taxonomy vs cck
a taxonomy/kategórizálás leginkább abban különbözik a cck-tól, hogy a taxonomy-val olyan tulajdonságokat adunk a nodehoz ami alapján keresni vagyis osztályozni fogjuk a node-okat. Ez az elkészített adatbázis struktúrában is látszik, hisz a kategóriák táblája indexelve van a cck táblái meg nincsenek. (ezen persze lehet változtatni, de ahhoz bele kell túrni az adatbázisba, tehát máris oda a kattintgatós felület varázsa.)
A cck sokkalta rugalmasabb mint a kategórizáló rendszer hisz a cck-t alapvetően arra találták ki, hogy adat elemeket adjanak az adott node-hoz. Ezeket aztán megjelenítjük az adott node megjelenítésekor. (tehát nem arra lett kitalálva, hogy sok node közül kiválasszunk egy párat)
Ha végtelen számú lehetősége lehet egy mezőnek (pl. címből az utca/házszám/emelet/ajtó) akkor CCK- mezőt érdemes rá felvenni és nem engedni keresni, vagy csak bizonyos korlátok között. Ha véges számú lehetőség van (pl. címből a város) akkor kategória és lehessen rá keresni.
Minden egyéb esetben a kattintgatós módszert el kell felejteni és vagy adatbázis optimalizálni kell, vagy saját modult és megoldást kell fejleszteni.
Mielőtt valaki félreértene egy szabad szavas kereső mező működhet (persz ha megoldják, hogy ne legyen sechole a views-ban) 10-20 elemre tökéletesen de nagyobb, már pár ezres tételnél is rendesen meg tudja fektetni a szervert.
Erre szoktam én azt mondani, hogy műxik, nem tudjuk miért, nem tudjuk hogyan, nem tudjuk meddig de műxik. Aztán amikor tízről felnő az elemek szám százra megy a fejvakarás, hogy na akkor most mennyi szerverbővítés kell ide, holott itt nem az erőforrás a hiba, hanem a hozzáértés és a tervezés hiánya. (mondjuk egy alap indexelés angol nyelven, magyarban meg egy kis szótövező/indexelő ;))
És tessék megkapaszkodni létezik olyan probléma amire a mai ismereteink szerint nem létezik jó megoldás. Ezért működik a nyilvános kulcsú titkosítás, mely titkosítási algoritmusa ismert ezáltal könnyedén feltörhető, csak azt az icipici időt rá kell szánni. (pár száz év megfelelő hosszúságú kulcsnál)
Minél általánosabb egy rendszer annál biztosabb, hogy nem létezik rá jó megoldás. Szóval konkrét feladatnál lehet adni konkrét választ.
pp
Palócz István
https://palocz.hu | https://tanarurkerem.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Valamit félre értesz
Azt gondoltam, hogy talán ezen a fórumon van szakértő, aki megspórol nekem egy kis munkát.
Személy szerint nem tudom, hogy van-e IIS specialista a fórumon, de azt tudom, hogy mindezek ellenére én is és Gusztáv is segítő szándékkal írtunk, így ha azelőtt tetted volna fel a kérdésed, mielőtt belekezdtél volna az egész környezet kialakításába, akkor lehet, hogy időt is spóroltál volna.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legkisebb probléma esetén is egyből billentyűzetet kell ragadni és nem keresheted meg rá a megoldást.
Remélem, hogy ezen a fórumon nem a cseszegtető és a pökhendi stílus a jellemző, azon az alapon, hogy aki régebben van itt az biztosan jobban is tudja.
Nem jellemző ránk az általad megjelölt stílus, de a közösség tagjai között - nem feltétlenül attól függően, hogy mióta regisztrált tag - vannak olyanok akik nagyobb respektel bírnak mint a többiek, így az adott hozzászólásoknál - el nem ítélendő módon - ezt is figyelembe szoktuk venni, de ez természetesen senkit nem jogosít fel arra, hogy az általad megjelölt stílusban kommunikáljon. Bocs, ha lemaradt a smile, nem akartam gonoszkodni. :)
Ahogy te is említetted, valóban nem ördöngősség összerakni egy olyan környezetet, amelyen lehet futtatni a Drupalt, de azért az első telepítések alkalmával hasznos lehet, ha van valami telepítési útmútató vagy ajánlás, ami alapján gyorsan és egyszerűen fel lehet telepíteni.
Viszont azt neked is be kell látnod, hogy mi is úgy tudunk neked legjobban segíteni, ha minél több információt megadsz a rendszeredről, illetve azt is leírod, hogy mit és hogyan csináltál.
Az ajánlások és javaslatok nem mind kőbevésett dolgok, de legalább tudsz rájuk hivatkozni és ez alapján mi is könnyebben tudunk segíteni.
Nem a Wimp-pel telepítettem a környezetet, hanem a saját kútfőmmel, Külön-külön letöltve és beállítva a kellékeket.
A WIMP jelen esetben a LAMP (Linux, Apache, MySQL, PHP) analógiája volt részemről, nem pedig egy konkrét alkalmazás, talán helyesebben WIMP stack és LAMP stack.
Ha valaki (majd) igényli, szívesen leírom a jövőhéten.
Természetesen, minden hasznos írást szívesen fogadunk. :)
Páldi Zoltán
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Csak három hónap telt el...
... és már be is látom, hogy a tapasztaltabbaknak megint csak igaza lett ezzel, mármint a neobase-val kapcsolatban...
A múltkori (februári) dicséreteim után előjött egy olyan probléma, ami miatt kénytelen voltam beruházni (bár ennek más okai is voltak) és keresni egy másik szolgáltatót.
Történt ugyanis, hogy a neobase-s oldalamat egy szegedi iskola levelező tagozatnak jegyzet és információ megosztására alakítottam át. Összesen volt kb. 20 regisztrált felhasználó, kb. 140 különböző tartalom és összesen 450 MB adat (a későbbiekben fontos lesz ez az adat). :-)
Ez a hatalmas mennyiségű információ tömeg többnyire .doc-okból, .pdf-ekből, és .xls fileokból továbbá az oktatáshoz szükséges képfile-okból tevődött össze. Egyik napról a másikra 403-as hibával szúrta ki a szemem a böngésző az oldal megnyitása helyett. Gondoltam, hogy milyen jó lesz az, ha írok a supportnak, hátha meg tudják mondani, hogy mi a gond. Mielőtt válaszoltak volna megoldódott a probléma.
Telt múlt az idő, aztán egyszercsak jött a vizsga időszak, amikor a jegyzeteknek igencsak nagy hasznát vette (volna) mindenki, feltéve, hogy le tudja tölteni azokat az oldalról. Aztán a hiba újra előjött. Újabb levelem célba talált! A válasz a következő: "A neobase nem filemegoszto szolgaltatas igy kerjuk ne is hasznalja arra. Tobb gigabyte napi forgalom par 10 latogatoval nehezen vedheto legalis hasznalat mellett, a rendszer pedig ezt automatikusan eszleli es letiltja 1 napra."
Mi alapján döntik el, hogy legális vagy nem legális?
- A feltöltött file-ok mind a saját tulajdonunkat képezik.
- Semmilyen anyagi vonzata nincs és nem is volt a letöltésnek.
- Miért nem írják le valahova (mert "felhasználási feltételek" nevű dokumentummal nem rendelkeztek, hiába utaltak rá egy másik levelükkel), hogy "ne tölts fel file-t, mert nem szabad"?!
Hogyan jött össze a "több gigabyte napi forgalom" ilyen kevés file-ből?
- Ráadásul a letöltési sebességet is korlátozták 10kB/sec-re. Így meg aztán pláne érdekesen jön össze akár a napi egy GB is, nemhogy több...
A kaput igazából az tette be, hogy az utolsó két (supportnak címzett) levelemre ismételten nem válaszoltak. Pedig a vizsgaidőpontok nagyon gyorsan közeledtek.
Igazából már mindegy. Elköltöztem. A Drupal backup és migrate moduljának köszönhetően egyszerűen ment mint a karikacsapás!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Már neharagudj, de ezt miért mondod!
Az eredeti kérdésedre kb 1 órára rá kaptál egy lehetséges megoldást.
Volt rá 3 éved hogy kipróbáljad? Sikerűlt!?
Vagy űltél a probléma felett és most várod a csodát széttárt karral.
Ennyi idő alatt még PHP-ban is leprogramozhattad volna még akkor is ha naponta csak egy karaktert írsz le, de te még a kész megoldást sem vagy hajlandó kiprobálni.
De hogy ne törj le én tudok segíteni! Hogy hogyan az most leírom figyel és jegyzetelj!
- A problémád nem bonyolult csak egy kis idő kell hozzá és türelmed az lehet mert 3 éve várod hogy valaki megcsinálja helyetted.
- Akkor én meg csinálom nem egészen "két nap" alatt! Miért kétnap figyel most kell jegyzetelni!:
1. Ahhoz, hogy legalább tudd mi micsoda kell legalább 7 héten keresztűl heti két óra ráforditás.
2. Hogy az alapmodulokat (mint a szavazás) tudd kombinálni egy komplexebb rendszerben (pl CCK-val vagy Views-el) kell újabb 7 héten keresztűl heti két óra ráforditás.
Tehát ha jól számolom akkor most járok 28 óránál.
3. Ha azt szeretnéd hogy mindez amit készítettél szépen nézzen ki ha minden igaz az is durván 7 héten keresztűl heti két óra.
Tehát most járunk 42 óránál az durván két nap. Tehát ha van még durván "két napod" akkor megmutatom, hogy néz ki a kész megoldás egy minta oldalon.
Na szóval én most járok az első 7 heti kurzus felénél tehát a 28. óránál már meg tudom mutatni, hogy hogy néz ki a kész megoldás a 42. óra végeztével ki is cicomázom neked, ha kell.
Tehát nem kérek mást csak még egy kis türelmet durván "két napot", de mivel te elég türelmes vagy hiszen 3 éve vársz valakire aki megcsinálja helyetted, így nem aggodom biztosan megvársz.
Ja........míg el nem felejtem, hogy hálálhatod meg?!
Nem kell mást tenned csak kövesd az előbb felvázolt három pontot és hidd el ott fog figyelni a saját oldaladon a hőn állított munka.
OFF!!
Én kérek elnézést.....
Ahogy én látom a dolgokat
Nem a kiírásból lehet megállapítani, hogy Drupal e az oldal. Körülbelül egy tucat ismertetőjegyet tudok, amivel valószínűsíthető, hogy Drupallal készült az oldal/termék.
Törni ritkán szokták a Drupalt, aki törni tudja, az kiírás nélkül is rájön, hogy Drupalról van szó.
(Ugyanazon a Drupalon fut az amerikai Fehér Ház oldala is, amit te használsz - kis csúsztatással persze, de ott teljesítményben változtattak, nem biztonságban!)
Pénz - lehet egész apró összegtől (igen, 1000Ft is) egész nagyig, de tudni kell ugye, hogy az utalás/pénzmozgatás is pénzbe kerül.
Lehet adakozni a Drupal szervezetnek (http://association.drupal.org/donate), de sokszor egy-egy modul vagy smink készítőjének is közvetlenül. Nem kötelező, nem elvárt, ez egy gesztus, nem kell szégyelleni ha nem fizetsz, már magával a Drupal használattal is segítesz a közösségnek.
A szervezet oldalán ott van, hogy tagságot is lehet venni(22€): http://association.drupal.org/civicrm/contribute/transact?reset=1&id=1
Ez feljogosít, hogy jelezd egy logóval, hogy pénzzel is segíted a Drupal közösséget.
York arra utalt, hogy van egy egyszerű módja annak, hogy módosíts egy sminket (igen, valóban direkt erre beépített funkció :)), nem kell kiírni, hogy kitől és miből származik.
Erről bővebb leírást sok helyen találsz, én most kerestem egyet, ezt találtam ami nagyon barátságonsan és szépen képekkel leírja magyarul miről van szó: http://boj.hu/node/7
Ha elakadsz itt a fórumon kérdezz nyugodtan, de nyiss új témát, hogy az utánnad érkező, akinek ugyanaz a problémája könnyen megtalálja.
Hogy adhatod tovább:
Ha eladsz valamit, az továbbadható, akár ingyen a forrás megjelölésével.
Divat mostanában nem eladni a weboldalt hanem mint szolgáltatást nyújtani havidíjért, forráfájlokhoz és egyebekhez ebben az esetben nem is kell hozzáférést biztosítanod.
Tisztán saját részeidre (képekre, kézikönyvre, használati utasításra, felhasznált képekre) vonatkozik a szerzői jog (tehát tied a munka, más nem használhatja fel), ha mást nem engedsz meg (pl. GPL licenszel).
Lippai Ádám
young element
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Elolvasod egyaltalan amit irunk?
Elolvasod egyaltalan amit irunk?
Miert nem lehet ezt megerteni hogy a t() nem ugy van kitalava, megirva ahogy te elkepzeled? Sot ahogy irjak meg a Drupal 8 ban sem lessz ugy ahogy te szeretned.
Amennyiben ez szerinted igy nem jo akkor ahelyett hogy itt "kovetelozdesz" meg hitetlenkedsz hogy miert nem ugy van hogy szeretned, hozz fel ertelmes erveket miert is lenne jo ugy ahogy te elkepzeled, es akkor (persze mindent sorjaban ahogy a fejlesztes mukodik) majd a Drupal 9 ben lehet hogy pontosan ugy lessz ahogy te szeretned.
Addig meg marad vagy a t() vagy az a masik fuggveny. En meg mindeg nem latom mi a bajod a t-vel. Ja nem akaord teleszemtelni az adatbazist mert majd ha beirod szepen angolul oket akkor ott lessz a magyar is? Erre az admin/config/regional/translate/i18n_string a megoldas ...
Azert van az auton a sofor felul ajto hogy ne a hatso ajton keresztul maszunk be, a Drupalban meg az van hogy a szovegeket angolul viszuk be, na most ha ez neked nem jo akkor mongyam azt hogy magadra vess ... Persze beirhatod magyarul is de o angolt var es kesz.
Megismetlem onmagam: beirod magyarul a szovegekt ha mar nincs meg az angol (igy igaz plussz munkat csinalsz mintha egybol angolul vinned be de te igy akarod.) A forditasokat nem viszed be mivel azok eleve nincsennek meg, tehat keszen is vagy. Majd valamikor amikor meglessz az angol akkor szepen kicsereled a magyar szovegekt angolra (plussz munkaval) es kipucolod az adatbazist. Ezt admin/config/regional/translate/i18n_string lattad mar?
Na most ebol szerinted mi a jo es mi a rossz na es mi nem ertehto?
Utoirat:
"Lehet, hogy nem probléma, de engem zavar: Ha a t()-nek megadom a magyar szöveget, akkor azt úgy veszi, hogy fordítatlan karakterlánc ergo azt mondja, hogy még nincs magyar fordítása. No ügyebár, ezt kellene megoldani, hogy ne így legyen."
Ha zavar akkor ird be angolul, mert a t() mindeg angolt var. Vagy mint irtam bekapcsolodsz a fejlesztesbe ervekkel megtamogatod es a 9-ben mar Borg nyelven is beviheted majd ... :D
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Nálam jól működik
Nem bírtam magammal, és csak felraktam végül a modult egy szemetelős (tesztcélú) Drupalra. Nem igazán értem, mi a helyzet nálad, miért nem működik jól, nálam változtatások nélkül teljesen jól működik, úgy, hogy kikapcsoltam a fórumok láthatóságát az anonim felhasználóknak (bár csak úgy csináltam, hogy a forum containerek láthatóságánál kiszedtem a pipát az anonim júzereknek, így meg a /forum
címet böngészve elég hülyén néz ki, hogy látszanak a tabok, de nincs egy darab látható fórum sem, ahelyett, hogy lehetne globális Access Denied-ot adni - ezt azért igazán megoldhatták volna a Forum Access-ben, ha már ilyenre való; bár lehet, hogy csak nem néztem át rendesen a beállításokat, ezért nem találtam globális tiltást; viszont szerencsére anonimként nem látom a Navigationben a Forums linket (az is valami), és ha konkrét fórumot próbálok megnyitni, aminek ismerem az URL-jét, kapok Access Denied-ot).
A bejelentkezett felhasználó pont a saját tartalmait tudja csak szerkeszteni, valamint van jogosultsága a "Forum topic: Edit own content"-re is.
Bekereteztem neked az alábbi képen azt, ahol megjelenik az Edit, meg a Delete link is ott, ahol a testuser írt egy hsz.-t - ahol a d7admin (az oldal főadminja) hsz.-e látható, ott csak a Reply link van. Ja, és az Advanced Forum modullal együtt használom, ezért a megjelenése kicsit más, mint a core Forum modulnak, de ez szerintem a jogosultságok tekintetében itt nem számít.
Szóval nálad valami olyasmi lehet, hogy egy containerre vagy valami szülőelemre raktál be tiltást, vagy hasonló.
Itt egyébként említést tesznek még a Taxonomy Access Controlról is, ami kifejezetten taxonómia-alapú engedély-beállításokat tesz lehetővé (tehát a fórumhoz is):
http://www.lullabot.com/articles/private-forums-in-drupal-forum-access-v...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

frissítés lépésenként
1. Lépj be admin-ként. Kapcsolj ki minden kikapcsolható modult.
2. Készíts biztonsági mentést az adatbázisról (tárhelyszolgáltató rendszerint biztosít erre valamilyen gombnyomásos megoldást). Másold le a mentést (.sql fájl) a saját gépedre.
3. Készíts biztonsági mentést a fájlrendszerről (másold le a szerveren található fájlokat a saját gépedre).
4. Töltsd le és csomagold ki az 5.2-es verziót. Másold fel a szerverre lehetőleg úgy, hogy a kicsomagolt drupal-5.2 nevű mappa egy szinten legyen a jelenlegi Drupal gyökérrel. A legtöbb tárhelyen valahogy így fog kinézni a könyvtárstruktúra:
- felhasznaloneved
- www
- includes
- misc
- ...
- sites
- drupal-5.2
- includes
- misc
- ...
- sites
- www
Ezek után kitörlöd a www könyvtár tartalmát a sites alkönyvtár kivételével. A drupal-5.2 könyvtárból pedig átmozgatod a könyvtárakat és állományokat a www könyvtárba. Tehát lecserélsz mindent, kivéve a sites könyvtárat, amiben az egyéni dolgaid (sminkek, telepített kiegészítő modulok, honlapneve.hu könyvtár) vannak.
Általában ennyi elég lenne, most azonban nem lehet változatlanul hagyni a sites tartalmát, tehát átírod a drupal-5.2/sites/default könyvtárban található settings.php-ben a $db_url-t, és ezt is átmásolod a www/sites könyvtárban a megfelelő helyre (ha a default könyvtárat használod, akkor abba, ha a default mellé létrehoztad a honlapneve.hu könyvtárat – ez az ajánlott módszer egyébként – akkor oda).
5. Böngészőben navigálj el a webhelyedre. Ha nem ismer fel a rendszer, akkor a /?q=user oldalon tudsz belépni. Ha a smink nem jelenik meg, akkor belépés után lépj át az /?q=admin/build/themes oldalra, és a korábban kiválasztott smink be fog töltődni.
6. Futtasd le az update.php szkriptet (www.honlapneve.hu/update.php). Kapcsold vissza a szükséges modulokat.
7. Ha már karbantartunk, egyúttal nézzük át a kiegészítő moduljainkat és telepítsük a legfrissebb stabil verziót. Modul frissítés után is le kell futtatni az update.php-t.
Szerk.: Ha nem az alapcsomagban kapott sminket használunk, azt is ellenőrizzük, hogy van-e belőle frissített verzió.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Füles játék
Régen a Füles újságban volt olyan játék, hogy két egyformának tűnő képen meg kellet keresni az apró, ám de lényeges különbségeket.
Szerintem neked is kéne ilyen játékot játszanod. :-D
egyik kép
másképp
Van különösebb oka annak, hogy a LIKE operátort választottad?
Ha az adattábla rekordjából csak 1 mezőre vagy kíváncsi akkor ne a ”SELECT *”-ot használd. Fölöslegesen növeli a hálózati adatforgalmat.
Ha az uid2 mező egyedi akkor miért kell while ciklus?
Ha az uid2 mező nem egyedi akkor miért csak az utoljára kiolvasott rekordra vagy kíváncsi?
A hook_user signaturája így néz ki:hook_user($op, &$edit, &$account, $category = NULL)
Az $account paraméter nem véletlen.
http://api.drupal.org/api/function/db_num_rows/5
Előbbi hozzászólásod alapján azt hinné az ember, hogy megértetted hogy miért fontos a Drupal hook rendszerét használni, és a javaslatokat (nem az enyémét/miénket hanem a Drupal-ét) betartani. (hook_install())
Külnben a Drupal fog betartani neked. :-)