Központi felhasználói felület több aldomain?!

HF leon képe

Érdekes kérdés merült fel bennem és nem tudom ez megvalósítható-e és hogyan a drupa8 segítségével?

Lenne egy fő portál, valamint több al portál eltérő sminkekkel, felülettel, tartalmakkal.

xyz.hu : fő portál.
a1.xyz.hu : első al portál (teljesen más tartalom és smink).
a2.xyz.hu : második al portál (teljesen más tartalom és smink).

Ezeket egy drupal8 üzemeltetné, de úgy megoldva, hogy a felhasználói adatbázis közös legyen. Ne duplikálódjon. Vagyis csak egyszer hozza létre a drupal, hisz a cél az lenne, hogy bárhol is regisztrál be valaki az rögtön a többihez is hozzáférhetne.

Valamint, ha valaki bejelentkezik az egyiken, akkor a többit megnyitva is be legyen jelentkezve.

Olyasmi, mint, amikor a google-be jelentkezünk be és kapásból több szolgáltatásba is bejelentkezve leszünk.

Megoldható ez a feladat drupal8 segítségével, vagy csak tükrözött felhasználókkal többszörösen tárolva.

Talán úgy tudnám, még megfogalmazni, hogy a felhasználói adatok cselekmények stb egy közös helyen lennének és az egyes portálok olyanok lennének, mint egy portál részportáljai, amelyek külön doménről, illetve al doménről érhetők el teljesen egyedi sminkkel, főoldallal, mintha független portálok lennének egy szolgáltatás keretében.

Drupal verzió: 
Fórum: 
SecMan képe

7-esen a Domain Access amivel ez megoldható, de 8-asra még csak alpha verzió van.
Bár viszonylag friss a legújabb kiadás, így úgy tűnik folyamatos a fejlesztése.

Úgy működik, hogy egy bázisa van a tartalmaknak, usereknek, stb. és tartalmanként, userenként állítható, hogy ki melyik domainhez (esetedben aldomainhez) férhet hozzá.

Valamint, ha valaki bejelentkezik az egyiken, akkor a többit megnyitva is be legyen jelentkezve.

Ez a része viszont rendes domaineknél nem megoldható ezzel, aldomaineknél nem tudom.
(persze lehet, hogy plusz programozással, egyedi modullal megoldható)

0
0