Tárhely keresés

profitarhely képe

Sziasztok, tárhelyet keresek a készülő oldalamnak.
Szeretnék tárhelyet bérelni drupalos oldalnak(.hu-s domain lenne az oldalhoz), és nem találok megfelelő szolgáltatót. Olyan kritériumaim lennének pl., mint elegendő méretű mysql adatbázis(itt olvastam a fórumban, hogy pl. 50M nagyon nem elég),minimum 1-2 Gb tárhely, illetve ha esetleg össze jönne az oldal és lenne 5-10 ezer napi látogató,akkor ne szóljanak, hogy az már sok, és vigyem az oldalam oda ahova akarom.

Előre is köszönöm a segítséget!

Drupal verzió: 
aksza képe

Rengeteg írás foglalkozik itt a tárhelyekkel, keress bátran, sok hasznos dolog van már fent ezzel kapcsolatban, eléggé megoszlanak a vélemények.
Napi 5-10 000 látogató? Ezt komolyan gondolod? Most egy fél megyét lefedő rádió webmesterével levelezek (segítünk egymásnak) ezügyben, pár hónap munka után sikerült a 700 / naphoz közel jutni. Persze semmi sem lehetetlen, fő az önbizalom:-)

0
0
profitarhely képe

Kerestem már google-val is, meg itt a fórumon is, de konkrét megoldást keresek a tárhelyre, mert nem szeretnék kellemetlen szituációba kerülni, hogy pl. kevés lesz a mysql helyem.
Azért kérdezek itt , mert gondolom itt pár embernek van tapasztalata a szolgáltatókkal.

0
0
aries képe

Napi 5-10000 egyedi napi látogató esetén már ennek szentelt kiszolgálóra lesz szükséged. Hogy ez bérelt vagy saját már részletkérdés, de nem az 50 eFt-os dzsunka PC kategória.

0
0
profitarhely képe

Akkor mennyi látogatót bír el egy mo.-i szolgátató?1000?
Külföldi szolgáltatóknál is ez a helyzet, gondolom az USA-ban 40-50 ezer látogató nem számít soknak?

0
0
aboros képe

nagyon nem mindegy, hogy milyen alkalmazásról van szó.
mindenesetre tízezres nagyságrendű napi oldalletöltésnél már egy nem túl összetett oldalnak se árt, ha saját szerveren fut és nem shared hosting környezetben. utóbbiban ugyanis jóval korlátozottabbak a lehetőségeid és tekintve, hogy rajtad kívül még többszáz másik site is ugyan azt a vasat használja az esetleges teljesítménycsökkenést olyan alkalmazások is okozhatják, amik működésébe neked beleszólásod nincs.

0
0

-
clear: both;

profitarhely képe

Pont te írtál egy külföldi tárhelyet, ami neked nagyon bejött, sajnos elfelejtettem a nevét.Az nem felelne meg az én elvárásaimnak?vagy azzal mi a gond?

0
0
aboros képe

ekkora látogatószámnál már nem _tárhelyben_ hanem _saját szerverben_ kell gondolkodni. nem érdekes ki a szolgáltató, a lényeg az, hogy a vason csak a te alkalmazásod csücsül senki más. pénzben ez nagyságrend beli különbséget fog jelenteni. (egy nullával több lesz vagy ilyesmi)

0
0

-
clear: both;

aries képe

Nem a szolgáltató nem bírja el, hanem a szerver, amin 100-an osztoztok. Letesztelheted saját gépen, hogy véletlenszerű oldalakon mennyi látogatót tud elviselni a honlapod bizonyos fizikai paraméterek (géped) mellett. A szükséges gépigényt megszorzod kettővel (hogy ha megugrik a látogatottság, akkor se álljon fejre) és megkapod az igénylést. Nem nehéz végiggondolni, hogy milyen monstre gépet kell venni, ha a Drupalt működtető PHP egy komolyabb webhelyen elfalatozik 80-100 megát oldalletöltésenként adatbázisszerver, levelezőszerver nélkül. Könnyű látni, hogy ha 50 egyidejű lekérésed van (ami nem egy húha nagy szám), mindjárt a 8 giga is kevés lesz. Nézz szét a szerverpiacon (csak hogy könnyű álmod legyen és ne kelljen hardverhibától rettegni annyit) hogy mennyibe kerül egy négymagos 8gigás SCSI winyós szerver és láthatod, hogy ezt havi 8 dollárokból, 2000 forintokból nyereségesen üzemeltetni nem tudod.

Egyetlen komoly webhelyet sem ismerek, amely megosztott tárhelyen működik, szerintem Te sem.

0
0
aksza képe

Nagyon-nagyon igaza van minden hozzászólónak, de én még kiegészíteném azzal, hogy ha csak nem egy országos lefedettséggel üzemelő médiának, országos hírlapnak, nagyon nagyon kiemelt termékeket árusító webhelynek (mondjuk a Fluval vakcinát árulnád) akarsz weblapot, akkor ennek a számnak a töredékét sem fogod elérni egyhamar. Mivel 6 órája regisztráltál, feltételezem, hogy nem rád bízzák majd az egyik ÚJ rádió honlapját (ezt nem cikiből mondom, de azért egy komolyabb fejlesztő már régebb óta megtalálható itt általában, bár előfordulnak "csendes profik" is). Ha feltett szándékod az általad említett cél elérése akkor fogadd meg a tanácsokat. Még annyit, hogy ilyen sok látogatót fogadó oldalt nem egy ember, hanem egy egész stáb üzemeltet, készít, szerkeszt.

0
0
profitarhely képe

Akkor maradjunk a realitás talaján, és olyan szolgáltatót keresek , ahol békésen elfut majd az oldalam, tegyük fel napi 500 látógatóval.
Nekem az lenne a fontos, hogy gond nélkül fusson rajta a drupal, és ne kelljen semmivel szívnom(pl. mail küldés).
Azt ugye ti sem gondoljátok komolyan, hogy csak "országos lefedettséggel üzemelő médiának, országos hírlapnak, nagyon nagyon kiemelt termékeket árusító webhelynek" lehet 10 ezer olvasója napi szinten, elég ha csak egy blog oldalt csinál az ember, és ahhoz nem kell túl nagy tudás, csak egy jó ötlet, hogy milyen témáról szóljon( 0 programozással lehet több ezer látogatód).De lehet csak én látom rosszul a dolgokat.
Azért csak most regisztráltam, mert eddig amíg, csak localhost-on szórakozgattam oldalak készítésével, mindent meg tudtam oldani, mert ha nem tudtam valamit azt megtaláltam itt a fórumban, vagy a neten.

Szóval továbbra is várom a segítséget egy reálisabb igényre :)

0
0
szikar képe

Akkor a kompromisszumos megoldás: választasz egy neked szimpatikus szolgáltatót (mazsolázhatsz a többieknek bevált szolgáltatókból egy kis kereséssel), felrakod a weboldaladat, és megteszel mindent, hogy megnöveld a látogatottságot (SEO stb). Amikor már kezd a hiper-szuper űrsebesség fölé nőni a látogatószám ugrás, akkor simán válthatsz egy saját szerverre. Ebben még a szolgáltatód segítségét is igénybe tudod venni. A legtöbb megbízható szolgáltató, nem csak tárhely szolgáltatást nyújt, így még a hosting céget sem kell lecserélned, csak egyszerűen átkerül a weboldalad másik szerverre.

0
0
aksza képe

Én egyszer sem írtam, hogy nem lehet, csak azt, hogy nagyon nehéz és sok idő kell hozzá akkor is ha jó az ötleted. Azt kívánom, hogy sikerüljön, nem akartalak megbántani, inkább csak felkészíteni arra, hogy nem olyan nagyon könnyű a látogatók megszerzése.
Nekem ez bejön, még nem akadt gondom velük, de biztos van olyan akinek nem ez a véleménye:
mediacenter.hu
Nagyon jól áttekinthető a rendszer az ügyfélkapun való belépés után

0
0
profitarhely képe

Nem bántottál meg , mert tudom, hogy igazad / igazatok van :)
Tisztában vagyok a látogató szerzés nehézségeivel, csak túlságosan optimista voltam, és túlságosan előre gondolkodtam.

Köszönöm a linket, átolvasom, hogy mit is nyújt a medicenter(itt, akkor neked minden akadály nélkül megy a drupal rendszered?)
Én eddig a cms-tarhely.hu-t néztem, de majd összevetem a 2 szolgáltatót.

Köszönöm az eddigi segítséget, és még várom a további szolgáltató ajánlást.

0
0
aksza képe

Nekem csont nélkül megy minden.

0
0
nevergone képe

Volt már arról szó - ha jól emlékszem - hogy így ne ajánlgassunk tárhelyet, természetesen a személyes kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül (majdnem) mindent lehet.

0
0
profitarhely képe

ok, akkor privátban várom a segítséget!

0
0
aksza képe

Én úgy emlékszem, hogy arról volt szó, hogy saját szolgáltatását ne ajánlgassa senki. Akit ajánlottam semmi közöm hozzá, nem fizetnek nekem érte. Több topicban vannak szolgáltatók kiírva, eddig nem volt olyan nagy gond. Egyébként szerintem az utókornak sem lenne káros, ha egy helyen lenne véleményezve pár szolgáltató, a szabályzat szerint akkor lehet linkelni ha szorosan kapcsolódik a témához a link, hát itt szorosan kapcsolódik (szerintem)

0
0
pp képe

A Drupal.hu nem kíván semmi ilyennek teret adni. Nekem is van egy pár favoritom, nem sajátok még sem ajánlgatom itt. Csak magánban, ha kérdezik.

pp

0
0
aksza képe

Oké, töröld ki, én már nem tudom.

0
0
profitarhely képe

Akkor én szeretném privátban elkérni a te favoritaidnak a listáját.
Amúgy az tényleg nem lenne hülyeség, ha lenne egy olyan topic vagy oldal, ahol fel lennének sorolva azok a szolgáltatók, akikkel nincs szívás drupál kapcsán.Az meg hadd ne sértsen már egyetlen szolgáltatót se, hogy beígérnek valamit az oldalukon és azt a későbbiekben nem tartják be, és esetleg az itt megjelenik a fórumon(gondolok itt félrevezetésekre, kamu infókra, ügyfélszolgálat elérhetetlen, stb.).

De lehet ezt is rosszul látom.

De elég nehéz itt a fórumon is jó szolgáltatót találni, mert ha valaki ilyen kérdést ír be, akkor jön egy jószándékú emberke, aki saját tapasztalata alapján ajánl egyet, de a következő hozzászólásban le is oltják, hogy ilyet nem lehet, mert ez csúnya dolog ne reklámoz.

0
0
nevergone képe

Igen, volt ilyen elképzelés, csak nem olyan egyszerű a dolog. Ott kezdődik, hogy ez reklám a cégnek, viszont ilyenkor jár érte valami cserébe. De mi? Támogatja az oldalt, vagy a közösséget? Nem köteles, sőt, hiszen nem kérte, hogy itt szerepeljen a neve. Akkor meg csak legyen itt? Ha "A" itt van, akkor "B" miért nincs itt? Pedig neki is lehet ugyanolyan jó csomagja, lehet megbízható, csak éppen kevesebben ismerik.

Második szempont: Mitől lesz Drupal-kompatibilis egy szolgáltató? Ha mondjuk elüzemel nála a Drupal alaprendszer gond nélkül, de egy olyan modul-párosítással már nem működik együtt, amely nagyobb memóriaigényű (pl. Views+Imagecache+Panels+APC kombó), akkor az belefér ebbe a kategóriába? Ha az adatbázis mérete elég egy kis-közepes forgalmú oldalhoz, de egy profi nagy látogatottságú híroldalhoz már nem, akkor a tárhelye Drupal kompatibilis? Ha a tárhely mérete akkora, hogy elfér rajta a Drupal, de a több gigabájtos összméretű feltöltött fájlok nem, akkor mi van?

Harmadik szempont: Ha a szolgáltató készít egy megfelelő tárhely-csomagot, kikerül ide a linkje, majd ő megváltoztatja a csomag paramétereit gyengébbre, viszont itt marad a link, hogy "ajánlott szolgáltató", valaki pedig ez alapján őt választja és megszívja, az mennyire szívás?

A dolgok nem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek, én csak pár dolgot emeltem itt ki. De ez itt már erősen offtopic, szerintem.

0
0
zsuzsa képe

Sziasztok, én egy teljesen "zöld" , laikus internetező vagyok. A com. végződésű domain nevemhez keresek egy megbízható szolgáltatót, amelyik 2-3 e-mailhez biztosítana tárhelyet. Sajnos az eddigi szolgáltatommal nem vagyok megelégedve, ezért szeretnék váltani. Kérem, segítsetek, mert a kínálat óriási, de nem értek hozzá, így lehet, hogy megint beválasztanék egy rosszat! Köszönettel: Zsuzsa

0
0
aksza képe

Erre itt igazán nincs lehetőség, max úgy ha valaki veszi a fáradságot és ír privátban, egyébként csak konfliktusba kerülnénk ha ide írnánk valamit. Írtam PM-et.

0
0
Gonda János képe

A domain végződés érdektelen a szolgáltató választásnál.
Azok a szolgáltatók akik adnak magukra és a versenyelőnyben nem akarnak lemaradni, pár hétre adnak ideiglenes hozzáférést.
Tapasztalatom szerint azzal a szolgáltatóval érdemes foglalkozni akik nem ígérnek sokat, de éjjel 2 órakor válaszolnak egy feltett kérdésre, vagy kérésre. (nem automatikus levél)
A tárhely sávszélessége is csak egy dolog, mert egy lekérdezésre akár 100 feletti process is indulhat. Az a kérdés mit akarok a drupallal megvalósítani. Vannak akik 1Gbit/s -os sávszélességet írnak ajánlatukban (ez biztos viccnek szánták:-), de a memória korlát miatt nem fut le pl. cron sem. A drupal egy olyan keretrendszer, ami oly mértékben "túlfejleszthető", hogy Amerikába kellene költözni, hogy az ottani infrastruktúrával csont nélkül fusson.
Lehet nagyot álmodni, de jelenleg a magyar infrastruktúrára és pénztárcára kell méretezni a megvalósítást, mert fordítva nem működik. A tárhely ára sávszélessége és memória korlátja sem minden.
Egy garázsban a BIX-től távol lehet 4*100M a sávszélesség, de ettől A lap letöltési sebessége igencsak kritikán aluli lehet. Olvastam, hogy egy drupal alapú webáruházat üzemeltető itteni fórumozó panaszkodott, hogy olyan mértékű a leterheltsége, hogy a felhasználók el sem jutnak a bejelentkezésig. Anélkül, pedig csak emailben lehet rendelni:-)

Összefoglalva:
Egy alprendszernél többet használó drupalt kiszolgáló serverhez kell

  • 2 feltelepített alaprendszer biztonsági okból. A frissítések hibás lefutása miatt ne kelljen off linebe nézegetni a lapot. 2 levelezőrendszert számolva min 1GB tárhely (általában 2 GB csomagok vannak
  • Min 3 adatbázis létrehozásának a lehetősége
  • 150M feletti memória (fentebb leírt "extra" modulok miatt
  • 100 Mb/s vagy nagyobb belföldi sávszélességet biztosító BIX közeli server
  • Min. 20-50 körüli process engedély
  • 24 órás ügyfélkapu
  • kezdőknek ajánlott Cpanel vagy DirectAdmin Felhasználó felület
    Ez jelenleg netto 11-14 eFt/év körül van.
    Ha ennél sokkal olcsóbb akkor erős a gyanu, hogy belföldi cég amerikai servert bérel.
  • 0
    0

    Gonda János

    aries képe

    A 150MB-os memóriakorlátba legfeljebb 2 drupalos PHP példány fér bele. A 24 órás technikusi ügyfélszolgálat szintén nem az évi15eFt-os kategória. A domain végződés (földrajzi célcsoport) szerinti hosting sem érdektelen. Az, hogy a BIX-től mennyire vagy távól megintcsak lényegtelen, a késleltetést nem km-ben mérik. Nekem egy bécsi, vagy egy veszprémi egyetemi szerver ugyanolyan pinget ad, mint a drupal.hu . A CPanellel szétgányolt szerverekről pedig van egy különbejáratú véleményem.

    0
    0
    Gonda János képe

    Nekem szerencsém van.
    5. próbálkozásra találtam 14 eFt-ért BIX csomópont közeli servert.
    A Cpanelt a kezdőknek ajánlottam amihez általában adnak telepítő scriptet is, így elsőként nem a telepítési problémákba hanem a húzzunk bele az összes modult amiröl némi tapasztalat után lemondanak mert úgy odafagy a lap a serverre, hogy fel sem lehet olvasztani:-D.
    Cpanel nem feltétel, csak annak aki, már a telepítésnél elakad. A Direct admin is hasonló, de nem alapfeltétel egy szint feletti tudásnál. Aki most keres tárhelyet azok úgy gondolom kezdők.
    A kezdőknek a kedvét a kínlódás a telepítésnél elveszi a kedvét, pedig, ha már azon elakad és nem tud adatbázist létrehozni a mySQL-t is csak hallotta valahol stb. . Nem mindenki nézi végig PP tanár úr videóját.:)

    A két drupál sem fut el akkor ezen. A 2 drupal feltelepítését, ha végig olvasod azért írtam, hogy egy frissítésnél vagy átalakításnál ne egy használhatatlan lap jelenjen meg. Egy időben a fentiek szerint csak egy példány fut. A második amolyan biztonsági mentés, ha gáz van. Amúgy meg jelszóvédve csücsül a háttérben frissítésre várva.
    Bizony mondom néked nem mindegy, hol van a server szórakoztam Soproni és Szeged környéki serverrel. Voltam amerikában. Mérhető a különbség nem csak pinggel.
    A földrajzi helyzete a com végződésű domainnak hogyan határozható meg? IP címmel!
    com az amúgy olyan mint az eu ip cím hiányában elég nehéz meghatározni külső szemlélőnek, hogy ez milyen nyelvterület.
    Különbejáratú véleményeddel egyet értek, csak miután 3 év alatt az 5. szolgáltatóhoz költözök, ahol azt hiszem viszonteladói tárhelyelyet fogok, az általam gondozott külön lévő domainnak vásárolni. Ezért írtam amit írtam. A pontokba szedett követelmények ajánlások.
    Mindenki a saját kárán tanul. Ezért én soha nem fogom kijelenteni ez a szolgáltató jobb mint a másik. Sok a rossz tapasztalatom a mostani szerencsés választásom is lehet, hogy csak átmeneti és holnap jön egy serverösszeomlás.
    Azt is tapasztaltam, hogy sok garázscég nem csinál mást, mint viszonteladói tárhelyet értékesít tovább. Ezektől óvjon mindenkit az Istene.

    0
    0

    Gonda János

    aries képe

    A földrajzi helyzetet úgy értem, hogy ha franciáknak akarsz szolgáltatást nyújtani, akkor célszerű Franciaországban hosztolnod.

    A jó shared hosting/VPS olyan, mint az örökmozgó. Speciális esetben, némi ráhatással elmondható, hogy létezik. Ennek oka a nyomott ár. Könnyű végigszámolnod, hogy 3 jó operátor alkalmazott, gyors, közvetlen hozzáférés a szerverhez (iroda bérlése egy csomópontnál), tartalék szerveralkatrészek, esetleg redundáns hálózati hozzáférés más szolgáltatóhoz is olyan havi költségek a hardverek amortizációján felül, amiket 1000 darab havi 1000 Ft-ot fizető ügyfél sem termel ki, és akkor a szükséges hardverekről, licenszekről, haszonról nem is beszéltünk. Mindenki azt kapja, amit megfizet.

    0
    0
    york képe

    Nem akarlak megbantani, de az latszik, hogy meg nem lattal kozelrol elesben uzemelo webszervert.
    Es egyet kell ertenem a fentebb szoloval 15eft/ev-ert nem kapsz 24h ugyfelszolgalatot.
    A tarhely merete a legtobb esetben teljesen lenyegtelen. Uzemelget nalunk tobb drupalos webshop es meg nem panaszkodtak ra, hogy nem lehet rendelni, marpedig fizikailag igen csak messze vagyunk a BIX-tol :).

    0
    0
    Gonda János képe

    A fentiekben válaszoltam.
    Kaptam 24 órás ügyfélszolgálatot, mert sok cégnek sok tárhelyet bérlek.
    Belefutottam két szolgáltatóba akik kritikán aluli szolgáltatást nyújtottak.
    Nem azért mert a BIX-től távol voltak, hanem azért mert összeraktak egy servert, amire csak a pénzt szedték 10 észrevételből jó ha egyre válaszoltak. Kitiltotta az egyik az IP-met a mai napig nem írták miért. Ezért írtam amit írtam. A viszonteladóktól és a rakjunk össze egy servert garázscégektől óvok mindenkit.

    közelről meg nem láttál élesben működő servert

    megjegyzésre csak annyit írok: milyen közelről kell nézni egy élesben működő servert?
    Nem akarok én okoskodni, mert hülyéskedni jobban tudok.

    Az alpkérdésre amire választ adtam és sokan erre is reagáltak telepíteni akarok egy drupalt és két postafiókra van szükségem. Mi a drupal? Alaprendszer Ez 500 MB-on 2 postafiókkal elfutvagy vagy zenés táncos modulokkal telenyomott drupal ami 1000 látogatót fogad naponta. 5.x a drupal vagy 6.x vagy készülünk a 7.x-re (nem mindegy) Milyen a webáruház?
    Drupal alapon van kettő, az is választhatóan bekapcsolt modulokkal üzemelhet. Az alapkérdésre mindenki adott választ, azoktól eltekintve akik csak a válaszokat válaszolták meg:-) A kérdező el tudja dönteni, ha sok a kérdéssel kapcsolatos vélemény, hogy mit szívlel meg azok közül.
    Megosztottam a kezdőkkel a kedvezőtlen tapasztalataimat. Lehet keresni googleba tárhelyet, de fel tudnám soroln az első lapon megjelenők közül azokat akikkel én nem kerülnék kapcsolatba.
    Legutóbb egy magát nagynak mondó cég válaszra sem méltatta megkeresésemet.
    Az eszmecsee nem jó, ha személyeskedő. Ez itt ezért jó eszmecsere. :-)

    0
    0

    Gonda János

    york képe

    Kezdokrol nem osztom a velemenyed. Egy kezdo tegyen fel localhostra egy xampot es ott ismerkedjen a rendszerrel, es igen ismerje meg a PHP, MySQL es a Drupal mukodeset, az se art ha erti a CSS es az XHTML-t alapszinten ezutan mar lehet tarhelyet kereseni, addig felesleges penzkidobas, es ugyis a tarhely lesz a hulye :D...

    Szervert -15cm tavolsagbol kell nezni, benne van a nagy piros kezikonyvben.
    Az hogy a szerver Szegeden, vagy Ujhartyanpusztan van semmi koze ahhoz, hogy milyen a savszelessege. Tudok mondani olyan varosokat ahol siman jobb sav szelessegen lognak a szerverek mint a BIX-hez kozeli szervertermekben.

    Ez a ket alaprendszer parhuzamosan hat... akkor mivan, ha az elsodlegest frissited a masodlagosba meg jonnek be uj tartalmak, majd vissza allsz a frissitett elsodleges drupalra? Bukod a masodlagosba erkezo uj tartalmakat.

    0
    0
    Gonda János képe

    Olvasd el az alapkérdést, nekem nem kell válaszolni, mert én nem kérdeztem, csak véleményt mondtam ami az alapkérdésre vagy elfogadható válasz vagy nem.
    Tegyük fel kezdő vagyok? 20 év gyakorlat alatt rájöttem az vagyok és az is maradok, mert mindig lesz olyan amit még nem csináltam és nem tudom. A kenyerem javát már megettem, már csak zsemlét eszek.:D Az aláírásomból látható, hogy mély alázattal próbálom megtudni mit nem tudok.
    Mi az a xampp és mi az a lampp ? Mi a localhost? (látható, hogy azt sem vetem fel, hogy nem a localhostra rakjuk fel a xampp-ot két p-vel, hanem a windowsra. Sok válasszal nem értek egyet, de nem kezdek vitát, ha a kérdésre nem tudok válaszolni.)
    Minden kezdő úgy kezdi, hogy kell neki egy honlap, ami valamit tud. Nem ismeri a PHP-t és semmit amiről fent írtál. Mikor bele jön úgyis rájön. hogy helyben fejleszt és felrakja a xamppot vagy Ubuntut és sok minden mást, ami megint csak bukó, ha a server beállítása más mit amit a helyi gépen meg tud valósítani.
    Két drupal nem bukó mivel minden frissítés és új modul telepítése elött illő mentést csinálni.
    Legyen igazad attól függetlenül, hogy láthatóan eltértünk az alaptémától.
    Nem szeretek vitázni a vitán ezért itt hagyom abba.
    Kinek mekkora tapasztalata van ezen a téren amúgy sem a témához kapcsolódik.
    Szerintem, ha az alapkérdésre már nem tudunk újat mondani zárjuk le ezt a topicot.

    0
    0

    Gonda János

    york képe

    Kezdokent en elobb szerettem megtanulni valamit, mint csinalni. Plane azt mondani masnak, hogy ertek hozza... (ez most nem neked szolt) De nem vagyunk egyformak.

    Ezen a ket drupalos megoldason gondolkodj egy picit, olvasd el megegyszer mit irtam kifogaskent, koze nem volt a menteshez...
    Ha nem josz ra a gyengejere eliirom reszletesebben peldaval.

    0
    0
    Gonda János képe

    A topic nem erről szól. Tárhelykereséssel indult. Mindenki hozzáadta a magáét amit gondolt a témáról. A többi nem idetartozó megjegyzés okulásként maradhat itt. Egy témától eltérő hozzászólás után már nem is beszéltünk az alapkérdésről.
    Kezdőként én tanulok és csinálom párhuzamosan, mert abból tanulok, mikor a híbákból rájövök, hogy az olvasott információ nem elégséges a megoldáshoz. Arra régen rájöttem, hogy tanulni valamit, vagy csinálni a gyakorlatban az két különböző kategória.
    A kezdőt sosem fogom múltidőbe rakni, mert sosem leszek végzett. Mindig lesz olyan terület, ahol elkezdem, a kezdők első botladozó lépéseit.
    Azzal én nagyon elégedett lennék ha tudnám mit nem tudok:-)

    Vannak gyengéi a 2 drupalos megoldásnak.
    Annak is ha csak egy példányos van.

    A két példányos drupal megoldásra nyithatnánk egy topicot, mert megér egy misét.
    2 drupal egy adatbázis előnyei és hátrányai
    2 drupal 2 adatbázis előnyei és hátrányai
    És tovább is van mondjam még?:-)
    A leggyengébb megoldásként én azt tartom, mikor van egy összeomlott drupal ami üzemképtelen módba kerül valami balszerencse folytán, és kirak a látogatónak egy php hibaüzenetet.... Tudom erre is van megoldás.
    Jobban szeretem ha a látogatónak megjelenik egy működőkepésnek látszó oldal, korlátokkal. mint az hogy látogasson vissza később, mert most éppen szerencsétlenkedünk...
    Ez szerintem a Drupal hírének sem tesz jót. Az elődök áldozatos munkáját, a jó hír megőrzését fontosnak tartom.
    Nyissunk erre új topicot, ha még nincs, mert szerintem ez fontos téma.
    Így közelebb kerülünk talán a megoldáshoz mert ez már végképp nem ennek a topicnak a témája.

    0
    0

    Gonda János

    aboros képe

    mert ez már végképp nem ennek a topicnak a témája

    ha te magad is egyértelműen látod, tudod, hogy offolsz, akkor mégis miért csinálod? körökkel ez előtt is nyugodtan abbahagyhattad volna :)

    Nyissunk erre új topicot, ha még nincs,

    itt nem témakörök szerint szokás "topicot" nyitni, hanem konkrét problémákat küldenek be emberek. van konkrét problémád? hajrá, nyiss neki témát, senki nem gátol meg benne. tartalom beküldése, fórum téma..

    annak mondjuk sok értelmét nem látom, hogy nyiss egy általános "hány drupal kell és hány adatbázis" témát, de végülis ezt is megteheted, szerencsére elég önszabályozó a közösség, legfeljebb nem érkezik egyetlen válasz se.

    0
    0

    -
    clear: both;

    Gonda János képe

    Az OFF-olónak címezni, azt amit már 4 beszólással ez elött valakinek meg kellett volna tennie.
    Kérem az én OFF hozzászólásaimat törölni és utána megmarad a személyeskedő OFF végeredménynek

    0
    0

    Gonda János

    york képe

    Szoval, hozzaszolast nem torlunk, erre ez nem szokas.
    Azert irtam az OFF-ra, hogy ne maradjon bent a hulyeseg, es mas ne induljon el rossz uton.

    0
    0
    rendszereto képe

    Ha valaki tényleg megbízható, gyors és nem drága tárhely szolgáltatót tapasztalatból ismer, kérem írjon nekem privátot.

    Ugyanis ahelyett, hogy a drupal oldalamat csinálnám, ezzel megy az időm. Most éppen vissza kellett mondanom az egyik szolgáltatót, mert megrendelés előtt pár óra alatt válaszoltak adott kérdésre, készségesek voltak, minden szépet ígértek, aztán megrendelés után kiderült (még jó, hogy a domain regre várva kértem teszt hozzáférést) a tárhelyük lassú, és amikor ezzel kapcsolatban írtam (többször), csak 1 héttel később válaszoltak.
    A domaint viszont közben már megrendelték, így azt kifizetem nekik, csakhogy így elbuktam a táthely + domain rendelés akciós díját, tehát a máshol előfizetendő tárhelyre ezt nem tudom érvényesíteni, plusz tartok is attól, hogy a domainommal akár szórakozhatnak is, lassítják az átirányítást, vagy mi tudom én.

    Lehet, hogy költök még egy átregisztrálásra is, bár nem tudom, akkor ténylegesen megszabadulok-e ettől a szolgáltatótól.

    Pedig sok ezer ügyfelük van állítólag és náluk van (a leírás szerint) a főváros honlapja is, meg egy-két minisztérium.

    Tucatnyit próbáltam ki nyár óta, találtam egy ingyenest, ahol jó fejek, gyorsak, (lehet fizetni is érte, én meg is tettem, nagyon olcsó) csak néha percekre, órákra, de volt, hogy napokra is elérhetetlen volt, de van, hogy hetekig semmi baj.

    Meg én úgy gondoltam, ha éles oldalt akarok, akkor egy rendes fizetős, nagy szolgáltatóhoz megyek.

    Nem akarok külföldit, ott még nehezebben tudnám érvényesíteni a jogaimat (ha vannak egyáltalán egy felhasználónak).

    Szóval mondjatok olyat légyszíves!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, ami ad minimum 1 Gb-ot, legalább 5-5 adatbázist, ftp-t, aldomaint, stb és magyar cPanel van rajta. Mindezt 10 ezer alatt, ha lehetséges.

    0
    0
    nevergone képe

    Küldtem emailt, örülnék annak, ha itt a fórumban senki sem kezdene el dobálózni affiliate linkekkel és egyéb ajánlatokkal.

    0
    0