Miért pont Drupal?

sajt képe

Röviden azért, mert Goba azt mondta.

Már régóta kerestem egy jó keretrendszert, mert arra rájöttem, hogy jobb, ha nem írok sajátot. Amiket írtam, azzal már az adott projekt végén sem voltam igazán elégedett, úgyhogy nem is használtam fel újra, hanem újakat írtam. Közben folyamatosan keresgéltem, először függvénykönyvtárakat, amilyen például a PEAR, vagy template rendszereket, amiben sokáig a Smarty tűnt jó választásnak. Sokszor tovább tartott megtalálni egy ilyet, mint megírni, főleg, ha sok fajta volt. Persze a php levlistán - amit szintén Goba indított el - sokat segítettek, de azért annak idején nagyságrendekkel lassabban ment a fejlesztés. Közben volt pár CMS rendszer is, melyek közül a PHPNuke volt az első, aminek nagyon megörültem, mivel nem nekem kellett megírnom a saját oldalamat, hanem már ott van készen.

Szóval 2004 áprilisa környékén, Goba szólt, hogy van ez a Drupal (Ez a 4.4-es volt). Akkoriban kezdtem el én is nézegetni, és rögtön elkövettem az egyik legnagyobb hibát, mégpedig azt, hogy Drupalban nem lehet szinte minden webes feladatot megcsinálni. Annyira megtetszett a dolog, hogy rögtön tartottam is egy előadást róla. Van egy olyan gyanúm, hogy én tartottam az első előadást Magyarországon Drupal témakörben, de ha ez nem így van, akkor kérem kommentben jelezni. UPDATE: mint az a hozzászólásokban látszik, mégsem én voltam, de legalább kiderült. Lényeg, hogy az ember benne legyen a zenekarban.

Szóval mivel nem ismertem eléggé (ami még ma is igaz), ezért elkezdtem keretrendszereket keresni, így jött képbe a CakePHP, majd a Symfony. Még két és fél éve is azt gondoltam, hogy Symfony-val fogok foglalkozni, amikor is az 5Net-nél kezdtem el dolgozni. Nos, itt munka közben ismertem meg a Drupal igazi erejét, de még itt is elkövettem azt a hibát, hogy egy nagyobb projectet Symfony-ban akartam megoldani.

És lehet, hogy egy ideig, megint nem Drupal-al fogok foglalkozni...