Harmadik Budapesti Drupal Használói Találkozó

Hojtsy Gábor képe

Mondhatjuk, hogy immár hagyományosan, az előző találkozón elhatározott hónap utolsó csütörtöki időpontban megrendezzük a harmadik Drupal használói találkozót február 28-án. A rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy összefogja a Drupal magyarországi felhasználóit és elindítson egy gyümölcsöző párbeszédet közöttük. A beszélgetéseket, apropó gyanánt mindig egy rövid (20-30 perces) témafeldobó előadás előzi meg. Minden Drupal-lal foglalkozót és azzal ismerkedni szándékozót szeretettel várunk a rendezvényre.

Ezúttal megkésve bár, de lelkesedéstől nem mentesen a Drupal 6 megjelenését is meg fogjuk ünnepelni, és ebből az alkalomból jómagam örvendezteti meg a résztvevőket egy kis demóval.

Drupal 6 - sminkelés soha nem látott egyszerűséggel!

A Drupal 6 annyira egyszerűvé tette a sminkelést, hogy most már a férfiak is magabiztosabban foghatnak eme feladatnak. :) Félretéve a tréfát, a rövid ámde remélhetőleg pörgős bemutató célja, hogy egy különben ingyenesen elérhető HTML/CSS sablont Drupal 6-képes sminkké alakítsunk. Megnézzük hogyan tudunk ilyet kialakítani a Drupal és a választott HTML/CSS sablon házasításával, és látni fogjuk, hogy mennyire könnyű ez a Drupal 6 használatával.

Ha kérdésed van, felteheted. Ha kapcsolatot építenél, ott a helyed!

Helyszín: Szóda Kávézó és Mulató (1075 Budapest, Wesselényi utca 18.)
Időpont: 2008. február 28. Csütörtök 18:00 - 20:00 (vagy amíg jólesik)

Külön jelentkezésre ezúttal nincs szükség, azonban örömünkre szolgál, ha a várható résztvevők ezt hozzászólásban jelzik.

Időpont: 
2008. február 28., csütörtök 19.00 - 21.00

Hozzászólások

attb2 képe

Én szeretnék ott lenni és megismerkedni veletek

kgtzs képe

Én is megyek.

sajt képe

Ez az amit nem lehet kihagyni.

edgarpe képe

Ott leszek, D6 sminkelés elég aktuális téma mostanában nálam ;)

aboros képe

ott leszek én is és most a minidv is jön velem. kell még?

-
clear: both;

Szabó Gábor képe

Örülök a lehetőségnek, ott leszek.

Bálint képe

Én is nagyon örülök, hogy részt vehetek egy ilyen találkozón. Kezdő vagyok a drupalban, de nagyon érdekel, úgyhogy ott a helyem. ;)

jodri2003 képe

Én is mennék Kaposvárról, de nagy kérdés, hogy beférek-e?
A múltkor írtátok, hogy kissé szűk volt a hely a létszámhoz. Nem szeretnék 400 km-t utazni, majd koppanni. Nem kellene mégis valami regisztráció?

Hojtsy Gábor képe

Vannak álló helyek (én is álltam legutóbb), nomeg van egy táncparkett is, amin még volt hely bőven (igaz, hogy onnan nem sokat lehetett látni, de hallani legalább igen :) Ha ennyire megnő az érdeklődés, lehet, hogy nagyobb hely után kell majd néznünk (vagy unalmasabb témákkal kell foglalkoznunk :)

jodri2003 képe

Szóval nem fogunk kívül ragadni, csak belülről nem látunk semmit :) Így már mindjárt más, teljesen megnyugodtam :)

ninja képe

akkor megyünk a tetőre, ugyis most állítom át a siteot (lehet, h a mostanit is drupállal kellett volna csinálnom:)

jodri2003 képe

Parkolási lehetőségre van valami jó ötlete valakinek?

pp képe

18:00 után nem kell fizetni, és olyankor általában kisebb keringés után lehet találni parkolóhelyet.

pp

pakati képe

sziasztok, megyek!
mindig is érdekelt a sminkkészítés (szigorúan Drupal-os), de az alap css formázgatásokat leszámítva nem jutottam túl messzire. kíváncsian várom hát a demo-t!

//pakati

Szergio képe

Én sajnos nem tudok részt venni (pl. az az 1000 km távolság miatt ;-)), de a téma érdekelne. Lesz valami elérhető "nyoma" majd a bemutatónak? (csak hogy reménykedjek-e ilyesmibe, vagy ...

vojnar képe

Szeretnék ott lenni

vojnar

attila_fabian képe

Én is tervezem hogy megyek

dev-null képe

Mint leendő részvevő szeretném jelezni részvételi szándékomat :)

thamas képe

Ha a vonatok járnak, akkor most én is ott leszek.

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

gergely képe

ottleszek :)

---
Tévedni mindenkinek szabad, csak a mérnöknek észre kell vennie.

pp képe

nem hittem volna, hogy ideérek... persze sört még nem volt időm venni, ez ugye nagyban ront a hangulatomon, de nemsokára ezt is meg fogom oldani azt hiszem.

Goba beszél, röpködnek az ablakok, meg a kódok. Azt hiszem nem mindenki tudja követni, mert iszonyú gyorsan beszél, de nem baj, mert Márk veszi az egészet... szegény... nem tudtam hozni az állványt, így a kezében tartja úgy veszi végig... szerintem be fog görcsölni a keze... na ha szuszogást hallotok a felvételen, akkor az nem a privategold, hanem a Márk...;)
Na a lényeg, hogy a felvételt, majd lassítva is le lehet játszani, így majd biztos mindenki tudja majd követni... bár azt hiszem Goba után csinálni nem mindenki fogja tudni... nincs mindenkinek almája..:D

Hoppáá már ajaxos csodamenüszerkesztőt nézünk... a breadcrumb-bal mindig is gond volt, most sincs ez másként. "volt egy pár aprócska kihívás" - mondja Goba... muhahah Az oldal olyan szinten szét van csúszva, hogy csak na... "hopssz" már kész is.
"kis apróság" jön már csak.
Jönnek a régiók, jesz, ez teljesen új és könnyű a Drupal 6.0-ban.
Ehh csak beírjuk az info fájba és.... el is tűnt a többi ;)) ezeket szépen vissza kell írni... újra megy a fúter meg a leftszájtbár. Márk rámutat, hogy most már kényelmesebb.. igaza van.
Persz jó látni, hogy kopipészt mester Gobánál is erősen bejátszik... ott a hedör...
Csinálunk egy blokkot aztán benyomjuk a hedörbe és már megy is... (ninja mester szigorúan néz, ő megmondta már, hogy "semmit ne rakj a hedbe")
"nyugodtan visszarakhatjuk azt az ötven margót ami itt volt."
"aztán ezen el lehet reszelgetni sokáig"
"Ki lehet digággolni" nyelvújítunk ugye... én is mindig inspektálok a firebugban...
Már elég jól hasonlít és mindösszesen 45 perc... És közben még beszélt is...
A lényeg nyomjon mindenki dizájnt és osszátok meg a többiekkel...
Picit nehezebb az ötös, de azért ez jóval könnyeb, mivel tele van kommenttel a kód, tehát már keresni se kell a leírást ;))
Gyorsan csinálunk egy szkrínsottot és már kész is..
szóval van képünk hozzá!
taps
kérdések
....
már csak a sörön jár az eszem, úgyhogy elmegyek.... meg különben is legközelebb tessék eljönni!!

thamas képe

Neked a sört :o) és mindnyájunknak az estét!

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

pp képe

már otthon is??
Jó éjt, lassan én is megyek....

pp

thamas képe

Nekem meg jólesett beszélgetni, ha hamar mennem is kellett.

Egyébként még úton voltam - de hát a mai telefonok... ;o)

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

Paal képe

nem hittem volna, hogy ideérek... persze sört még nem volt időm venni, ez ugye nagyban ront a hangulatomon, de nemsokára ezt is meg fogom oldani azt hiszem.

Még jó, hogy nem ivott pp, mielőtt beért volna, mert így is majdnem az égig rúgta a a technikát (projektor, abba beledrótozva Goba mekbúkja + a kamera).
Ugyanis egy hosszabbítón kellett osztoznia a projektornak és a videokamerának, de a szükséges távolság miatt az pont a folyosó közepére esett. Márk bölcsen rátette a táskáját, hogy senki ne lépjen rá/essen át rajta, de - minden bizonnyal a félhomály miatt - pp-nek sikerült felrúgni táskástól, elosztóstól mindent ;)

Amúgy jó volt az este, amit ninja beszólása még vidámabbá tett... :)

Üdv, Pali

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

ninja képe

én még itt vagyok. sminket készítek söré.

pakati képe

Látom volt aki sokáig bírta :-)
Szegény PP mit össze nem írt csak hogy jobban essen a sör utána (közben...).
A lényeg és a hangulat azt hiszem kellőképpen átjött az írásból, köszi!
És köszi Gobának az előadást! Jó volt belecsöppeni ebbe a Drupalos társaságba, remélem a kövi téma is izgalmas lesz!
Tessék jönni-jönni-jönni legközelebb! (Jah és odaérni időben - PP után szabadon)

// http://www.attilapaksi.hu

//pakati

thamas képe

Lehetett volna ninja sminkem ha tovább tudok maradni! Puff neki! :o)

Üdvözlettel:
Hajas Tamás

aboros képe

akkora öttlet, hogy ittvan hozzá neked új felhasználó kép ajándékba! ;)

-
clear: both;

nevergone képe

Ez nagyon tetszik, nem lehetne esetleg nagyobb méretben is? Felkerülhetne a hivatalos oldalra is a Drupal logók közé... :)

aboros képe

feketeöves kopi-pészt technikával készült sajnos. lehet megcsinálom nagyobban is, bár én eredetileg pólóra gondoltam. :)

-
clear: both;

nevergone képe

Ha megvan nagyobb méretben, jobb minőségben is, az már könnyen kitehető pólóra is. Úgy gondolom, hogy vásárolnék ilyen pólót, ha ezzel is támogathatnám a (magyar) közösséget. :)

aboros képe

én is pont arra gondoltam, hogy a következő konferencián mekkorát kaszálnék egy ilyen póló árulásításával, szerintem leverné a bögrét... :D (én vettem bögrét, nem kell egyből fújolni:D)

-
clear: both;

pp képe

Kb az volt, hogy csináljunk bögréket, én spec a hátam közepére se kívántam de annyian kérték, hogy csináltunk. Aztán a kutya se vette. most van pár bögrém. ;)
A második PHPKonf után egy évig ugyan abban a pólóban jártam, úgy, hogy minden nap másikat vettem fel... muhaha nem kellett mosnom!! Picit ugyan drága mulatság volt, de megérte.

Szóval csak óvatosan ezzel! ;)

pp

nevergone képe

Utólag lehet venni bögrét? Mert érdekelne, de csak ezért nem utaznék fel pestre, ha nem kötelező. És nekem még nincs egy se.

attb2 képe

Örültem a találkozónak meg annak, hogy sikerült a kemény maggal is összeismerkednem.
Nálam a pálmát az a kolléga vitte, aki közölte, hogy neki a drupal6 nem hozott létre valami JS fájlt és emiatt inkább áttért Joomla-ra! :-D

Remélem az előadás video anyaga, illetve a készített fotók elérhetők lesznek majd a neten.

Szüts Attila

Paal képe

Ő volt ninja... :)

Amúgy jó volt az este, amit ninja beszólása még vidámabbá tett... :)

Sajnálom, mert jó szakembernek gondoltam. Kár, hogy feladta! ;)

P.

Ps.: megnéztem azért a naptárat, de nincs április 1 még :D

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

nevergone képe

Az igazság kedvéért: valóban áttért?

alippai képe

Elég lett volna megkérdeznie tőlünk és mi tudjuk választ a javascriptes problémájára. :)

Lippai Ádám
young element

dev-null képe

...már a következő találkozást!

aboros képe

ma kipróbáltam a bemutatott módszert és tökéletesen működött. igaz nekem kicsivel több, mint egy óráig tartott. :) viszont benéztem, mert nem figyeltem a liszenszet és sajna-bajna cc attribution. jól gondolom azt, hogy ebben az esetben nem oszthatom meg a munkám a közösséggel?

To add your theme to Drupal.org, it must be GPL'd.

kár, pedig tök jó lett. :)

-
clear: both;

alippai képe

Ide azért belinkelheted, ha mást nem is a címet v. screenshotot :P

Lippai Ádám
young element

Hojtsy Gábor képe

Sajnos a drupal.org-on nem tudod megosztani, de itt például igen.