Megalakul a Magyar Drupal Egyesület

zsofi.major képe

Örömmel jelentjük be, hogy 2014. szeptember 20-án kimondta megalakulását a Magyar Drupal Egyesület!

Ahogy korábban olvashattátok a Drupal.hu eseményei között, augusztus végén szerveztünk egy találkozót az érdeklődők számára, ahol a Magyar Drupal Egyesület létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos célkitűzésekről beszélgettünk.

A szeptember 20-i gyűlésen 24 közreműködővel sor került az alapító okirat egyeztetésére, a tervek konkretizálására, illetve az elnökségi és felügyelőbizottsági tagok jelölésére és megszavazására, valamint a tagdíj meghatározására.

A Magyar Drupal Egyesület elnöke Palócz István lett.

Az Elnökség tagjai:
Boros Ádám, Major Zsófia, Reisinger Gábor, Várady Zoltán

A Felügyelőbizottság tagjai:
Dávid Andor, Pónya Péter, Tompa Gábor

A Magyar Drupal Egyesület (vagy MDE) elsődleges célkitűzése a Drupal keretrendszer népszerűsítése Magyarországon, illetve a honi közösség pozíciójának megerősítése külföldön.
A legfontosabb programpontok között rendezvények (Drupalaton, Drupal Hétvége, és továbbiak) megszervezése, segítése, a Drupalos utánpótlás képzése és támogatása és természetesen a drupal.hu fejlesztése és üzemeltetése szerepel. Ezen kívül szeretnénk kapcsolatot építeni külföldi társszervezetekkel, best practice-eket és know-how-t behozni, és a közösséget ezek segítségével továbbépíteni.

Az Egyesület működése munkacsoportok formájában fog megvalósulni, hamarosan tájékoztatunk arról, hogy pontosan milyen feladatokat lehet elvállalni.

A tisztségviselők térítésmentesen, társadalmi munkában végzik tevékenységüket.
A tagdíjat éves 6.000 Forintban határoztuk meg, hogy ez ne legyen gátja a csatlakozásnak. Ez az összeg az egyesület működésére (könyvelő, bankszámla, stb.) lesz csak elég. Aki esetleg nagyobb öszeget is áldozna a magyar Drupal közösség részére, annak lesz lehetősége különböző munkacsoportok és események támogatására is, ennek kidolgozása folyamatban van.

Aki tevékenyen nem, csak anyagilag tudja támogatni a kezdeményezéseket, annak lesz lehetősége pártoló tagként részt vennie a közösség életében. Ekkor a tagdíj befizetésén kívül semmilyen kötelezettsége nem lesz.

Az Egyesület jelenleg bejegyzés alatt áll, csatlakozni ezután lehet majd. A vonatkozó dokumentumok nyilvánosak lesznek a hivatalos bejegyzést követően.
Köszönjük az érdeklődést és az alapító ülésen megjelenteknek a részvételt! Hamarosan további hírekkel jelentkezünk.