Nyílt béta állapotba került a Bryght

Hojtsy Gábor képe

A Bryght egyike a Drupal mellett elkötelezett kereskedelmi tartalomkezelő szolgáltatóknak. Üzleti megközelítésük hasonlít a Blogger és a Typepad megoldására, azaz hosztolt formában biztosítanak tartalomkezelési szolgáltatást előfizetőik részére. Míg azonban a Typepad és a Blogger vegytisztán a blogozási szolgáltatások kidolgozására törekszik, addig a Bryght, a Drupal platformra építve számos más eszközt is felhasználói kezébe ad.

Mutatványoldaluk az Urban Vancouver már régóta működik, a közismert Dave Shea által készített grafikai kialakításával példát mutat, hogy egy Drupal alapú weboldal is igen csalogató megjelenésű lehet. A Bryght ezt hozza közelebb, hiszen előfizetőinek nem kell telepíteniük sem a rendszert. A nyílt béta során ingyenesen kipróbálhatják az érdeklődők a szolgáltatást. Lássuk mit érdemes még tudni a Bryghtról!

A Bryght egy fiatal cég, nemrég alakult néhány igen lelkes Drupal fejlesztő összeállásával. Mint Drupal platform terjesztők, a cég fejlesztői természetesen közvetlenül részt vesznek a rendszer kialakítási folyamatában, javításaik az alaprendszerbe is bekerülnek. A 4.6-osban érkező újragondolt több webhelyes konfigurációs lehetőségek például a Bryght hosztolt szolgáltatási szerkezete bevezetésének köszönhetően kerülhettek az alaprendszerbe. A cég lehetővé teszi azt is, hogy továbbértékesítsék a szolgáltatásait, azaz különböző terjesztők Drupal telepítési profilokat hozzanak létre, és ügyfeleik számára azokat nyújthassák szolgáltatásként.

Az ingyenes nyílt béta annak is köszönhető, hogy a fejlesztők nem a fizetési rendszerrel való összeházasítással kezdték a munkát, sőt, ezt tulajdonképpen a végére ütemezték be. Így sokan élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a Bryght szolgáltatásait kipróbálhassák.

Kategóriák: