Drupal Hétvége 2014

zsofi.major képe

2014 mozgalmas év a magyar Drupal közösség számára - a márciusi Drupal Developer Days és az augusztusi Drupalaton után viszont itt az idő, hogy elkezdjünk készülődni a novemberi budapesti Drupal Hétvégére.
A rendezvény magyar nyelven fog folyni, két napon keresztül, terveink szerint előadásokkal és kötetlen kerekasztal-beszélgetésekkel, BoF-okkal.
Az időpont: 2014. november 15-16. A pontos helyszín még alakul, az előadás-javaslatokat hamarosan be lehet küldeni.

Az esemény célja, hogy előadásokon és kötetlen beszélgetéseken keresztül minél szélesebb körrel megismertesse a Drupal előnyeit és megoldásait, a kezdő szinttől a haladóig. Az eseményre szeretettel várunk mindenkit, aki Drupallal foglalkozik fejlesztőként vagy végfelhasználóként - az előadásokra back-end, front-end illetve business/project management témákban várunk javaslatokat.
A BoF (Birds of a feather) nemzetközi Drupal rendezvényeken megszokott dolog, de magyar eseményen most fordul elő először. A BoF-ok az előadásokhoz hasonlóan egy előre meghatározott témáról szólnak, azzal a különbséggel, hogy nem egy előadó beszél a hallgatóságnak, hanem a résztvevők beszélgetnek, elmondhatják a saját tapasztalataikat, és kérdezhetnek egymástól. BoF témákat előre is lehet majd beküldeni, de az üres időpontokra a helyszínen is bedobhattok javaslatokat.

A Drupal Hétvége látogatása idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A cégek számára hamarosan publikusak lesznek szponzor-csomagjaink, emellett támogatói jegy vásárlására is lehetőség nyílik magánszemélyek számára.

Hamarosan jelentkezünk a részletekkel!

A részletek a rendezvény honlapján már elérhetőek!

Kategóriák: