Huszonegyedik Drupal használói találkozó Budapesten

tolmi képe

Update 3: Az előadás fóliái (utólag) csatolva.

Update 2: Élőben jó 3G kapcsolat esetén a Ustreamen keresztül nézhető lesz az esemény.

Update: Megvan az előadónk és a helyszín is!

Szeptemberben is megrendezésre kerül a szokásos Drupal Használói Találkozó Budapesten, sorrendben a huszonegyedik alkalommal. Ezen rendezvények elsődleges célja hogy összehozza a Drupal iránt érdeklődőket, használókat, fejlesztőket. Lehetővé téve számukra egymás megismerését, segítését. Teret kívánunk adni gyümölcsöző kapcsolatok kialakulásának is.

A szeptemberi alkalom egyben egy különleges nap is, hiszen aznap lesz az Arthur's Day, amely során a Guinness ír sörmárka 250. évfordulóját ünneplik a világ sörbarátai. Az előadás után mi is egy jó pohár Guinness-szel ünneplünk!

Előadás: Hojtsy Gábor (goba): A Drupal 7 újdonságai

Az elmúlt majdnem két évben nagyot fordult a világ a Drupal körül. Egy viszonylag ismeretlen CMS-ből mostmár nagy cégek és sokmillió ember által is ismert és elismert szoftver lett. Éppen ezért a Drupal következő főverziója, számszerint a 7., komoly hangsúlyt fektet a felhasználói élményre és a még áttekinthetőbb müködésre, valamint a robosztusabb kialakításra (automatikus tesztek a teljes Drupal kódbázisra). Emellett sok újdonsággal is bővült a jelenleg kódfagyasztási fázisban lévő szoftver.

Ezekről az újdonságokról fog beszélni nekünk Hojtsy Gábor (goba), a Drupal 6 egyik fő karbantartója

Az előadást kérdések és válaszok követik, majd kötetlen beszélgetés formájában folytatódik az este azoknak, akik maradnak velünk ünnepelni.

Természetesen azokat is szeretettel várjuk, akik csupán érdeklődnek a Drupal és a hazai közösség iránt, hiszen itt megismerhetik a fórumban és a levelezőlistákon tevékenykedőket.

Helyszínünk: CoLaBs, 1054 Budapest, Vécsey utca 3
Időpont: 2009. szeptember 24., csütörtök 19:00 - 20:30 (vagy amíg jólesik)

Külön jelentkezésre ezúttal sincs szükség, de örömmel vesszük ha a hozzászólások között ezt jelzik a részvevők.

Nézd meg nagyobb méretben vagy töltsd le a forrásfájlt.

CsatolmányMéret
PDF ikon Drupal7.pdf5.75 MB
Időpont: 
2009. szeptember 24., csütörtök 19.00 - 20.30

Hozzászólások

janoka képe

Igyekszem ott lenni!

aboros képe

végre igazi sztárelőadóval. ;)
helyszín nem a colabs lesz végülis? mintha beírtak volna bennünket már augusztusban oda.

-
clear: both;

tolmi képe

Jaj nem így megy az. Tabula rasa volt a nyáriszünet alatt.

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

csakiistvan képe

Igyekszem ott lenni!

Drupal full-stack developer at Wunderman Thompson Budapest

Paal képe

Ott leszek! Projektort viszek azért.

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

aries képe

Viszem az új kamerámat.

zila képe

Remélem sikerül eljutnom, márcsak a Colabs miatt is :)

--
IE doesn't support internet

gergely képe

+1

---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.

tolmi képe

Utána pedig ide megyünk, foglaltam asztalt 10-12 emberre 21:00-tól, de nem baj ha többen leszünk:
http://www.magicmusicpub.com/
Budapest, VI. kerület Ó utca 23 (Ó és Hajós utca sarka)

A csapon Guinness lesz természetesen. Tolmács Márk vagy DUG a jelige.

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

Paal képe

Sajnos most kocsival leszek, így a sört ki kell hagynom.

Opcionális megoldásnak még eszembe jutott a "bringa csomagtartóban, és este vele haza", de D.keszi úgy 25km-re van, és ittasan, éjjel nem túl szerencsés. Ha meg vonattal/busszal megyek haza, akkor necces beérni a Lánchídhoz péntek reggel 8ra.

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

aries képe

Installálsz mellé egy zsíros deszkát lila hagymával, a rendőr garantáltan nem kéri, hogy lehelj rá, 25km-t meg csak le tudsz nyél egyenesen vezetni órák múlva.

tolmi képe

A Guinness a felelősségteljes alkoholfogyasztásra ösztönzi vásárlóit ;)

--
Tolmács Márk
Drupal bandita

aries képe

A Guinness serkent, nem altat. Van egy olyan mondás, hogy az írek söre és a teája között csak a hőmérséklet a különbség :) (Guinness vs Irish Breakfast).

sajt képe

Nem szabad ittasan biciklizni. Nem a rendőr miatt. Ja, én is megyek.

aries képe

Itt az a kérdés, hogy 1 korsó lágy sörtől ittas lesz-e valaki. http://www.youtube.com/watch?v=HoaYhfJSHqI ;)

Webappz képe

Én is megyek.

Páldi Zoltán

bimbo000 képe

Üdv,

Mi 3-an megyünk,

... Brainsum

baltazsolti képe

+én

Bálint képe

Mi is érkezünk hárman.

Unicorn képe

Én is jövök.

Poetro képe

Ott leszek... ha minden rendben megy.

aries képe

Videót összerakom a hétvégén összevágom (az eleje hiányzik a pontos kezdésnek és az én pontatlan érkezésemnek hála). Addig itt egy kis beszélgetés a localize.drupal.org-ról. Itt pedig kötetlen sörivás tanúi lehettek.

csakiistvan képe

Sziasztok,

Az előadáson látott prezit megkaphatjuk?

Üdv

Drupal full-stack developer at Wunderman Thompson Budapest

Hojtsy Gábor képe

Gondoltam ezt János videójával együtt kellene majd közölni, de neki sajnos még nem jutott ideje feltölteni. Úgyhogy fentebb feltöltöttem a poszthoz. Jó olvasgatást!

csakiistvan képe

Köszi

Drupal full-stack developer at Wunderman Thompson Budapest

aries képe

Végre valahára elkészültem.