Kezdőnek ajánlott a 7-es verzó ?

geozoli képe

Tisztelt Drupal Közösség !
Teljesen kezdő vagyok. Odáig jutottam, hogy tegnapelőtt letöltöttem a 6.20 telepítőt és elkezdtem olvasni a kézikönyvet. Most pedig látom, hogy megjelent a 7-es verzió. A kérdés - hogy érdemes-e kezdőként a 7-el kezdenem - azért vetődik fel, mert feltételezem, hogy a 6.20-hoz sokkal több smink, modul, egyéb kiegészítő érhető el. Ez egy magamfajta kezdő számára nagy segítség. Tévedek ? Vagy a 7-es verzó tartalmaz olyan könnyítéseket amely kezdő számára is megkönnyíti az életet ?

Előre is köszi !

Drupal verzió: 
nevergone képe

Szia!

Az alaprendszer sok fejlődésen ment keresztül, egyszerűbb, jobban átlátható, gyorsabb, többet tud. Viszont az is tény, hogy kiegészítő modulokból és sminkekből jóval kevesebb van, hiszen ma jelent meg a végleges változat. Bár - tegyük hozzá - lényegesen jobb a helyzet, mint a Drupal 6 megjelenésekor, köszönhető többek közt a D7CX mozgalomnak.

0
0
geozoli képe

Erre számítottam, köszi. Végülis 2-3 napot szánok a kézikönyv átolvasására és utána megnézem mi a különbség a két verzió között. Ha az alaprendszer fejlettsége áthidalja a kiegészítő modulok hiányát, akkor nekiindulok a 7-esnek. Mire első saját honlapom elkészül addigra már gondolom lesz mindenből bőven.

0
0

Varga Zoltán (geozoli)
Ezzel küzdök most: www.geomentor.hu

Den képe

Ha teljesen kezdő vagy, akkor úgysem fognak egyhamar kelleni az "extrább" modulok.

Tehát, mire beletanulsz, elkészül a weblapod, szerintem minden meglesz. Semmi nem köt téged a D6-hoz, úgyhogy D7.

0
0
hilycou képe

Szia!
Egy működő 6.2 oldalam van beállítva magyarítva tele cikkel. 7.0-ra állnák át. Segíts légyszíves.

0
0

Dukai György
Mahgar
Hazatérés Rádió
Alapító tulajdonos
[email protected]

nevergone képe

Szia!

Szerintem indíts új fórumtémát a kérdésednek, ahol elmondod, hogy milyen modulokat használsz, mi az oldalad linkje, stb.
Azt javaslom mindenképpen, hogy egy tesztoldalon próbálkozz, mert bár megjelent a Drupal 7, de lehetnek még vele meglepetések, a kiegészítő modulokból soknak még nincs stabil Drupal 7-es verziója, illetve a sminkek kis alakítanod kell.

0
0
Den képe

Nem teljesen értem, hogy a "kezdőknek ajánlott a 7-es verzió" c. fórum témához hogyan illeszkedik a kérdésed.

1; A itt a fórumban az a szokás, hogy egy fórum téma egy kérdést, és annak a szűk területeit öleli át. Ha mindenki irogat mindent mindenhova, fogalom nélkül, vagy mert neki az a kényelmes, akkor 1; kupleráj lesz (láttunk már ilyen fórumot? de mennyit!) 2; pont te, a kérdező nem fogod legközelebb megtalálni egy kérdésédre a választ, mert egy fórum topic 77 szintjén helyzekedik el a témához illő hozzászólás, a többi meg lényegtelen az eredeti felvetés szempontjából.

Röviden: új kérdés - új hozzászólás az elv.. Több mint egy éve regisztrált tag vagy, erre azért figyelhetnél.

2; Konkrét kérdésre tudok választ adni (vagy sem, de az se azt jelenti, nem akarok, hanem azt, hogy esetleg nem tudok). Nem fogom megkérdezni, hogy miben segítsek, hogy hol akadtál el, mit próbáltál eddig, mi az ami nem megy. A te érdeked, hogy közöld, leírd a problémádat minél pontosabban, nem az enyém.

3; ha azt szeretnéd, hogy én csináljam meg helyetted, akkor kérj árajánlatot (weblapom), vagy adj fel egy hirdetést a munkaközvetítőben.

0
0
munti képe

Én is pár napja kezdtem. Elsőre, ismerkedés jelleggel egy acquiva drupal 6.20-al kezdtem, mert abban elég sok modul van. Most kijött a végleges 7-es, és ebben kezdtem a saját oldalamat.
Szerintem használd mindkettőt, de a végleges oldalt és 7-esben építeném. Ráadásul azáltal, hogy 1-2 modul még béta, és mondjuk patchelgetni kell, azáltal is tanulsz...

0
0
hron84 képe

Azert ez a hozzaertes szintjetol is fugg. Ha nem tudja, mi az hogy PHP, inkabb ne patchelgessen, mert elmegy a kedve az egesztol. En megtanulnam kezelni/hasznalni rendesen a D6-ot, aztan felraknam a D7-et egy kesobbi idopontban, mondjuk ugy egy honap mulva.

0
0

--

()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
nevergone képe

Ismerkedni most is lehet egy tesztoldalon, és ha rendelkezik megfelelő angoltudással, akkor a szükséges alapismereteket is gyorsan elsajátíthatja.
Vannak, akiknek ez a leghatékonyabb tanulási mód.

0
0
Inv1sus képe

Kezdőknek, hát nem tudom...
Nekem már a magyarosítás nem akar lefutni. Elkezdődik az importálás állítólag és időtúllépés miatt leáll egy idő után.

ui: Nem állítólag, elkezdődik, mert valahányszor mindig lefordít valamennyit. De ez így nyilván nem jó...

0
0
munti képe

Ugyanezzel szívtam én is. 4 perc után timeout. - és kb 60-70 %-os forditás.
Tipp: A Po-fájlt szétosztottam 2 részre, és úgy importáltam be.

0
0
Inv1sus képe

Feltudnád rakni valahova a kettéosztott fájlokat? Én is szétosztottam, de rossz a szintaxisa.

0
0
aries képe

Nekem nyamvadt laptopon a .po importálása 3,2 mp. Hadd ne mondjam, mi a véleményem a szolgáltatódról.

0
0
Inv1sus képe

Szóval szerinted írni kellene a netszolgáltatónak, hogy nézzék meg, hogy a drupal 7-nél miért nem lehet importálni egy nyelvi fált? :)
A saját gépemen telepíteném.

A kettéosztást megnézem én is.

0
0
nevergone képe

Akkor a saját gépeden nézd meg a PHP beállításokat, mert ha ez nem fut le sikeresen, akkor szerintem lesznek még problémáid.

0
0
aboros képe

pár másodperc alatt kell lefutnia. valami nagyon félre van konfigurálva a localhost környezetedben.

0
0

-
clear: both;

Inv1sus képe

Sima xampp install változtatás nélkül.
Ne feltétlen a gépekre fogjuk rá, másnak is vannak gondjai.
Drupal 6-nál semmi gond nem volt.

0
0
eMeLA képe

Én kb 6-szor telepítettem különböző módon a a Drupal 7-et és mindig a fordítás betöltésekor "fagyott" le.

1. simán letöltöttem az angolt, majd beimportáltam a magyar po fájlt
2. simán letöltöttem az angolt, majd l10n_update
3. l10n_install 7.x-1.0-beta5

Végül az 3. verziónál ha láttam, hogy "lefagy" akkor megnyomtam a böngésző frissítő gombját, jött egy hibaüzenet, majd újra töltött. Kb 3-4 frissítés után sikerült.

Nem sokat értek a szerver konfiguráláshoz, de a saját gépemen futó szerveren (EasyPHP) alapbeállításokhoz, megemeltem a memória, a feltölthető fájlméretet, és beállítottam a hiányolt modulokat, vagyis az alapkonfiguráció fut kis módosításokkal.

Ja és vannak angol szövegek a magyar fordításban, bár ha 100%-os a fordítás, akkor ez összefügghet a "nem rendes" telepítéssel

0
0

...mit tudok: http://web.termuves.hu

deansaliba képe

Nálam kétszer fagyott le a nyelvi fájl telepítése közben, harmadjára simán telepítette. Localhoston apache, ubuntu, notebook... a környezet eddig minden egyéb alkalmazásnak megfelelt, szóval nem tudom mi lehetett a baj.

0
0
aboros képe

fogalmam sincs mi lehet, elobe kene latni, meg error logot figyelni, mint a vadaszkutya esetleg issue listakban utananezni, hatha mas orszagok fiai és/vagy lanyai is eszleltek a makulat es lehet be is foltoztak mar.

0
0

-
clear: both;

Den képe

Marci demozott a múltkor, úgy tűnt lefagyott, de kb 5 perc kellett neki míg betöltötte. Addig csak néztük, mi van.

Lehet, hogy csak várni kellene egy kicsit.

0
0
nevergone képe

Akkor úgy látszik, hogy nem csak Debrecenben játszotta el ezt. :) Azt hiszem, nekiugrok a napokban a debugnak. :)

0
0
teecee képe

csinált ilyet még. 4 helyre pakoltam föl, abból 1 asztali Win7 és 1 laptop Win7 XAMPP-pal, core2Duo gépek, meg 2 linux-szerver, egyik multisite módban, mindkettő coreQuad és Ubuntu server 9.

0
0

-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-
TeeCee, the One and Only

Den képe

Ezek szerint, nem a D7 rossz, a zemberek türelmetlenek.

Érdemes lenne átnézni, mit matekozik annyit. A pezsgő elfogyott, mire kész lett, és valaki a kekszet is szétszórta addigra... :)))

0
0
KSand képe

Sziasztok,26 perc volt a teljes telepítés ideje,ebből 21 a fordítás.Localhoston,nem gyenge gépen,módosítás nélküli xamppon.Fordítás 91,87%-os.

0
0
teecee képe

felraktam egy oldalt localhost XAMPP, multisite kombóval. A drupal.hu-ról töltöttem a fordítást és talán a végleges d7-et is (erre már nem emléxem), pöccre települt, nem kellett percekig (sem) várnom. Core2Duo lábtop...
Most jutott eszembe, a legutolsó RC-vel sem volt gondom...

0
0

-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-=-
TeeCee, the One and Only

aries képe

Ezt a jelenséget én sosem tapasztaltam, próbáltam telepíteni PHP 5.2.9 és PHP 5.3.3-mal, hátha, de nem. Kellene a környezet leírása verziókkal, hogy ismételni lehessen.

0
0
Inv1sus képe

Én szívesen vagyok türelmes, ha nem éri el az időtúllépési limitet. Sajnos eléri és nem találom hol kell átállítani. 240 secre van állítva.

0
0
KSand képe

Apache/2.2.14 (Win32) DAV/2 mod_ssl/2.2.14 OpenSSL/0.9.8l mod_autoindex_color PHP/5.3.1 mod_apreq2-20090110/2.7.1 mod_perl/2.0.4 Perl/v5.10.1,SQLite,3.6.20

A php.ini-ben ezzel a két értékkel menni fog:
max_execution_time = 0
max_input_time = -1
(Mondjuk az alsó lehet,h nem is kell.)Nálam eredetileg 60s volt mindegyik.

0
0
nevergone képe

Az alsó nem kell, az nem biztos, hogy a max_execution_time jó lesz 0-nak, én anno 6000-ra raktam. :)

0
0
Inv1sus képe

Köszi, majd kipróbálom.

0
0
gazsesz képe

Több napos tesztelés után, az a személyes meggyőződésem, hogy aki kezdő, az mindenképpen a 6-ossal kezdje.

A kíváncsiság, az újdonság és a tapasztalatszerzés miatt vágtam bele, hogy egy nem túl bonyolult oldalt hozzak létre D7 alatt. A követelmények egyáltalán nem voltak extrák, 3-4 tartalomtípussal ki lehet őket elégíteni, lehessen képet föltenni, galéria, lightbox, video, hírlevél, katalógus letöltés, de ezentúl semmi extra.

D6-ról upgraddel indultam, mert még csak előkészületben volt az oldal, néhány tartalommal. Hiba volt, folyton hibaüzenetbe ütköztem, nem telepedtek rendesen a modulok. Sebaj, vissza a kályhához, mindent 0-ról.

Egyesével raktam föl a modulokat, figyelve, ne legyen hibaüzenet. Egy darabig nem is volt, aztán a ctools telepítése után kezdődtek a bajok. A media modul, és egyéb tartozékai felmentek ugyan, de onnantól kezdve folyamatosan hibaüzeneteket dobott.

A kapott hibaüzeneteket szépen megkeresgéltem a do-n és ott 2011 januári bejegyzéseket találtam, ahol felvetették a hibát, a hozzászólások között sok +1, +1, subscribe gyülekezett, de válasz még nem volt.

No, de, hogy a végére össze is foglaljam hosszúra nyúlt válaszom:
A kezdőknek, most ismerkedőknek, nem hardcore-osknak szerintem még jobb, idegkimélőbb választás a D6, mert azt már sokkal többen letesztelték, több problémára vannak meg a válaszok...

Most megyek vissza 6-osban elölről kezdeni a melót.

Nem ez volt ez első de nem is az utolsó próbálkozásom a d7-tel, de még kivárok.

0
0

Gazsesz

asrob képe

de így jár az aki még alpha, beta modulokat telepítget. Egyszerű oldalnak megfelelő, ismerkedésre is, azonban ha bonyolultabb dolgot kell tudnia akkor érdemes elgondolkodni hogy még 6-sal elkezdeni az oldal fejlesztését. Bár napokon belül változik a helyzet, újabb és újabb modulok jelennek meg 7-es alá mint stabilak, szóval szerintem azért így konkrétan kijelenteni erős hogy "nem ajánlott".

0
0

--
Borsa Péter
https://peterborsa.eu

Lehoo képe

Lenne néhány kérdésem, eddig Joomla-ban dolgoztam, érdeklődni szeretnék, hogy ez a rendszer stabilabb, bővebb és jobban kezelhető-e. Érdemes-e átváltani erre a rendszerre? A témáknak ugyanúgy van template.css fájl ami írható? A drupal többet tud mint a joomla rendszer, valamint bonyolultabb nála? A modulok ugyanolyan egyszerűen telepíthetők? A template-n belül ugyanúgy módosíthatók a kép fájlok? A kérdésekre a választ előre is köszönöm!

0
0
eMeLA képe

Érdemes ismerkedni a fórummal, mert itt egy ÚJ kérdés új tartalom...

A kérdést is rossz helyen teszed fel, mivel szerintem itt nincs senki aki azt fogja mondani hogy ne válaszd a Drupalt. Tedd fel a kérdést mondjuk a weblabor.hu-n.

template.css itt nincs de van template.php. Egyébként meg szinte bármit módosítani tudsz mindenféle gányolás nélkül. A kép fájlokon nem tudom mit akarsz módosítani, de ez már részletkérdés...

Jómagam ismerekedés címén kb. 3 hónapig használtam Joomlat utána átmigráltam Drupal-ba az oldalt :)

Arra azért készülj fel, hogy rá kell érezni a Drupalra, ami csak időráfordítással működik...

Ha további kérdésed van nyiss egy másik topicot !

0
0

...mit tudok: http://web.termuves.hu

hron84 képe

Most, hogy tul vagyok egy sikertelen D7 telepitesen, mindenkit varakozasra intek. Meg mindig hianyzik sok modul D7 kompatibilitasa, amik nelkul nem erdemes uj oldalba fogni. Nyarra mar popec lesz, addigra kijon a 7.1 is talan.

0
0

--

()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
nevergone képe

A rendkívül informatív hozzászólásodból nem derül, hogy mi volt a hiba, pedig én már azóta több Drupal 7-et is telepítettem, meglepő eredménnyel: siker. :)

0
0
FleetCommand képe

En 'tobb' D7-es oldalt meg nem telepitettem (marmint elesben), de sikerrel migraltam at az egyik D6-os oldalamat D7-re, a felmerulo problemak pedig mind megoldodtak (eddig). Van egy-ket modul, ami meg nekem hianyzik a tobbi oldalhoz, de azoknak a D7-es verzioja mar teszteles alatt, ugyhogy osszessegeben elegesett vagyok. :)

0
0
hron84 képe

Az egyik showstopper dolog a GeSHi modul hianya volt, ami a migralasra kiszemelt portalon aktiv hasznalat alatt van, es amikor neztem, akkor meg nem volt D7 kompatibilis verzio belole (ahogy nezem, most is meg csak development kod van, amit egy eles, latogatott oldalra... hat inkabb nem).

Volt meg valami, amibe beleszaladtam, de az mar igy masfel-ket honap utan nem remlik. En meg mindenesetre kiivarok, hogy ilyen 'extra' modulok is bekeruljenek a D7 tamogatottak listajaba.

0
0

--

()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
Den képe

Nem biztos, hogy túl sok oldalra fog kellen a GeShi filter, nem? Azért ez elég spec modul. Egy sima bloghoz, fotóbloghoz, céges oldalhoz nem fog kelleni...

0
0
asrob képe

hogy látogass el Debrecenbe március végén, ahol többek között azt is megnézheted hogyan lehet felépíteni egy galériát Drupal 7.0 alapon.
Ha valami meg nem ment, akkor nem panaszkodni kell hanem tessék új témát nyitni és időnkhöz és tudásunkhoz mérten válaszolunk rá.

0
0

--
Borsa Péter
https://peterborsa.eu

hron84 képe

Nem feltetlen a tudasommal, vagy annak hianyaval volt baj, hanem azzal, hogy mint fentebb is irtam, a GeSHi modul egyszeruen nincs megirva meg D7-hez, es ezen - tippre - ti se tudtatok volna tul sokat segiteni, a migraciora nezve pedig showstopper volt. En egyre inkabb kedvelem a Drupal-t, es nem mondom, hogy a D7 nem jo nezegetni, am eles oldallal en meg varnek egy picit. Nem sokat, csak tavaszig.

0
0

--

()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
asrob képe

hogy a GeSHi által milyen kódrészleteket jelenítesz meg?! Ugyanis legalább van két olyan modul ami ezt a fajta szoltáltatás nyújta és ajánlott 7 alá. Sőt ha csak php kógot jelenítesz meg akkor a Code Filter modult, ami nem hogy stabil, de még többen is használják mint a GeSHit.
Szóval érdemes alaposan körülnézni hogy mit mivel tudok kiváltani.

0
0

--
Borsa Péter
https://peterborsa.eu

aries képe

A téma címe: „Kezdőnek ajánlott a 7-es verzó”. Azok, akik kezdők vagy most ismerkednek a Drupallal, nem a legnagyobb problémájuk a GeSHI modul. :)

0
0
sgabe képe

Én mindenkit arra intek, hogy használja bátran a Drupal 7-et és a tapasztalatairól adjon visszajelzést a fejlesztőknek!

Ne felejtsük el, hogy egy nyílt forrású szoftverről van szó, ahol a felhasználók épp olyan (talán még inkább) fontosak, mint a fejlesztők. Ők végzik a tesztelés oroszlán részét, amit a fejlesztők ilyen-olyan erőforrások hiányában csak nagyon nehezen tudnak elvégezni. Ez jelentősen segíti (illetve segítené!) az ő munkájukat, melynek eredményeképp végül mindenki győztes lesz.

Töltsétek le, telepítsétek fel, próbáljátok ki. Ha problémába ütköztök, keressetek rá a Drupal.orgon. Ha találtok megfelelő hibajegyet, jelezzétek, hogy ti is tapasztaltátok a problémát. Ha részletesebb információval tudtok szolgálni, azt is osszátok meg. Segítsétek a megoldást az esetleges folt tesztelésével és visszajelzéssel. Ha még senki nem jelezte a hibát, nyissatok új hibajegyet minél részletesebb leírással és kövessétek folyamatosan az érkező bejegyzéseket, kéréseket, kérdéseket. Ha tudjátok a hiba megoldását, készítsetek foltot és csatoljátok.

Minél többen megteszik ezt, annál jobb szoftver lesz a Drupal.

0
0
vidra képe

hogy meddig érdemest 6.x-ost használni? Csak mert semmi kedvem a már meglévő oldalamat 7-essé varázsolni. Lesznek e még fejlesztések 6-os alá?

0
0
nevergone képe

Nyilván lesznek még, hiszen mindig az utolsó két verzió a támogatott. Vagyis most a 6.x és 7.x, és ha kijön egyszer a 8.x, akkor kell elbúcsúzni a 6.x-től.

0
0
aries képe

1 évig még biztosan. Hibajavítások lesznek, újdonságokra nem számítanék a kiegészítő modulok terén sem.

0
0
nevergone képe

Azért ennyire nem írnám le a Drupal 6-ot rögtön, elvileg lesz arra is CCK 3, Views 3, stb. :)

0
0
aries képe

Ha nem muszáj, ki fogja ezeket használni és fejleszteni D7-tel párhuzamosan? Nem sok esély van rá, és ha meg is jelenik D6-os backport, akkor is u.az a sors vár rá, mint a D5-re a D6 megjelenése után (a tervezett backportok végül nem jelentek meg). Már most jól látszik ez a commitbeli a dev ágak commitbeli eltéréseiben…

0
0
Balogh Zoltán képe

Mivel még mindig napi szinten jelenik meg 5-6 új modul csak 6-osra.

0
0
alippai képe

Fenntartani még jövő januárig szerintem könnyen lehet, utána már csak ha nyomós indok van.
Új oldalt viszont Londoni Drupalconftól kezdve balgaság D6-al csinálni szerintem.

0
0

Lippai Ádám
young element