet Explorer 6-tal kihasználható UTF-8 sebezhetőséget, ami a PHP 4.3.5-ösre emelte a Drupal alapkövetelményét; a .tpl.php-k XSS hibáját, ami miatt a register_globals bekapcsolt állapota mellett most már figyelmeztetést jelenít meg a Drupal; végül pedig a hírolvasó modul CSRF hibáját. Több kisebb hibát is javít mindkét kiadás.

Kategóriák: