Friss tartalom nézet létrehozás

HomeBoy képe

Sziasztok!

Márciusban kezdtem el drupallal foglalkozni. Eredetileg nem akartam weblap készítéssel folalkozni, de kénytelen voltam. Ekkor hallottam először a drupalról és kihívásnak tartottam megismerését, amit azóta meg is szerettem. Készítettem egy weblapot, amit folyamatosan próbálok fejlesztgetni. Eddig mindíg megtaláltam a megoldást problémáimra itt vagy google segítségével.
Most úgy érzem elakadtam, nem találom a megoldást pedig szerintem valami apróság lehet ami elkerüli a figyelmem (vagy teljesen rossz a koncepcióm és ezért nem találok rá a helyes útra).

A következő problémában kérném a segítséget:

Arra gondoltam milyen jó lenne a honlapra elhelyezni egy friss tartalom menüpontot a forumok, blogbejegyzések mintájára csak én a weblapon történő változásokat listáznám.
Azt olvastam erre jó a tracker illetve a tracker2 modul.
A modul telepítése után létre is hoztam egy nézetet, melyben első lépésben a közzétett tartelmakra szűrök utána a tartalom: has new content kritérium szerint szűrök. Rendezési kritériumnak a tartalom update date és tartalom post date van beállítva. Megjelenített mezőknek beállítottam a cím, has new content, update date és post date lehetőségeket.Illetve stílust is beállítottam. Örömmel tapasztaltam, hogy azt az eredményt kaptam amit vártam, addíg míg ki nem jelentkeztem.
Bejelenkezett felhasználoként a friss tartalomra kattintva csak a frissült vagy új tartalmakat listázza a beállított idősorrendben, pirossal jelölve melyik frissült és melyik új.
Kijelentkezve vagyis nem azonosított felhasnzáloként az tünt fel, hogy a listából hiányzik a linkek melletti piros felirat (frissült/új). Előszőr jogosultság problémára gondoltam, de nem találtam erre megoldást. Illetve utána vettem észre, hogy nem csak a kívánt tartalmakat listázza ki, hanem az összes közétett oldalt listázza időrendben. Olyan mintha a nem azonosított felhasználó esetén a has new content szűrési kritériumot figyelmen kívül hagyná.
Szóval ha valaki tud kérem segítségét.
Köszönöm.

Melyik modulhoz, modulokhoz kapcsolódik a téma?: 
Drupal verzió: 
Fórum: 
szantog képe

Szerintem semmi gond. Az új tartalom és a frissült csak a bejelentkezett felhasználókra érvényes cucc, anonimra nem.
Most néztem meg a drupal.hu-n. Próbáld ki, ha itt kijelentkezel, nem lesznek új és frissült flagek.
- Rendezési kritériumnak a tartalom update date és tartalom post date van beállítva.
Ebből elég az egyik is, nem túl valószínű, hogy egyetlen másodpercen belül valaha is lesz egyszerre update-elt és újonnan felvitt tartalmad is. :)

0
0

----
Rájöttem, miért kérdezek olyan ritkán a drupal.hu-n. Amíg szedem össze az infokat a kérdéshez, mindig rájövök a megoldásra.

pp képe

névtelen felhasználónál nem tudja a rendszer, hogy olvastad-e avagy sem. Nagyon sok adatot kéne ahhoz tárolni, hogy az összes munkamenethez tárolnák ezt.

pp

0
0
HomeBoy képe

Köszönöm a gyors válaszokat. Sejtettem valami ilyesmit már akkor amikor rájöttem, hogy ha a nézetben kattintok rá az egyik tartalom linkjére akkor az utána "eltűnik".
Csak gondoltam hátha, esetleg IP alapján történne az azonosítás, bár akkor meg a többfelhasználós hálózatok felhasználóinál lenne totál káosz akik egy szerver (1 IP) mögül vannak. De így jobban megnézve tényleg a drupal.hu-n is az ubuntu.hu-n is eltünnek ezek a flag-ek ilyenkor. És akkor ezért rakja ki fölöslegesen az összes tartalmat visszamenőleg. Jobban belegondolva tényleg logikus. Bár engem akkor is zavar egy picit , hogy fölöslegesen listázza ki az összes tartalmamat. Esetleg el tudok képzelni egy olyan megoldást, hogy a nézetben beállítható legyen egy időintervallum meddig tekinthető újnak és frissnek a post es update időtől és így ettől az időtől függne, hogy megjeleníti vagy sem. (igaz, hogy ebbe is belekössek magamba így megeshet az az eset, hogy a frissült tartalom újra frissül és nem kelti fel a figyelmemet mert azt hiszem az előző frissítés miatt van még kint a frissült felirat. MErt pont azt akartam, hogy nem a dátumokat kelljen böngészni, hanem legyen egy figyelemfelkeltő flag).
Mégegyszer köszönöm.

0
0
pp képe

szerintem az olvasatlan tartalmakat megjelenítő nézeteket/views egyszerűen tiltani kell a névtelen felhasználóknak, mert mint Te is kifejtetted semmi értelmük. :)

pp

0
0
HomeBoy képe

Sorry, de ezt mos hirtelen nem értem. Mi az , hogy az olvasatlan? tartalmakat tiltani?

0
0
pp képe

elnézést, rosszul fogalmaztam.

Szóval van az a nézeted amiben csak a user friss tartalmai jelennek meg. Ez névtelen felhasználónál értelmetlen, hisz neki nem tudjuk ezt megjeleníteni, vagyis hülyeség jelenik meg neki. Ezért ezt a nézetet tiltanám a névteleneknek, így nem látnak olyan dolgokat amiknek nincs értelmük.

így érthető?

pp

0
0
HomeBoy képe

OK. Köszönöm értem. De az én weblapom jellegéből fakadóan nincsenek azonosított felhasználók a szerkesztőkön kívül, így igazából értelmét veszti az egész. Köszönöm , mert ez is eredmény, hogy mostmár biztosra tudom ez így működik.

0
0