Drupal Konferencia

Drupal Hétvége 2010 - november 13-14-én

Hojtsy Gábor képe

Drupal hétvége fotóÖrömmel jelentjük be, hogy idén is megrendezzük a Drupal Hétvégét, mely immár az hetedik Drupal témájú konferencia hazánkban.

A két napos rendezvény első napján a hagyományos előadásokon vehetnek részt a látogatók, míg a második napon szeretnénk teret biztosítani a közös alkotásra. Sokszor, sokan kérdezték hogyan, mi módon tudnának beszállni a közös munkába és hogyan tudnák segíteni a fordítást vagy a Drupal fejlesztését. E második, "kódsprintnek" elnevezett napon lehetőség lesz élőben is megvalósítani ezeket, hozzájárulva a közösség eredményeihez.

Időpont: 
2010. november 12., péntek (Egész nap) - 2010. november 14., vasárnap (Egész nap)

Előadókat és támogatókat keresünk a Drupal Hétvégére

pp képe

Örömmel jelentjük be, hogy idén megrendezésre kerül a Drupal Hétvége 2010 elnevezésű rendezvényünk, mely immár az hetedik Drupal témájú konferencia hazánkban. A Hétvége első napján a hagyományos előadásokon vehetnek részt a látogatók, míg a második napon szeretnénk teret biztosítani a közös alkotásra. Sokszor, sokan kérdezték hogyan, mi módon tudnának beszállni a közös munkába és hogyan tudnák segíteni a fordítást vagy a Drupal fejlesztését. E második, kódsprintnek elnevezett napon lehetőség lesz élőben is kipróbálni ezeket.

Előadások

Időpontja: 2010. november 13.
Helyszíne: CEU Konferencia központ.
1106 Budapest X. kerület, Kerepesi út 87.

Kódsprint

Időpontja: 2010. november 14.
Helyszíne: A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet.
1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.

Véget ért a Drupal Tábor 2010

Hojtsy Gábor képe

A hétvégén véget ért a Drupal Tábor 2010, melyet körülbelül harminc Drupal iránt érdeklődő és abban elmélyült résztvevő töltött meg szerdától vasárnap reggelig. Véleményem szerint rendkívül jól sikerült táborban vehettünk részt, Szabó Dénes (Den) helyi szervezőként kiváló helyszínt talált, mely mint belvárosi kollégium, a megfizethető szállás, gyors internetkapcsolat és Pécs fontosabb pontjainak a közelségét nyújtotta. Számos érdekes előadást hallottunk gyakorlatban is működő webhelyek hátterétől modul fejlesztés és smink készítési tippekig, melyekből mindannyian tanulhattunk.

Támogasd és hirdesd a Drupal tábort

pp képe

Többször felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet támogatni a Drupal fejlesztését, a fordítást és a drupal.hu közösségét. A Drupal Tábor keretében itt a remek alkalom, hogy több módon is beszálljatok a közös alkotásba:

Gyertek el a táborra és ott helyben segítsetek

Ennél nincs is jobb és élvezetesebb módja. Eljössz, beszállsz a munkába és hidd el, legközelebb már a haverodat is el fogod rángatni. Tényleg nagyon jó.

Támogassátok a tábort

Végre itt a lehetőség, hogy reklámozd és hirdesd cégedet és magadat. Nézd meg támogatói konstrukciónkat, és keress egy cégedhez illő kategóriát. Minden forintot a közösség építésére, azaz a Drupal fejlesztésére és fordítására fogunk fordítani.

Hirdesd rendezvényünk

Helyezd el a blogodon, vagy weboldaladon az alábbi kódok egyikét.

Megjelent a Drupal Tábor programja

pp képe

Örömmel jelenthetem be, hogy megjelent az idei és egyben a legelső Drupal Tábor programja. A tábor helyszíne Pécs, időpontja 2010. június 23-26-ig. A program összeállításakor különös figyelmet fordítottunk a közösség építésére és a komoly szakmai előadásokra. Terveink szerint egy igen összetartó és profi csapat fog kialakulni a tábor végére. Szeretnél közénk tartozni? Mire vársz? Jelentkezz! A helyek már fogytán!

Időpont: 
2010. június 23., szerda (Egész nap) - 2010. június 27., vasárnap (Egész nap)

Az első Drupalcamp Romániában

claudiu képe

2010. június 5–6-án kerül sor Temesváron a Drupal első nagyszabású rendezvényére Romániában. Az esemény szervezői a Román Drupal Egyesület, a Temesvári Politechnikai Egyetem, Számítástechnikai és Automatikai Karának Hallgatói Ligája, illetve a Software Üzleti Inkubátor. A Drupalcamp konferenciát jelentős számú szervezet és vállalat támogatja.

Időpont: 
2010. június 5., szombat (Egész nap) - 2010. június 6., vasárnap (Egész nap)
Kategóriák: 

A hétvégén várjuk a Drupal Hétvégére jelentkezetteket

Hojtsy Gábor képe

A Drupal Hétvégére történő jelentkezést a rendezvény közeledtével lezártuk. Mindazokat, akik regisztráltak, szeretettel várjuk november 14-15-én, szombaton és vasárnap a megfelelő helyszíneken.

Időpont: 
2009. november 14., szombat 09.00 - 2009. november 15., vasárnap 18.00

Elindult a jelentkezés a Drupal Hétvégére

pp képe

Elindult a jelentkezés a Drupal Hétvége 2009 elnevezésű rendezvényünkre, amit 2009. november 14–15-én tartunk. Helyszín: CEU Konferencia Központ (1106, Budapest, X. kerület, Kerepesi út 87.) valamint a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF, 1132, Budapest, XIII. kerület, Victor Hugo u. 18-22.). A rendezvényre várjuk mindazokat akik a Drupal iránt érdeklődnek.