Régi hivatkozások az adatbázisban

Drufan képe

Üdv!

Megváltozott a tárhelyem útvonala, amikor áttettem megnéztem az adatbázist (nem abszolút hivatkozásokról van szó, nem használok olyat), és még több, mint 3 ezer helyen a régi útvonal neve, pontosabban a honlap korábbi neve szerinti elnevezés volt.
Most eltelt már több hónap, de még mindig szinte ugyanannyi helyen szerepel a régi.

Közben exportáltam a nyelvi fordítást, mert az OG elég sok helyen nincs lefordítva. Abban vettem észre, hogy szintén a régi honlap név szerepel. Rákerestem és majdnem ugyanaz a több mint 3 ezres találat jött ki.

Gondoltam, akkor lehet, hogy a régi és az új is benne van: de nem, adott fordítási útvonalak, amiket megnéztem csak a régi néven vannak. Így nem tudom hogy találja meg a fordításokat, vagy lehet, hogy ezrét hiányos.

Visszatérve az adatbázisra, kerestem, nincs-e valahol megadva az elején, hogy a régi útvonal most már az új néven van, gondolván megmaradtak a régi bejegyzések, de így át lettek irányítva, de nem találtam.

Miért van tele az adatbázis ilyen régi, már nem érvényes bejegyzéssel - modulok bejegyzéseire is igaz amúgy, amiket rendesen töröltem a modulok részen, tehát eltávolítással.

És egyáltalán akkor hogy működik a rendszer?

Drupal verzió: 
Drufan képe

Hozzáteszem: cache ürítés sokszor volt, illetve phpMyadmin-ban adatbázis javítást is futtattam, illetve optimalizálást. De semmi nem változott ez ügyben.

0
0