A fórummmal kapcsolatban

izze képe

Észrevételezem, hogy a fórumok hangulata pocsék. A beíró válaszadók, segítség helyett gyakran gúnyolódnak, szemtelenek, arrogánsok és ráadásul visszaélnek moderátori lehetőségeikkel.

Szerintem a moderátoroknak nem szabadna fórumozniuk, mert láthatóan képtelenek szétválasztani saját írásaikra érkezett válaszokat moderátori lehetőségeiktől. Indulatok alapján cselekszenek, elvakultan.

Javaslom odafigyelni ezekre a dolgokra, mert egy maroknyi bunkó ember lerontja a segítőkész, kegves fórumozók tömegeinek érdemeit. Javaslom a szigorúan az írott szabályzat szerinti moderálást, és a moderátori tevékenységek megindoklását, a moderálást végző moderátor nevének feltüntetésével. Szintén javaslom a jogorvoslati fórum létrehozását, és elfogulatlan, nem fórumozó személyek általi felügyeletét.

Javaslom, hogy a személyeskedő, gúnyolódó fórumtársakat zárják ki egy időre figyelmeztetésképpen.

--
Mivel ennek a témának semmi köze a Drupal rendszerhez, ezért lezárom.

Paal

Fórum: 
izze képe

Rövid időn belül 3 általam nyitott topikot zártak le a "Modulok használata" fórumcsoportban. Érdemi válasz nélkül maradtam mindhárom esetben. Érdemes tanulmányozni a hozzászólók írásait. Személyeskedő-kioktató stílus, arrogancia, gúnyolódás. Más fórumokon ezért azonnali kizárások lennének.

Szerintem ezen a hozzáálláson váltóztatni kell. Én mindenesetre nem írok ide többet. Elegem van ebből!

0
0
stewes képe

Nézd, ha itt valaki igazán új és igazán amatőr(=kontár) az én vagyok! Korábban e107-ben barkácsoltam, most ismerkedem a drupallal. Persze ezzel is úgy, hogy a honlapépítésről csak nagyon kevéske ismerettel rendelkezem. Eddig nem sok kérdést tettem fel, de abból bizony süt, hogy nem értek ehhez. Az e107 fórumához képest itt kevesebb a fecsegés (én ugyan most éppen ezt teszem). Itt több a hivatásos, ott az amatőr sok. A fórum ennek megfelelően itt feszesebb. Én eddig nem tapasztaltam semmiféle lekezelő magatartás. Nem éreztem úgy, hogy az gondolják, kisebb szelet jut nekik a tortából, ha egy mekmesternek segítenek. Én viszont köszönet nélkül hagytam hasznos válaszokat. (Bocs, az érintettektől!)
Elolvastam azokat a válaszokat, amiket itt (is) felemlegetsz. Nem lehet az, hogy túl érzékeny vagy?

0
0

„Kattintgatós amatőr”

Illyés Edit képe

Világosan megindokoltam, miért zártam le a témádat ma reggel:

1. Nem írtad be a hibaüzenetet.

2. Ha beírtad volna a hibaüzenetet, akkor is legfeljebb találgatni tudtunk volna, mivel nem ismerjük a Neobase rendszerét. Mi itt csak szokásos környezetben működő Drupal installációk esetén tudunk segíteni. A kérdéseiddel a Neobase ügyfélszolgálatához kell fordulnod. Mint azt többen is jelezték, nem ránk tartozik a probléma.

Mivel te már nem vagy a fórum látogatója, ezért mindezt a később érkező új fórumozók okulására írom: (1) hibaüzenetet bemásolni, és (2) a Neobase rendszer használata esetén csak korlátozottan tudunk segíteni, ha azt a választ kapod, hogy fordulj a Neobase ügyfélszolgálathoz, akkor fordulj a Neobase ügyfélszolgálathoz.

0
0
Nagy Gusztáv képe

Amióta létezik a fórumozás, mint olyan, általában annak van több szava egy fórum működésével kapcsolatban, aki

  • régebb óra tag
  • többet tett a közösségért

Az általad szidott adminisztrátorok nap-mint nap, évek óta dolgoznak ennek a fórumnak a korrekt üzemeléséért. Többek között azzal, hogy az 1-2 napja érkezett látogatókat rendreutasítják, ha nem kialakult írott és íratlan alapszabályok mentén ténykedik. Na nem azért, mert élvezik a rendreutasítást, hanem azért, hogy könnyebben megétrse és betartsa a játékszabályokat.

Tényleg senki nem kényszerít arra téged, hogy itt jól érezd magad a fórumon. Ha nem tetszenek az alapelvek, nyugodtan indíthatsz egy másik Drupal témájú fórumot, aminek a szabályait Te alakíthatod ki.

És ha valamelyik admin lezárja ezt a témádat is, akkor több hasonló témát felesleges indítanod ilyen célból, mert jó eséllyel az is le lesz zárva.

0
0

Nagy Gusztáv

asrob képe

Teljesen egyetértek Gusztávval és Edittel. Azt hiszem ők jól példázzák milyen is a magyar drupal közösség.

0
0

--
Borsa Péter
https://peterborsa.eu

nevergone képe

Igazából nem szeretnék sok dologba belemenni, hiszen nekem is hunyászkodnom kell, mert hozzájárultam a színvonal lerombolásához. Viszont egy hasznos észrevételt tennék, amelyről eddig nem esett szó.
A Drupal és a Joomla! nem ellenségek. Két különböző rendszer, van akinek az egyik felel meg jobban, másoknak pedig a másik. Ez a "versengés" csak látszat, és aki a látszatnak hisz, könnyen csalódik. Viszont aki úgy indítja itt a megnyilvánulását, hogy a Drupalhoz nincs analóg óra, bezzeg a Joomla!-hoz van kismillió, sikeres ember nem lehet, amúgy pedig miért nem használ Joomla!-t? Ha pedig a Neobase ingyenes tárhelyére és az azzal járó előre feltelepített kész Drupal rendszerre fáj a foga, akkor ne becsmérelje azt, amiből "élni próbál", és ha mégis ezt teszi, ne lepődjön meg azon, ha a közösség (amely szabadidejében tesz mindent) nem zárja a szívébe.

Régen volt egy szokás: Ha valaki feliratkozott egy levelezőlistára, akkor az első egy-két hétben csak figyelt és hallgatott, hogy megismerje a társaság stílusát, írott és íratlan szabályait azért, hogy utána könnyebben befogadják majd. Néha hiányolom ezt a szokást.

0
0
dióhéj képe

nem olvastam el a többiek válaszát, ezért elnézést, ha bárkit ismétlek és ezért okafogyottnak tűnik amit írok, de kissé bedühödtem

azt gondolom evidencia, ha valaki egy közösséghez csatlakozik, nem megváltoztatni akarja az írott és íratlan szabályokat, hanem megpróbál beilleszkedni

a fórumok hangulata jó, a hangvétel cinkos, a fórumozók segítőkészek, én aztán elmondhatom, hiszen amatőr vagyok, másfél év alatt rengeteg segítséget kaptam

azt is gondolom még, hogy inkább a fórumindító volt személyeskedő, bunkózott, másokat minősített, ahelyett, hogy tréfára vette volna a dolgot és megértette volna, semmi helye itt más közösségeket magasztaló és ezt a közösséget pocskondiázó hozzászólásoknak annak okán, hogy többedszerre figyelmeztetik: fórumai nem itt megoldandó kérdéskörbe tartoznak

0
0
pp képe

Javaslom a szigorúan az írott szabályzat szerinti moderálást, és a moderátori tevékenységek megindoklását, a moderálást végző moderátor nevének feltüntetésével.

Az általad indított témák:
http://drupal.hu/forum/anal%C3%B3g-%C3%B3ra-%C3%A9s-napt%C3%A1r
http://drupal.hu/forum/nincsen-drupalhoz-anal%C3%B3g-%C3%B3ra-%C3%A9s-na...
http://drupal.hu/forum/backup-and-migrate-haszn%C3%A1lata

Mindhárom esetben ott a név és az indok. Ezt pusztán azért jegyzem meg, hogy ha valaki később olvasná a témát lássa a Te hozzáállásodat is és kerekebb képet kapjon e maroknyi bunkó ember tényleges tevékenységéről.

pp
ui.: Kérlek magánba írd le, hogy pontosan hol az a hozzászólásom ami alapján én kiérdemeltem a fenti jelzőt. Ha a nevemre kattintasz, akkor fel tudod velem venni a kapcsolatot.

0
0
Petik képe

Kedves Fórumózók!

Nem kellett volna bedőlni a provokációnak, mely abból eredt, hogy nincs analóg óra a drupálban és ebből fakadóan azt pocskondiázhatja.
A hogyishívják barátunk talált egy dolgot, melyhez nem is kell modul, elég egy blokkba beleírni egy analóg óra scriptet. Pontosan 25783 db van ebből a neten;) Felültünk neki, ráharaptunk. Mint a magyar politikusok. Elvonva a drupál közösség figyelmét a lényeges dolgokról.

Megoldásom hasonló esetekre:

A hogyishíjjáknak megmondani, hogy nincs modul. De van más lehetőség.
És igy rövidre van zárva a dolog, ha tud magyarul olvasni, meg kell, hogy értse.
Valszeg még a topic élne ez esetben, és az analógóra ízlésű drupálbarátaink kiélhetnék benne magukat. Habár, azt hiszem a topic így is be lett volna szüntetve, nem drupál téma miatt. Mert ugye tényleg nem az.

Kollár Peti

0
0

Üdv. Peti

nevergone képe

A hogyishívják barátunk talált egy dolgot, melyhez nem is kell modul, elég egy blokkba beleírni egy analóg óra scriptet.

Amúgy nem lett volna jó neki, ezek a szkriptek ugyanis a látogató gépén beállított időt jelenítik meg, ő viszont a honlapot tároló szerveren beállított időt szerette volna megmutatni.

0
0
Petik képe

" ő viszont a honlapot tároló szerveren beállított időt szerette volna megmutatni."

Na én nem vagyok gondolatolvasó, és lehet megint csak felületesen olvastam át az idevágó fórumtémát, mitöbb, Drupalos bögrém sincs:)

0
0

Üdv. Peti

aboros képe

lehet megint csak felületesen olvastam át az idevágó fórumtémát

mentségedre szól, hogy ez a kérdésből nem derült ki, csak később egy hozzászólásból.

0
0

-
clear: both;

aboros képe

ugye érzed, hogy ezzel most te provokálod. :) nem kell soha felvenni a más rendszerekkel példálódzást, ez nem egy vallás hanem egy cms framework.

fontos neki az analóg órája és nem tudja magának elkészíteni. ennyi.

0
0

-
clear: both;

Petik képe

Hihihi zárom részemről, mert már a második sörnek kezdek neki....és kezdek elfajulni....nem látom a végét, ezért befejezem:)
További Kellemes Vasárnapot!:)
Peti

0
0

Üdv. Peti

Boobaa képe

Ha a CMS frameworköket nem akarjuk hasonlítani, akkor ne hasonlítsuk a vallásokat sem. (Csendben jegyzem meg, hogy elég kevés vallásról tudok, melynek egyrészről lenne - programozó/matematikus szempontból - pontos definíciója, vagy egyáltalán olyan definíciója, melyben nem más valláshoz hasonlítják magukat. És akkor a "vallásokat" még nem is említettem.) Azaz: szerintem igenis van helye az összehasonlításnak - más kérdés, hogy valószínűleg a CMS matrix sem fog olyan szintű összehasonlításra lehetőséget adni, hogy van-e az adott rendszerekben (tekintve akár a "core", akár a "contrib" részüket) analóg óra (vagy bármi hasonlóan ritkán használatos modul, kiegészítő, addon, blokk, szkript, whatever).

Tanulságos ez mindenképp: mind a fórum, mind a "menők", mind a "kezdők" szempontjából, illetve érdekeit szem előtt tartva.

0
0
aboros képe

hanem arra, hogy nem kell elvakultan védeni a drupalt és főleg nem kell mindenkit áttéríteni rá. szuperfőleg nem kell minősíteni más rendszereket. jön és mondja, hogy bezzeg a "..." mennyivel jobb mer' abba van ez-meg-az, akkor az ilyet rá kell hagyni. mindenki eldöntheti maga, milyen szempontok alapján jelenti ki egy alkalmazásról, hogy jobb vagy nem jobb. slusz. nincs mit dumálni rajta. nem tett fel kérdést, tett egy megállapítást, jólvan. értelmetlen bármilyen választ is adni - pláne többet egymás után gyorsan -, csak hogy "megvédjük a drupal hit valóság alapját" .. erre gondoltam.

0
0

-
clear: both;

buthidae képe

Figyelgettem csendben ezt a topikot is. bevallom első ittjártamkor én is meglepődtem néhány válaszon, illetve pontosabban "csak" a tömörségén, határozottságán. Valahol nekem sem tetszett a modor, stílus, bárki bárhogyan is nevezi...

Viszont rájöttem, megtanultam, felfogtam... Azért egy drupal "oldal" létrehozása, karbantartása, fejlesztgetése... föleg kezdőként (nekem) nem is olyan egyszerű. Kell a segítség, és jó, fontos hogy van magyar oldal, valóban hozzáértő magyar emberek, akik segítenek is! Az hogy elvárják, elvárjátok, a normális, lényegre törő, értelmes kérdezést, az meg a minimum!

Egyszerű a lecke, és ezt javaslom minden háborgónak! Alázat, tisztelet, érdemi, értelmes megnyilvánulás! Akkor senkit nem fognak "bántani"!!! Sőt!!! Én személy szerint köszönöm az eddigieket mindenkinek! ha meg valaki háborog, nem tud alkalmazkodni, abban szerintem a tanulási vágy sem éppen az egeket veri:-)

0
0
Paal képe

Miért gondolja mindenki azt, hogy itt neki minden JÁR, de Neki semmit nem kell(ene) hozzá tenni?
Mint mindenki, én is voltam kezdő. De én legalább vettem a fáradságot, és mielőtt elkezdtem volna olyan dolgokat kérdezni, amit már kb. százszor megválaszoltak, akkor nem teszem fel újból. Most konkrétan danny87ers okos kérdésére gondoltam ("Kizartam magam"), amit előtte nem kevésszer tettek fel. Komolyan higgyétek el, az első 10-re még válaszol az ember, de utána már kicsit kezd zavaró lenni, hogy minden héten jön valaki, és felteszi u.ezt a kérdést, ami ráadásul LE VAN ÍRVA A KÉZIKÖNYVBEN, sőt, az átkapcsoló gomb alatt is MEGTALÁLNÁ, ha egy picit is venni a fáradtságot és legalább elolvasná azt, amit a fordítók elkészítettek az ilyen "setup.exe, oszt jóvan" típusú felhasználóknak:

„Online” beállítás esetén a látogatók a megszokott módon böngészhetik a webhelyet. „Offline” beállítás esetén csak a „webhely beállítások adminisztrációja” jogosultsággal rendelkezők érhetik el a webhelyet karbantartás céljából, minden más látogató az alább megadott offline üzenetet látja majd. Az erre jogosult felhasználók „offline” módban is beléphetnek a felhasználó beléptetés oldalon.

(ÉS A VÉGÉN A LINK, HOGY hol tud(na) BEJELENTKEZNI...

DE Ő QRVÁRA TUDJA, SZ@RIK ELOLVASNI A SEGÍTSÉGET, AKKOR MIÉRT VÁRJA EL, HOGY ÉN - VAGY BÁRKI MÁS - SEGÍTSEN NEKI? AZT ÚGY IS VEHETNÉNK, HOGY NEM TISZTELI A KÖZÖSSÉG MUNKÁJÁT, DE Ő AZONNALI VÁLASZT AKAR A HÜLYE KÉRDÉSÉRE.

Megjegyezném, hogy itt attól, hogy esetleg keményebben odaszólnak neki, mindig és mindenki kap és kapott megfelelő választ.

Még annyit hozzátennék kedves izze, hogy NEM AJÁNDÉKBA KAPOD a modulokat (sem). Azért valakik igen keményen megdolgoztak, és nyilvánossá tették a közösség részére.

Miután a modulokat készen és ajándékba kapjuk, valóban nincsen helye flamenak.

Sokszor el lett mondva, le lett írva, hogy itt senki nem úgy született, hogy ért a Drupalhoz.

Sokan fizettek azért, hogy többet tudjanak a Drupalról, és évek hosszú munkája fekszik egy-egy ember tudásában, akik ráadásul önzetlenül válaszolgatnak az itt feltett kérdésekre. Erre jössz te - és a hozzád hasonlóak (szerencsére elég kevesen) - felteszel hülye (vagy hülyén) kérdéseket, és amikor próbálnak az emberek jó tanáccsal ellátni, akkor meg lefikázod őket, kedvenc rendszerüket? Akkor miért vársz el normális hangnemű választ?

0
0

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

izze képe

Kb azt lehet olvasni, hogy a kérdező húzza meg magát és csendben viselje el a kapott segítségért cserébe a sértegetéseiteket.

Nem! Az emberi méltóságomat nem adom fel! Ha itt ez az ára a segítségnek, akkor inkább nem kell a ti segítségetek!

Sajnálatos, hogy egyes hozzászólók ezt tartják normális állapotnak és még biztatják is a bandát e szélsőségesen szemét viselkedésében. Én nem! Én megmondom kerek perec, ami itt megy az egy aljas-szemét hozzáállás! Amíg nem változik meg itt ez, addig nem kell innen semmiféle segítség! Tartsátok meg magatoknak! Szemétkedjetek a felmenőitekkel, ha azok eltűrik. Én nem hagyom és ennek itt hangot is adtam.

Itt a vége. Pont.

0
0
stewes képe

Miért tolod ide a képed únos untalan, hogy ezt elmond? Ha itt nem jó, nem segítenek, nem kapsz normális választ, akkor még ezernyi hely van a nagyvilágban, ahol remekül ellehetsz. Félek, benned van a hiba, s nem csak itt van bajod másokkal, hanem önmegaddal sem vagy megbékülve. Ha gondolod, indítok egy topicot, amiben megkérdezem, hogy ha áram nincs, elegendő-e egy gyertya a számítógépbe. Biztos vagyok benne, hogy ugyan nem fognak a mesterek sértő módon reagálni erre.

0
0

„Kattintgatós amatőr”

aboros képe

higgadj le és gondolkodjál el.

én személy szerint most már nagyon tudnék örülni, ha befejeznéd a közösség becsmérlését és ócsárolását, pláne tekinktve, hogy egy olyan közösségről beszélünk, aminek építésére te még egy perc energiát nem áldoztál. (de máris meg akarod azt változtatni) ha kikérős lennék azt is mondhatnám, kikérem magamnak, hogy aljas szemétnek tituláld a hozzáállásomat, kikérem magamnak, hogy a viselkedésem szélsőségesen szemét lenne és főleg kikérem magamnak, hogy akármilyen kontextusban is a felmenőimet vagy a fórum bármely tagjának felmenőit emlegesd! hogy jössz te ehhez?

ha nem lennél ennyire goromba, bántó és személyeskedő, talán több eredményre jutottál volna. kifogásokat emeltél a fórummal kapcsolatban, az objektív kifogásaid (lehessen tudni, ki zárta le a témádat és miért) értelmetlenek, hiszen mindkét lezárt témádban ott van, hogy ki és miért zárta azt le. a szubjektív kifogásaid kezelésének meg nem ez a módja, ha nem tetszik valakinek a válasza, rá lehet hagyni. (mint ahogy nekem ezt most rád kellett volna hagyni, de már nagyon kezdesz átlépni egy határon)

látom én, hogy rád nézve is hangzottak el sértések, de messze te vagy itt most a legsértőbb, otrombább hagnemű tag, ezt bátran ki merem jelenteni és bár jelen vagyok egy ideje, ilyen fokú gorombaságot, mint amit te itt most prezentálsz nagyon régen nem láttam errefelé.

gondolkodjál el ezeken. vagy ne, nem érdekel igazán, egyre viszont szeretnélek megkérni, a felmenőket hagyjad békében nyugodni és ne aljasozz itt globálisan többszáz embert, mert nagyon rosszul veszi ki magát. (főleg persze rád nézve, de ezt valamiért nem veszed észre, úgyhogy ha magad miatt nem is, miattam légyszíves fejezzed be.)

előre is köszönöm megértésed!

0
0

-
clear: both;

szantog képe

Engem is bosszantott, amiket írt, de úgy voltam vele, hogy sokkal fontosabb dolgokra is lehet fordítani az energiát. Szóval nem éri meg felhúzni magad. Ez senkit nem visz előre, sőt.
De ez a következő DUG-os téma felkeltette az érdeklődésemet.. Ha netán bejelentkezik, akkor elnézek én is. Meg Igor és Vaszilij cimborám is előadni. ;) Ők a Drupalhoz nem értenek, de külső modulok core-ba integrálásában, bugfixben valamint tömörítésben szakértők! :)

0
0

----
Rájöttem, miért kérdezek olyan ritkán a drupal.hu-n. Amíg szedem össze az infokat a kérdéshez, mindig rájövök a megoldásra.

Paal képe

Gyere el a következő DUG-ra, és ott egy sör mellett nyugodtan megbeszélhetjük, hogy mi is a problémád velünk, és szerinted hogy kellene ezt a jövőben csinálnunk.

0
0

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

aries képe

Csak azt nem tudom, hogy ha nem vagy kompatibilis ezzel a közösséggel, akkor miért hergeled magadat és minket is? Jobb lesz mindenkinek, ha máshol oldatod meg a problémáidat. A hozzád hasonló értékes emberek elpártolása mindig nagy veszteség, de muszáj lesz ezzel együtt élnünk.

0
0
Lavjaman képe

izze. Nevetséges vagy. És ha nem tetszik az oldal, akkor keress magadnak máshol segítséget.

0
0

*----*----*

$node ? 'alma' : 'bor'

*----*----*

fox mulder képe

Az a gond ezzel az egésszel, hogy izze pár hét ismerkedés után sértődötten távozik, ami egyrészt talán jó, mert nem paprikázza tovább a hangulatot, másrészt viszont rossz, mert úgy lép le, hogy nem látta be, hogy nincs igaza. Persze ebbe senki nem hal bele, de mégis szomorú, mert TÉNYLEG nincs igaza.

Ám ez egy Drupal fórum és ez nem Drupal kérdés ;)

0
0

Fox Mulder

Drupalamator képe

Én örülök, hogy ez a Drupal fórum ilyen formában működik. Rengeteg segítséget kaptam itt, nem várt gyorsasággal.
Ráadásul sok helyen a kérdést már nem is kellett feltennem mert más is hasonló cipőben járt, csak rá kellett keresnem a problémára: írás helyett olvasni ;)
Nagyon örülök, hogy ez a fórum nincs tele szeméttel és remélem, hogy ez így is marad.
A konkrét ügy: bár elolvastam nem folytam bele, de véleményem szerint helyesen lett lezárva (az utóbbi időben a problémák forrása a neobase volt nem a drupal, szerintem nyissanak ők a saját oldalukon egy fórumot és kezeljék ők a problémát, nem ide tartoznak az egyes szolgáltatók hibalistái és egyedi megoldásai).

Csak szeretném megköszönni a sok segítséget amit itt tőletek kaptam és olvastam. Remek szakmai fórum ez, amely amatőröknek is rengeteg segítséget ad. Remélem sokáig így marad.

"Mióta a Drupal.hu-t olvasom, egyre több mindent meg tudok csinálni" :)

0
0
upszilon képe

Néhány kötekedő alak miatt az egyébként nagyon-segítőkész csapat munkája leértékelődik. Én a honlap üzemeltetője részéről megfontolnám, hogy eltanácsoljam-e őket...

Lehetetlen állapot, hogy meg kelljen alázkodni a tanácsért. Szerintem nem szabad elviselni az oktalan sértő szavakat! Annyit nem érhet egyetlen tanács sem. Pláne hogy általában pont azoktól jön, akik csak az ügyfélfogás miatt járnak ide mutogatni magukat.

0
0
Paal képe

Az emberek jönnek és kérdeznek, akik meg tudnak, segítenek neki. Neked is megpróbáltak. Nem egyszer...

Amúgy ha nem vetted volna észre, ezt az oldalt nem egy ember, hanem egy közösség üzemelteti. Olyan emberek is, akik régóta használnak Drupalt, sőt olyanok is akik csak nemrégen kezdtek el vele fglalkozni, de közösségi munkájukkal tettek annyit az asztalra, hogy tagjai lehessenek ennek a csapatnak.

Gyere el te is egy DUG-ra, mutatkozz be, segítsd a többieket, legyél te is a csapat tagja (ha mindenkinek megfelel), ne csak habzó szájjal ócsárold ezeknek az embereke!
Szerintem attól függetlenül, hogy mi volt a kérdés, próbáltak neked (is) segíteni, megoldásokat JAVASOLNI. Nyilván mindenki begőzöl attól, ha elkezdik pocskondiázni.

Szóval szerintem szállj le a magas lóról, gyere el egyszer sörözni, ott nyugodtabban megdumálhatjuk, hogy mi is az igazi problémád!

0
0

--
Palócz Paal Pál, a drupal.hu admin csoportjának tagja
Ajánlott olvasmány: Eric Steven Raymond - Hogyan kérdezzünk okosan

upszilon képe

...de attól tartok nem érted a lényeget...

Pár rothadt alma és hamarosan az egész kosár megrothad. Szét kell válogatni. Ez nem lehetőség, hanem feladat. Azé a feladat akié a korás alma. Én csak felhívtam a figyelmet a teendőkre. Nem akarok én sörözni veled, hogy ezt az egyszerű gondolatot meg tudjam érteni. Szerintem te okosabb vagy ennél. Azért köszönöm a jószándékot!

0
0
fox mulder képe

Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy ez a kosár rothadó alma egész jól működött eddig nélküled kedves hyp, izze és upszilon. Nem azt akarom mondani, hogy azt kívánom, ne legyél a része ennek a kosárnak (nem, gyere csak, szívesen látunk, részemről TÉNYLEG), csak azt, hogy hogyan lehetséges, hogy eddig működött? Én például több, mint egy éve vagyok tag, nekem miért nem tűnt föl eddig, hogy pár alma rothad ebben a kosárban? És a többieknek? Valami baj van velünk? Forduljunk orvoshoz?

Komolyan kérdezem és tényleg érdekel a válaszod. Meg az is érdekel, hogy miért regisztrálsz több néven. Meg az is, hogy miért nem teszel fel magadról képet. Nem bántani akarlak. Tényleg érdekelnek a válaszaid. Az is érdekel, hogy ha nem válaszolsz a kérdéseimre, miért nem válaszolsz.

0
0

Fox Mulder

pp képe

Sajnos ez az egyetlen megoldás.

Mint utolsó szalmaszál írtam az illetőnek, hogy ezt itt hagyja abba. Nem teszi. Ezek után csak azt tudom javasolni: Ne reagáljatok rá.

Ha tényleg érdekel, kérlek írj neki magánban ne terheljük az ilyen személyes dolgokkal itt a fórumot. Egy DUG-on szívesen leülök veled és egy sör mellett elmondom a tapasztalataimat és gondolataimat, hogy miért vannak sajnos olyan emberek akik ilyen méreggel tele élik le az életüket. Sajnos nem tudunk rajtuk segíteni bármennyire is szeretnénk. Addig amíg ők fel nem ismerik problémájuk igazi forrását addig csak értetlenül tudjuk szemlélni vergődésüket.

Szóval ha a Drupallal kapcsolatban akarsz valamiről beszélgetni azt itt a drupal.hu fórumán megteheted, ha személyesen valakivel akarsz beszélni akkor kérlek a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül vedd fel vele a kapcsolatot.
Én úgy gondolom tartsuk fenn magunknak és másoknak is azt a jogot, hogy tévedhessenek. Ha úgy érezzük valaki megbántott, akkor lépjünk túl rajta. Legyünk mi az okosabb, felnőttebb.

Köszönettel:

pp
ui.: és ugye ez nem csak személyesen neked szól, bárkivel szívesen leülök sörözni.
ui2: Ha valaki nem ért velem egyet, az ugye most már a személyes kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül fog nekem üzenni.

0
0
fox mulder képe

:)

0
0

Fox Mulder

upszilon képe

Nem vagyok troll, nincs bennem méreg. Emberi tartás viszont van. Nem alázkodom meg. Szerinted a segítség fejében meg kellene alázkodni, elviselni a durva sértéseket? Vagy lehet ellene szót emelni? Én ezt tettem, te meg trollnak nevezel érte. Miért? És miért söröznék én veled? Nem vagyunk barátok. Akkor?

Szerintem képtelenek vagytok megérteni, hogy rá kell szólni a szemétkedőkre. Ez a feladata a moderátornak. Nem pedig az, hogy azokat akik szót emelnek a szemétkedés miatt trollnak titulálja. Még véditek is őket? Miért? Miért pont a szemétkedőket véditek? Te már eldöntötted előre, hogy te vagy a jófiú és azok akik leugatós tílusban, lehülyézve állnak hozzá minden egyes új kérdezőhöz. OK, akkor csak tessék. Legyen meg a ti akaratotok.

Csá!

0
0