Szegeden lesz a 2008-as európai nemzetközi Drupalcon!

Hojtsy Gábor képe

Szegeden lesz idén augusztus végén (2008. augusztus 27-30.) a nemzetközi Drupalcon sorozat idei európai rendezvénye! A Drupalcon Szeged 2008 nevű rendezvényre körülbelül ezer résztvevőt várunk a világ minden tájáról. Bár ezzel még a sokezer főt mozgató SZIN fesztivállal (mely a konferenciával egyidőben lesz) nem vesszük fel a versenyt, így is annyi hotel és hostel szobát fogunk megtölteni, hogy bátran keresztelhetjük Szegedet Drupaltown-nak is. Annak érdekében, hogy minden résztvevő szállást tudjon találni, már most előre lefoglaltunk több száz hotelszobát.

A konferenciára mindenkit várunk, aki érdeklődik a Drupal alakulása, a nemzetközi trendek, a vezető modulok fejlesztőivel való személyes találkozás, a fejlesztésbe való bekapcsolódás, a személyes szakmai fejlődés iránt vagy csak egyszerűen látni szeretne egy Dries Buytaert: State of Drupal előadást élőben is. A konferencia komoly költségvetéssel készül, melyhez számos nemzetközi szponzor támogatására számítunk, és a résztvevőknek is hozzá kell majd járulniuk a költségekhez egy most még nem meghatározott összeggel.

Bár van már néhány önként jelentkező, további segítőket keresünk a konferencia megszervezésére. A szervezőknek legalább olvasási szinten kell ismerniük az angol nyelvet, a szervezői projekt kezelő rendszerünkben angol a kommunikáció alapnyelve, hiszen nem magyarországi segítőkre és megfigyelőkre is számítunk. Segítők jelentkezését a Drupalcon kapcsolat űrlapon várjuk. Hozzuk létre együtt az eddigi legjobb Drupalcon-t!

Időpont: 
2008. augusztus 27., szerda 00.00 - 2008. augusztus 30., szombat 00.00

Hozzászólások

nevergone képe

Gratulálok, mert ez is kiemeli a magyar Drupal közösség eredményes munkáját, amely hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentősnek mondható! :)

Ha csak részben boldogulok el az angollal (mondjuk úgy, hogy inkább kevésbé, mint jobban), és ez várhatóan addig nem fog változni, akkor ne is jelentkezzek segítőnek, bárminek?

Hojtsy Gábor képe

Olvasni kellene tudni angolul, de írni lehet nyugodtan magyarul is. Amikor fontos, közbe tudunk ugrani, és össze tudjuk foglalni angolul is a lényeget. Különben is minden aktivitásról angolul tartunk egy összefoglalót, ami a lényeges elem, az egyes szervezések már most is részben magyarul mennek.

Hojtsy Gábor képe

Akit érdekel, mit szólnak ehhez a nemzetközi közösségben, a drupal.org bejelentés címe: http://drupal.org/node/243688

Update:
A Drupal Association bejelentése: http://association.drupal.org/node/215
Dries blog postja: http://buytaert.net/drupalcon-szeged

thamas képe

Mint az angol bejelentésből kiderül, ők is közreműködnek. A weboldaluknak azonban nem ártana egy kis ráncfelvarrás. Természetesen Drupallal! ;o)))

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

thamas képe

Gratulálok! Ez nagy elismerés és nagy lehetőség a magyar Drupal közösség számára! :o)

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

Charybdisz képe

Gratulálok, ez tényleg nagy eredmény! Jó kis reklám a magyar Drupal közösségnek. Kapcsolatépítés szempontjából sem lesz utolsó a konferencia. 1000 résztvevő az nem kispálya.

A segítőknek pontosan mi lesz a feladatuk?

Hojtsy Gábor képe

Egyelőre a weboldalt építjük. Rengeteg információt kellene összegyűjteni, megírni, feltölteni. Érdekes dolgokat, hogy jöjjön a nép. Lesznek dinamikus dolgok, amikben segítségre szorulunk majd. "Egyszerű" dolgok mint egy visszaszámláló modul, valutaváltás, időjárás, térképek (amikre fel kell majd vinni egy csomó helyszínt, főleg Szeged térképére). Én például ezt varázsoltam össze most gyorsan: Hungary, Szeged

Közben foglalkozunk olyan dolgokkal, hogy tuti jó WIFI legyen a helyszínen, szakértők bevonásával; attraktív térképet kell rajzolni az épületről a rendezvényhez, és így tovább.

Szóval van egy csomó valós életbeli, Drupalos, tartalom írásos, fejlesztési, rajzolási, stb. feladat.

Török Gábor képe

Mi a pontos címe a konferencia helyének?

Hojtsy Gábor képe

http://www.u-szeged.hu/tik/
6722 Szeged, Ady tér 10.

aries képe

Külön öröm számomra, hogy nem Budapesten lesz. Szeged jó választás, Budapest mellett az egyik legjobb közlekedéssel rendelkezik és a határ közelében van. 5*

szikar képe

Nagyon örülök neki, hogy Szeged kapta a rendezés jogát. Nekem különösen jó, mert itt lakom egy jó félórányira Szegedtől :)

bubu képe

Mint szegedi Drupal felhasználó, nagyon örülök :-) Sajnos angolul nem tudok két kukkon kívül, pedig szívesen segítenék. 2000 fős egy napos találkozó jellegű rendezvénynek már voltam Szegeden főrendezője, 60 önkéntessel megvolt.

Gyuris Gellért

chx képe

Hogy nemcsak azok tudnak segiteni akik tudnak angolul... ha a helyszinen vagy biztos hogy tudsz segiteni targyalni ezzel, azzal meg amazzal.

Hojtsy Gábor képe

Egy csomó helyi feladat lesz, például kellene egy Google térképet csinálni az összes hotelről, amiben szobákat foglaltunk, egyenként végigjárni éttermeket és megnézni, hogy hol van magyartól eltérő nyelvű étlap is (vagy ha nincs, meggyőzni őket, hogy legyen :). Stb. Köszönettel fogadnánk a segítségedet.

papper képe

Sziasztok!

Gratulálok!!! Ez nagyon jó hír, ott a helyünk!

Hogyan tudunk helyet foglalni (szállás+ellátással)?

Üdv.
Papi

Hojtsy Gábor képe

Még nem lehet, egy csomó dolgot rögzíteni kell addig. Lesz egy részvételi költség, amivel a konferencia költségéhez járulnak hozzá részben a megjelenők, ez még éppen meghatározás alatt van, Barcelónában 50 euró (~12.000 forint) volt, Bostonban 195 dollár (~33.000 forint). Szeged nyilván nem Boston és nem Barcelona (mármint hogy egy nagyobb költséget az emberek a város meglátogatása apropóján is jobban viselnek), viszont egy négy napos konferenciának ingyen ebéddel meg esti rendezvényekkel van némi költsége, amit nem lehet csak szponzorokból fedezni, ezért lesz valamilyen (szerintem eközött a kettő közötti) részvételi összeg. Ezen is dolgozunk.

Közben pedig marketing anyagokat meg GYIK-et gyártunk, hogy legyen miből informálódnia annak, aki nem tudja alapból hol van Magyarország egyáltalán.

Igyekszünk mindennel jól haladni. Egyelőre mivel más sem tud regisztrálni és helyet foglalni, ezért nem maradhatsz le semmiről. Mindenesetre a szegedi szállodák egy tekintélyes részét lefoglaltuk, és talán a magyar résztvevőknél némi kreativitás is bejöhet, például kereshetnek kiadó lakást / magánházban szobát is arra a hétre (ezt azért a külföldi vendégekkel nagyon bonyolult lenne megoldani).

nevergone képe

Két kérdésem lenne a konferenciával kapcsolatban.
Az első az, hogy hol és milyen formában lehet támogatni a konferencia létrejöttét, és ehhez mire van szükség?
A második pedig az, hogy ettől függetlenül megrendezésre kerül az év végén a "hagyományos" hazai Drupal konferencia, vagy a nemzetközi miatt az idén elmarad?

Hojtsy Gábor képe

Támogatni először is a szervezés segítésével lehet (lásd a hír végén). Egy csomó mindenre szükségünk van, lásd a hozzászólásokat itt. Másodszor is a részvétellel be kell majd fizetni egy részvételi díjat, ami a egyes résztvevőkre eső költség egy részét fogja fedezni (a többit a szponzorok remélhetőleg). Végül pedig keresünk szponzorokat, akik fizetnek és valamilyen ellenszolgáltatást kérnek cserébe. Éppen tárgyalófélben vagyunk a Bostoni főszervezőkkel az általuk alkalmazott módozatokról és a tapasztalatokról.

Ami a magyar Drupalkonfot illeti, ez még egyelőre nyitott kérdés. Most nincs szervezés alatt, és ami engem illet, a szegedi rendezvény vége előtt semmiképpen nem lesz időm a szervezésével foglalkozni (nem mintha én lettem volna a főszervező, ugye PP :). Persze onnan még hosszú az év.

pp képe

Az iskoláját... annyira bennem van a tanár mentalitás, hogy nem is értettem, hogy mi az, hogy idén év végén lesz Drupalkonf, amikor az év elején szokott lenni... mármint szeptemberben... muhahah..

Lesz idén is!

pp

thamas képe

Menthetetlen(ül tanár)! ;o)))))

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

muczy képe

Mikor tudtok részvételre árat mondani?
Illetve hup.hu-s hírnél van egy kérdés, hogy lesz-e több konstrukció, tehát ha valaki nem akar aludni, enni, csak részt venni?

Hojtsy Gábor képe

Az összeg körülbelüli megközelítéséről lásd fent: http://drupal.hu/hirek/20080408/szeged2008#comment-14400

A konstrukciókat illetően olyan mindenképpen lesz, ami szállás nélküli, olyan viszont nagyon valószínűtlen, hogy ebéd nélküli lesz. Az ebéd a tervek szerint a helyszínen egy távolabbi ebédre menőknek rövidnek mondható szüneti időben lesz az aulában kirakott (svéd)asztalokon. Itt nem állnak majd őrök, akik megnézzék, hogy fizettél-e ebédért vagy nem. A szállás viszont csak azért van benne a regisztrációban, mert szerettük volna egy helyre tenni azokat, akik ezt szeretnék illetve biztosítani szerettük volna, hogy lesz elég szoba közel a helyszínhez, ezért rá kellett tennünk a kezünket sokszáz szobára, és azokat "ki kell osztani". Ez nem jelenti azt, hogy bárki ne kereshetne magának alternatív helyet (bár lesz különben olcsó és alacsony minőségű hosztel-es szállás ajánlatunk is), a szállás opcionális.

Hojtsy Gábor képe

Pasqualle képe

szerintem a konnektorokkal sok problema lesz. talan jo lenne kiirni, hogy hozzanak sajat tipusu elosztokat is, mert sok embernel nem lesz atalakito..

chx képe

Csak eppen sok amerikai eloszto nem birja a 220V-ot! Egy csomoban van egy keves aktiv elem, pl. tulfeszultsegvedo es az nem birja. Olyat is lattunk mar hogy tul vekony volt a kabele --nem vicc-- es nem birta. En szemely szerint ket amerikai elosztoval tudok besegiteni... viszont, egy csomo laptop csatlakozoja szabvanyos, vagy magnokabel vagy "mikieger" tipusu kabel kell neki, ritkan sima PC tapcsatlakozo. Magnokabele gondolom mindekinek van, tonnaszam, kb. 200 forint egy... A mikieger kabel kicsit nehezebb, ellenben egy magnokabel es egy zsebkes segitsegevel gyorsan lehet hackelni egyet, en igy hasznaltam a Dell X1-emet honapokig.

Aki a hivatalos elnevezeseket szereti: IEC C5, C6, C7, C8. Fotok http://www.interpower.com/ic/p65info.asp itt.

Pasqualle képe

Szeretnem kerni a szervezoket, hogy a video felvetelre jobban figyeljenek. Nagyon kiabrandito, hogy a bostoni konferencia videofelvetei meg most sem elerhetoek. Naiv modon azt kepzeltem, hogy max egy nap kesessel majd en is megnezhetem az eloadasokat..
Szoval ha kell bereljenek egy profi csapatot, de legkesobb a konferenciat koveto heten legyenek videok is..