drupal teszteles

Anonymous képe

Üdv!

Szeretném tesztelni a drupal magyar verzióját, de használat szempontjából, a programozáshoz nem értek. Keresek valakit, aki ez utóbbihoz, vagy legalább a telepítéséhez ért. Ahogy olvasgatom az ismertetőket, nincs végleges változat, mindig van számítani kell valami változásra, vagy helyi sajátosságra a telepítés során, ezért inkább nem állnék neki teljesen ismeretlenül.

Az lenne a kérésem, hogy valaki telepitsen egy drupalt egy ingyenes helyen, vagy ha már van ilyen, és még nem használja, adjon számomra egy hozzáférést. A szövegek és képek publikálását, szerkesztését, stilizálását szeretném kipróbálni, és ezen a téren talán tudnék mások számára is használható megoldásokat közzétenni. Esetleg modulok, stiluslapok módosítása, kifejlesztése is megoldható, ebből elsősorban a segítőtársaim profitálhatnának, ha másként nem, a nevük megjelenésével, hogy ők is részt vettek a drupál következő verziójának kialakításában.;)

Természetesen a tesztelés lehet időkorlátos is, tehát amiket elkövetek a próbálkozásaim során, azt mondjuk pár nap után törlik, vagy csak bizonyos hozzáférési joggal rendelkezők láthatják, stb.

üdv
Gedeon
gedeon kukac softhome pont net

gedeon képe

Üdv,

közben sikerült regisztrálnom, igy már nevesítve tudok írni.

Gedeon

0
0

Gedeon

doransky képe

Itt próbálgathatsz annyit amennyit jólesik:
http://test.opensourcecms.com/index.php?option=content&task=view&id=132

0
0
Admin@pihgy.hu képe

Kedves Gedeon!

Ha valóban meg akarod ismerni a Drupalt, akkor nem hagyható ki a helyi szerverre (saját gépedre, helyben) való telepítés folyamatának megismerése.

Ehhez elegendő információt és kapcsolódó linket találsz a drupal.hu webhelyen.

Üdv':
ATamás

0
0
gedeon képe

Amint irtam volt, én használni akarom, és nem telepítgetni, módosítgatni, stb. Mert ismereteim szerint akár óránként jelentkezhet olyan probléma, amit csak hozzáértő tud megoldani.

Olyan hozzáértőt keresek, aki telepíti és időnként ránéz, hogy a program hibáit és egyéb rendellenességeket elhárítsa, hogy utána megírhassa a módosításokat, amivel pénzt vagy dicsőséget szerezhet.

Gedeon

0
0

Gedeon

Hojtsy Gábor képe

Ilyen személyt szerintem kizárólag jó órabérért, vagy egyéb módon megállapított összeg fejében találsz. Szép álom lehet, hogy ebben valaki ingyen segítsen, de szerintem reménytelen. Konkrét, fókuszált, és publikusan küldött kérdésekben többen szívesen segítenek ingyen, ha látják, hogy munkát fektetsz be, és van akaratod a használathoz. Ha ezutóbbiakat nem vagy hajlandó befektetni, akkor a pénztárcádat kell kinyitnod, vagy más rendszereknél is érdeklődhetsz, hátha több szerencsével jársz. Most nem ajánlom magam, félre ne érts!

Röviden összefoglalva ha jól értem a következőt kéred: valaki telepítse fel, és állítsa be a rendszert, adja át, majd ha valami gond lenne, esetleg a saját működésed következményeként, akkor javítsa ki ezeket a hibákat. Majd esetleg még módosíthat modulokat és sminkeket a te igényeid szerint, és végül megjelenhet a neve mindezeket megköszönve. Szerinted ez egy korrekt ajánlat?

Javaslom olvasd el még a PHP 5 konfliktus(?) - avagy hogyan működik a nyílt forrás című írásomat, talán segít megérteni, hogyan működnek a nyílt forrású projektek, és miért tartom esélytelennek, hogy ezekkel a kérésekkel más rendszer fejlesztőinél célhoz érhetsz. Egy rövid idézet:

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy még egy félreértést tisztázzak ennek kapcsán. Sokan gondolják azt - még ha nem is fogalmazódik meg teljesen ez a kijelentés -, hogy a nyílt forrású programok fejlesztői és ingyenes támogatói teljesen nyíltak arra, hogy mindenféle új szolgáltatást implementáljanak, melyeket a felhasználók kérnek. Sokat hallottam az utóbbi időben olyan emberekről, akik csalódnak az ilyen programok fejlesztőiben, mert elvárásuk ellenére kéréseiket nem teljesítették. Pedig ezesetben is csak azt kell észben tartani, hogy a nyílt forrású megoldások fejlesztői elsősorban saját problémáikat akarják megoldani, és nem fognak olyan kérdésekkel foglalkozni, melyekkel maguk nem találkoztak, vagy nem számítanak rá, hogy később gondot fog nekik jelenteni.

0
0
gedeon képe

Ha lenne bárki, aki képes lenne jó órabérért ilyet csinálni, már régen jelentkezett volna.

Itt voltam, ajánlottam a munkámat ingyen - nem kellettem nektek.

Magadat régóta nem kell ajánlanod, mert te is elzárkóztál előle, pedig ott volt a lehetőség.

Ami a félreértést illeti, saját magatokban kéne észrevenni a dilettáns hozzáállást. Mert éppen ti nem akarjátok észrevenni, hogy már évtizedek óta nem autószerelők adnak el autókat, és ahhoz, hogy autót vezessen valaki, nem kell ismernie a motort sem.

A nyílt forráskódú kezdeményezésekből is akkor lesz bármi kézzelfogható, ha nem a hozzátok hasonló, szűklátókörű programozók fogják diktálni a tempót, hanem odaengedik az értelmes embereket, akik használni akarják. Csak amíg ti vagytok az urak, addig mi nem férünk hozzá a programokhoz.
Ti pedig nem tudjátok használni, csak a forráskód szinten látjátok a dolgot, de eszetekbe sem jut, hogy közzétegyétek.

Ami pedig a "mi azért dolgozunk, hogy a saját problémánkat megoldjuk" című marhaságot illeti, nézz már körül a weben, hogy hány ezer hasonló program van lényegében ugyan arra a feladatra, de egyetlen egy sincs értelmesebb dolgokra.

Talán azért, mert egy szintet jelez - a képességek szintjét, eddig tudtok külün-külön eljutni. Amikor pedig jön a "buta felhasználó", és olyan "marhasággal" áll elő, hogy "ez és ez a funkció jó lenne, ezek meg feleslegesek", akkor figyelmen kívül hagyjátok - pedig lehet, hogy éppen ez az oka annak, hogy a "buta felhasználó" tömegével használnak más programokat.

ui: amúgy én eddig csak szájtépés szintjén találkoztam olyan linuxos programozóval, aki pénzért megoldotta volna a problémát. Az egyik legmaradandóbb élményeim közé tartozik, amikor közöltem néhánnyal, hogy problémák vannak bizonyos weboldal megjelenitésével, akkor tucatjával írtak vissza, hogy "szar a böngésződ, használd az ie akárhányadik verzióját, az tudja!"

Na, ennyit a szabványok betartásáról meg a hozzáértésről.

BUÉK.

Gedeon

0
0

Gedeon

Hojtsy Gábor képe

Hát sajnálom, hogy ha ilyen rossz véleményed van a nyílt forrású projektekről, én azt látom, hogy fókuszált kérdésekre konkrét válaszokat a kérdező megelégedésére gyakran könnyen kapni, az ilyen "csináljatok meg sokmindent helyettem, és akkor majd jó lesz" típusú kérésekre viszont még sosem láttam pozitív választ. Lehet, hogy ilyen nagyon negatív környezetben élek, bár remélem nincs így.

Ha a Drupal telepítése és beállítása számodra túl sok erőbefektetéssel jár, akkor választhatsz másik rendszert, amit könnyebb telepíteni, több magyar leírás van hozzá, stb. Én arra gondoltam, hogy valami okod lenne arra, hogy pont a Drupal iránt érdeklődj, talán mert biztonságosabb vagy gyorsabb, mint egy másik könnyebben telepíthető rendszer. Dehát ennek megvan az ára. Vagy így vagy úgy kompromisszumot kell kötnöd.

Amit így ajándékba kapok, attól én nem várom el, hogy tökéletes legyen, sőt felteszem, hogy nem is lehet az, hiába is igyekeznek sokat azon, hogy tökéletessé tegyék.

0
0
Anonymous képe

"csináljatok meg sokmindent helyettem, és akkor majd jó lesz"

Talán a valóságot kellene látni, amihez picit magatokba kellene szállnotok. Beharangoztok egy programot, ami nem tudni, mit csinál, mert kipróbálni, azt nem lehet. Kizárólag akkor, ha az illető saját magának telepíti.
Aután kiderül, hogy a telepítés sem lehetséges, mert előtte legalább három különböző másik rendszert i kell telepíteni, természetesen csak angolul tudóüknak, és természetesen jó pár buktatóval. A háttérben meg ott álltok, vállatokat vonogatva, hogy "ja, ha nincs több éves programozói gyakorlatod, ha nem vagyok perfekt angolból, ha nem tudod fejből, hogy melyik program melyik moduljához melyik másik program másik modulja illik, akkor mit akarsz?"

Amíg ilyen álszentek vagytok, addig magatokra maradtok.

setleg pár év múlva kaphattok egy kitüntetést, hogy tevékenységetekkel mennyire támogatjátok a kereskedelmi prograok elterjedését. Mert az legalább kipróbálható és használható az átlagemberek számára.

0
0
Anonymous képe

Kedves ?hadakozó barátom?!

Jelzem, átlagember vagyok, aki csak felhasználója a számítógépnek és alkalmazója egyes tartalomkezelő rendszereknek. Programozni nem tudok... Hosszú évek alatt világossá vált számomra, ha nem akarok másoktól függő viszonyba kerülni, avagy elég sok pénzt adni a szaktudásuk igénybevételére, akkor nekem kell eligazodni az alkalmazás fortélyaiban.

Látva igényedet, már majdnem felajánlottam számodra egy installált Drupalt a tárhelyemen, de mivel fejjel rohansz a falnak, így úgy vélem, azzal segítelek igazán, ha nem nyújtok támogatást... az igazi tudást ugyanis saját tapasztalatok révén lehetséges megszerezni.

0
0
Anonymous képe

"Látva igényedet, már majdnem felajánlottam számodra egy installált Drupalt a tárhelyemen, de mivel fejjel rohansz a falnak, így úgy vélem, azzal segítelek igazán, ha nem nyújtok támogatást... az igazi tudást ugyanis saját tapasztalatok révén lehetséges megszerezni."

Atyaúristen, segítség, segítség, mit fogok csinálni...
Már majdnem öngyilkos lettem, de jött egy villanás a képernyőn, kiszólt egy rózsaszínű párduc szem, és rájöttem, nincs más hátra, megint kénytelen vagyok localhost telepítésének nekiállni...

Húzd ki a számítógépedet a konnektorból,amint elkezdem, nehogy az elektromos hálózaton keresztül valahogy megfertőzzem a számítógéped, tudod, a trafón fogod először látni, hogy megy a vírus, az első jele az lesz, amikor elkezd zenélni, a többire majd rájössz később.
Na pá, már "majdnem" komolyan vettelek.

Gedeon

0
0
Anonymous képe

Kösz' hogy megadtad azt a kulcsmondatot, ami még belefér a veled való kommunikációba. :(

0
0
sajt képe

Elárulnád mi is a probléma? Szerintem mi szívesen segítünk, mert látjuk, hogy segítségre szorulsz. Itt nálunk nyugalom van, ruganyossak a falak, és kedves emberek vigyáznak rád.

Úgy látom, hogy a célodat nem érted el. Mint látod, a Drupal nem egy felhasználóbarát rendszer. (Nem is annak volt kitalálva.) De azért segítettünk volna, ha konkrét kérdéseid vannak, azokra tudtunk volna konkrét válaszokat adni. Ugyanis a probléma megoldás első (és legnagyobb) lépése, a probléma megfogalmazása. Onnan már sinen vagyunk mint a száz éve született József Attila.

ps.: Egyébként József Attila év van.

0
0
chx képe

Most, hogy mondod, szörnyű magányosan érzem magam. Minden bizonnyal azért pezseg a drupal-devel lista, mert egymagam írogatok rá több száz, sőt több ezer levelet havonta. Tágabb környezetben meg a slashdot effect jut eszembe, biztos egyedül produkálom :)

0
0
cre képe

Csak érdeklődnék, hogy vajon az 'Ajánlott oldalak' blokk 'Hasznos linkek a Drupal rendszerrel ismerkedőknek' linket nézted-e már (http://drupal.hu/drupal-linkek).
Már rég megtalálható itt, nem ma került oda.
Ha még mindig érdekel a Drupal, akkor esetleg kezd Amon Tamás cikkeivel.
Apache, PHP, MySql telepítéséhez sem kell doktori cím.
Gondolom Windows-ról van szó ;-)
Apache, PHP telepítése: http://hu.php.net/manual/hu/installation.php - magyar
Mysql: http://mysql.sote.hu/doc/mysql/en/Installing.html
Meggyőződésem, ha egy kis időt (kb. 1-2 perc) rászánsz Te is megtaláltad volna ezeket.
Ha mindent más old meg helyetted, sose fogsz megtanulni semmit.

0
0
Anonymous képe

"Csak érdeklődnék, hogy vajon az 'Ajánlott oldalak' blokk 'Hasznos linkek a Drupal rendszerrel ismerkedőknek' linket nézted-e már "

Ha elolvastad volna, amit irtam, láttad volna, hogy mindet elolvastam.

"Ha még mindig érdekel a Drupal, akkor esetleg kezd Amon Tamás cikkeivel."

Ha elolvastad volna, amit írtam, akkor rájöhettél volna, hogy azzal kezdtem, hogy AT a drupal telepítését azzal kezdi, hogy feltételezi az apache, a php és a mysql meglétét.

(gondolom, ezt az állapotot hívjátok ékes magyarsággal localhost-nak. ;)

Sőt, még azt is hozzátettem, hogy AT írásában még a drupal 4.4.2 verzió szerepel, de a weblaboron már közzé lett téve, hogy a drupál magyarítása a 4.5.1-nél tart, és ehhez már AT írásában írtakkal szemben más mysql verzióra van szükség.
Azaz AT írása már nem aktuális.

Magyar nyelvű apache és php leírást köszönöm, utóbbiról tudtam más forrásból. Már csak három dolgot szeretnék tudni:

1. a jelenleg letölthető apache két változata között mi a különbség és melyik kell/célszerű a drupal 4.5.1-hez

2. hol található magyar nyelvű mysql telepítés leírás és melyik verzió kell drupal 4.5.1-hez

3. mikor juttok el odáig, hogyha valaki ír valamit, akkor nem bűnözőt láttok benne, hanem azt nézitek, hogyan lehetne előrébb jutni

Gedeon

0
0
Hojtsy Gábor képe

http://weblabor.hu/cikkek/apachephptelepites
http://weblabor.hu/cikkek/mysqltelepites
http://drupal.hu/kezikonyv/telepites

Az első kettő link az utolsó oldal első képernyőjéről származik. A cikkekben leírt konkrét verziószámokkal telepített programokkal tökéletesen együtt tud működni a Drupal, nem véletlenül linkeltük be pont ezeket a leírásokat. Ha véletlenül mégis a MySQL 4.1 telepítésére szánnád el magad, akkor arról is van leírás a Weblaboron (a MySQL telepítős cikk első képernyőjéről is hivatkozva), sőt a Drupal kézikönyvben is jó ideje van leírás arra vonatkozóan, hogy mennyivel kell többre figyelned, ha MySQL 4.1-et használsz, és mit kapsz cserébe.

Hát erre vártál fél évet. Eddigi hozzászólásaid alapján nekem úgy tűnik, hogy ezeket a kézenfekvő leírásokat még nem találtad meg. Ha így haladsz, öt év múlva a fordítás telepítésére vonatkozó kérdéseidre már tudunk válaszolni.

0
0
sajt képe

Szerintem ugyabúgy aktuális a dolog 4.5.1-re is. Az installálás folyamata nem változott.

0
0
chx képe

Először idézek magamtól, közel kilenc éve írtam: " Ne keveredj flame war-ba! Ne írjál heves leveleket és ne válaszoljál ilyenekre" (netikett, 1996, fordította én). Ezután a következőt írom: édes fiam, olyan hülye vagy, hogy az már fáj.

Ha bűnőzőt látnánk benned, akkor garantálom neked, hogy nem tudnál ide írni. Hogyan lehetne előre jutni? Mármint kinek? A közösségnek? Ahhoz Te ugyan nem sokat teszel hozzá, veled is csak sűrűbben vagyunk. Neked előbbre jutni? Hát, ahhoz képest milyen pofátlan vagy, megdöbbentően sok segítséget kaptál a többiektől.

0
0
kuller képe

Csodálom, hogy eddig bírtátok.

0
0
Bártházi András képe

Szia Gedeon!

Örülök, hogy meglátogattad oldalunkat. Látjuk a valóságot, bár kritikádban is van valami. Neked azt kellene látnod, hogy a Drupal-t mi önszorgalmunkból reklámozzuk, s van, amire az önszorgalomból futja, van, amire nem. Egy olyan próbasite felállítására, melyet széthekkelhetsz, arra sajnos nem.

Az írod, hogy csak angolul tudóknak elérhető a Drupal. Ez természetesen nem igaz, ahogy korábban is elhangzott itt a hozzászólások között. A három másik rendszert valóban telepíteni kell, de nem azért, mert mi azt kitaláltuk. Telepítési leírást meg adtunk hozzá, magyar nyelven. Nem kell tudni hozzá angolul.

Ha szeretnél egy autót, bizony, annak is vannak előfeltételei, nem tudom, miért vagy ezen elkeseredve. Egy autóhoz nem árt betonút, benzinkút, jogsi. Igen betonút helyett földúton is használhatod, s jogsi nélkül is, de vezetési tudás nem árt. Benzin nélkül viszont sehogy sem fog menni. Így van ez a Drupallal is. Bizony, kell neki egy adatbázis, egy webkiszolgáló, s a webkiszolgálón egy futtató környezet. Erről jut eszembe, itt és most jelezném, hogy a gyerekhez kell egy férfi és egy nő általában. És teljesen részletes összehozási útmutatót sem szoktak hozzá adni. Van, akinek lesz gyereke, van, akinek nem.

Azt hiszem, hogy kifejtettem a véleményemet. :) Egyébként fogtam a kritikád egy részét, s részemről megfogadtam. Ezúton felajánlom neked és bárkinek, akit érdekel, hogy a Wish Internet Consulting összeállít egy oldalt, ahol kipróbálhatod a Drupalt. Ha pedig komolyan szeretnél foglalkozni vele, akkor látogasd meg Drupal hoszting oldalunkat, olvassad el a feltételeket, s rendeljed meg a szolgáltatást.

Ha hobbi szinten szeretnél foglalkozni vele, ahhoz is kapsz segítséget ezeken az oldalakon, csak konkrétumokat kérdezz, kérj. Ingyen nem tudunk felajánlani sajnos egy kocsit benzinnel, de egy próbaútra elviszünk, a katalógust is megmutatjuk. Ha megkérdezed, hol a váltó, még azt is. :)

Részemről köszönöm a hozzászólásod! Uff!

-boogie-

0
0

-boogie-

Anonymous képe

"a Drupal-t mi önszorgalmunkból reklámozzuk, s van, amire az önszorgalomból futja, van, amire nem."

Ezért ajánlottam fel a segítségemet, dehát ...

"Egy olyan próbasite felállítására, melyet széthekkelhetsz, arra sajnos nem."

Tipikus jellemtelen hozzáállás. Ahogy a pszichológia mondja: mindenki magából indul ki. Ha felfogtad volna, mit írtam, akkor ilyet le sem írtál volna, hacsak eleve nem a rosszindulat vezérelt a hozzászólásod elején.
(Amint látom, a végén már az értelem és az üzleti véna került elő. ;)

"Az írod, hogy csak angolul tudóknak elérhető a Drupal. Ez természetesen nem igaz, ahogy korábban is elhangzott itt a hozzászólások között. A három másik rendszert valóban telepíteni kell, de nem azért, mert mi azt kitaláltuk. Telepítési leírást meg adtunk hozzá, magyar nyelven. Nem kell tudni hozzá angolul."

A drupál telepítéséhez apache, php és mysql telepítése kell, kíváncsian várom, alig fél év után mikor derül ki végre, hogy mind a négy program magyar nyelvű telepítési leírását régen közzétettétek.

"Ha szeretnél egy autót, bizony, annak is vannak előfeltételei, nem tudom, miért vagy ezen elkeseredve. Egy autóhoz nem árt betonút, benzinkút, jogsi. Igen betonút helyett földúton is használhatod, s jogsi nélkül is, de vezetési tudás nem árt. Benzin nélkül viszont sehogy sem fog menni. Így van ez a Drupallal is. Bizony, kell neki egy adatbázis, egy webkiszolgáló, s a webkiszolgálón egy futtató környezet."

Tipikus mellébeszélés, ráadásul nagy része marhaság. Mutass egyetlen autókereskedőt, aki közli hogy ha autót akarsz veni, előtte menj el utat építeni és tedd le az autószerelői vizsgát. Drupál esetében a menürendszerben való barangolással egyenértékű az autóvezetői tudás, ezt elfogadom.

A felajánlásod végre találkozik a korábbi javaslatommal, örömmel fogadom. Majd írj, mikor és hol lehet megnézni.
A megrendelésre majd akkortérjünk vissza, ha már kipróbáltam a programot és megírtam a véleményem róla.

Gedeon

0
0
Bártházi András képe

Félreértesz... A hekkelés kifejezés nálam nem feltörést, hanem kipróbálást, tesztelést, mélyen beleásást, azaz buherálást jelent. Sértő, hogy egyből lejellemtelenezel... A crackelés jelenti a jellemtelen betörést.

A telepítési leírást közzétettük. Egy másik hozzászólásodban te is láttad. A verzió mind Apache, mind MySQL tekintetében mindegy, PHP-ből a 4.x-es szériából valamelyik jó neki.

Az autós hasonlatom nem mellébeszélés, és már megint sértegetsz. Csak annyit szerettem volna megmutatni, hogy vannak dolgok, amikhez előismeret szükséges. Fogadd el, hogy ez egy ilyen rendszer.

A próbarendszerrel kapcsolatosan kérlek vegyed fel a kapcsolatot a cégemmel a honlapon megadott elérhetőségen. Pár napon belül telepíteni fogjuk neked.

-boogie-

0
0

-boogie-

chx képe

"Drupal requires PHP 4.1.0 or greater on Linux and PHP 4.2.3 or greater on Windows."

A Drupal legalább 4.1.0-s verziójú PHP-t igényel Linuxon és legalább 4.2.3-s verziót Windowson.

Ezek egyike sem 4.3. Ahogy én a Drupal fejlesztőket látom, még jó darabig nem is fognak emelni 4.3-ra.

0
0
Hojtsy Gábor képe

Ez pontosabban azt jelenti, hogy nem lesz szükséges a legfrissebb verzió, nem pedig azt, hogy nem fog működni a legújabb verzióval.

0
0
chx képe

"amúgy én eddig csak szájtépés szintjén találkoztam olyan linuxos programozóval, aki pénzért megoldotta volna a problémát."

Linuxra nem tudok ilyet, de Drupalra igen. Én többek között abból élek, hogy Drupalban megoldom mások problémáit. Kedd reggel például egy bank siteja kerül élesítésre, ami mögött általam testre szabott Drupal van (ebből a felhasználók semmit nem látnak, szörnyű táblázatos designt kényszerítettek rám). Más, kisebb cégeknek is készítettem már ilyesmit. A chx kukac mail pont tvnet pont hu címre várom a problémáid vázlatos leírását és egy nagyságrendet, hogy mit tudsz rászánni.

"Ha lenne bárki, aki képes lenne jó órabérért ilyet csinálni, már régen jelentkezett volna." -- mármint a régent úgy érted hogy december 29 (gyk. tegnapelőtt) amikor indítottad ezt a szálat, az neked régen volt? Te jó isten. Lehet ilyen tempóban is dolgozni, az 100% felár, mert akkor még egy embert kell fizessek.

Böngészőkről meg újra csak annyit, hogy mit fizetsz azért, hogy egy bizonyos böngészővel menjen? Legalább egy CSS kell a szabványos böngészőknek, egy az IE5.5 és felette lévő verzióknak, egy meg az IE5-nek. Arról NEM tehetünk, hogy a Microsoft magasról tesz a szabványokra.

0
0
Anonymous képe

"A chx kukac mail pont tvnet pont hu címre várom a problémáid vázlatos leírását"

A probléma lényege:
Adott pár emberke, aki félinformációkat tesz közzé, majd vállvonogatva közli, hogyha ennyiből nem boldogulsz, akkor tanulj meg programozni. Merthogy a drupal telepítéséhez kell még három másik program is, aminek a telepítésérol nincs információ közzétéve. Legkevésbé arról, hogy mely verziók illenek össze. A telepítési leírásban az a bevezető, hogy "ezeknek a működő meglétét feltételezzük." Azután annyit jó esetben megtud az illető, hogy a drupal 4.4 után a 4.5 már más elveket követ, így másik mysql is kell hozzá, meg, ugye, közben az apache-nak is lett újabb verziója, és hát, ugye, egyszerre két verzió is letölthető, az 1.3.33 és a 2.0.52, de arról nincs info, hogy melyik jó a drupál adott verziójához, és hasonló apróságok.

Ezek azok a dolgok, amit a nyugdij előtt álló szakik is csináltak az előző rendszerben, hogy pótolhatatlanok legyenek es ne küldjék őket nyugdijba. Reggel persze a főnök azonnal tudta, hogy amikor az éjjeli műszakban újra kellett indítani egy gépsort, akkor az éjszakás nem boldogult vele, be kellett hívni Józsi bácsit Csepelről - de azt már nem tudta, hogy volt egy pici kis kapcsoló elrejtve, hogy csak az öreg tudja újraindítani a gépsort.

"mármint a régent úgy érted hogy december 29 (gyk. tegnapelőtt) amikor indítottad ezt a szálat, az neked régen volt?"

Nézd meg a weblabor weboldalán, augusztusban írtam először.
Lett volna bőven időtök közzétenni az információkat, vagy megcsinálni egy kipróbálható weboldalt. A phpnukesok csináltak ilyet, az már más kérdés, hogy a regisztráció nem működik, csak a menüket lehet végignézni, de az is valami.

"Böngészőkről meg újra csak annyit, hogy mit fizetsz azért, hogy egy bizonyos böngészővel menjen?"

Semmit, azt a megoldást várnám el, hogy szabványokat betartva készítsetek programokat.

"Arról NEM tehetünk, hogy a Microsoft magasról tesz a szabványokra."

Pontosan ti tehettek róla, mert azt a programot szolgáljátok ki, amit sokan használnak. A phpnuke fórumban is ott voltak a válaszok, hogy aki nem ie-vel nézte, annak problémája volt, mire jött a nagytudású programozótól a válasz: "szar a böngésződ."

Amúgy a megoldás roppant egyszerű lenne:
Tegyétek közzé a teljes információt - azaz, a drupál telepítéséhez szükséges programok felsorolását és telepítését is. Mondjuk, a korrektség ott lezdődne, ha lenne egy induló lista, hogy a drupál 4.4 verziójához az apache 1.0.13 mig a drupal 4.5.2-höz már a 2.1.23 ajánlott, de a mysql esetében is a 4.0.23a helyett a 4.1.6c ajánlott egy mysqlhun 0.7.91 kiegészítéssel. (Természetesen a verziószámokat ex-has alapon írtam be, a lényeget értitek, a weblaboron voltak ilyen jellegű utalások)

ui:
A stílusom nem ellenséges, csak fél éve ugyan azokat kell leírnom, és ugyan azokat az értetlenkedő reagálásokat tapasztalom részetekről, ezért írtam még egyszer, hátha talán most, az új év elején megértitek. Mert látom, a weblaboron megjelent a postgresql telepítéséről is egy cikk és vannak más érdekes írások is, csak az egész továbbra is csak a programozók közötti vitát gerjeszti. (lásd a "régi cikk, a mysql azóta sokat fejlődött" hozzászólást)

Az emberekhez azonban egyáltalán nem szóltok, az ott leírtak csak egy adott környezetben használhatóak, és pl. olyan apróságról sem esik szó, hogy a pg-nek van az egyik legjobb dokumentációja, amit dBase III óta láttam.

ui2:
Talán még odáig is eljuthatnátok, hogy születne egy cikk a weboldalak készítéséről, ami leírná, hogy ott az ingyen használható weboldal, ami elvégzi a tesztelést és kiírja, hogy melyik probléma melyik szabványnak nem felel meg - talán még a programozók is elkezdenék használni. Hátha...

Gedeon voltam

0
0
chx képe

A világmegváltásház nem tudok hozzászólni. Amit elvársz, irreális, de nem baj. Ha van konkrét problémád, amit -- úgy gondolod -- Drupallal szépen meg lehetne oldani, akkor várom leveled.

Lehet, hogy a weblaboron augusztusban írtál, azt én nem láttam.

A nyílt forrású fejlesztés az úgy megy, hogy nekem van valami problémám a munkámban. Pl. a Drupal nem kezeli elég jól a több nyelvű weboldalakat, ezért beszállok az i18n modul fejlesztésébe. A munkám ingyen közreadom, mert tudom, hogy ha így teszek, akkor a többiek továbbfejleszthetik az én művem, és ezért nekem jó lesz. Nem vagyunk szerzetesek, akik egy magasabb Jó érdekében cselekszünk. Mindennapi megélhetésünkért dolgozó, hétköznapi emberek vagyunk.

Igen, lett volna időnk augusztus óta. Erre a kérdésre felelj: ha ezzel foglalkozom, és nem a fizetős munkáimmal, akkor miből élek azóta?

A dokumentáció gyakran háttérbe szorul. És nem azért, mert azt akarjuk, hogy csak mi ismerjük a trükköket. Egyszerűen nincs meg a megírására a mozgatóerő. Ha ez a hepped, fizesd meg! Ott az FSF alapítvány, ha rajtuk keresztül folyatod a pénzed, akkor adózásilag is jól jársz...

Hogy lásd, nem minden közvetlen pénzkérdés, nézzük meg, miért éri meg a PHP konferencián előadni. Mert szeretném referenciának odatenni, hogy bizony, ilyen nívós mezőnybe is belefértem, mint előadó. Mérlegeltem az erre fordított időmet (ez a költség) és a referenciát (ez a haszon) és úgy döntöttem, megéri. Magyarázd már el, miért éri meg azon dolgozni, amit te elvársz?

A szabad szoftverek nem azt jelentik, hogy eljövend a Kánaán, hol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet...

Az arcodból meg vegyél vissza, miért feltételezed, hogy itt bárkinek van ideje a weblabor összes postját elolvasni? Ezt még Goba sem hiszem, hogy megtenné, hiába ő az egyik admin odaát.

0
0
Anonymous képe

"Ha van konkrét problémád, amit -- úgy gondolod -- Drupallal szépen meg lehetne oldani, akkor várom leveled."

Már csak egyetlen dolgot várok:
Megfelelő verziójú apache, php és mysql magyar nyelvű telepítési leírása win9x vagy xp alá.

A saját gépemen kipróbálom, és majd magánban megírom a véleményemet.
Mivl még mindig nem láttam, hogy mire jó a drupál, ezért nem tudom, hogy mit lehet vele - jelenleg - megoldani. Azt már tudom, hogy a nuke mi mindent nem tud, és nem is fog tudni.

Gedeon

0
0
Hojtsy Gábor képe

Én a telepítés oldal elején látok két linket, ami ezen oldal megjelenése óta ott van (én szerkesztettem bele). Az egyik az Apache és PHP telepítéséről ad magyar leírást, a másik a MySQL-ről. Ha addig a felismerésig még nem jutottál el, hogy az aláhúzott kék színű dolgok úgynevezett linkek a weben, melyekkel más oldalakra lehet jutni, akkor tényleg nagyon rossz helyen jársz.

Amennyi időt befektettél itt a vitába, már régen telepíthetted volna a rendszert a leírások alapján. Mind az Apache, mind a PHP, mind a MySQL leírásokban konkrét verziószámokat említünk, ezért még mindig nem látom, hogy feltettél volna olyan kérdést, amire a választ nem írtuk már le.

Az, hogy mi a legtöbbet használt böngészőt szolgálnánk ki, azt kétlem, eddig úgy láttam, hogy mind a Weblabor, mind a Drupal.hu aktív résztvevői között elenyésző az IE használók aránya. Gyakorlatilag azért kaptunk már kritikát többször, hogy valami nem ment IE-vel, sőt még manapság is kapunk időnként ilyet.

0
0
Anonymous képe

"Az egyik az Apache és PHP telepítéséről ad magyar leírást, a másik a MySQL-ről."

Köszönöm, ezek felett átfutottam, de azt továbbra sem látom, hogy drupal 4.5.1-hez melyik mysql, melyik apache és melyik php verzió töltendő le.

Valóban, már régen telepítettem volna a rendszert, ha ezeket az információkat megkapom. Ugyanis, a weblaboron írt megjegyzéseim alapján látható, hogy korábban is csak úgy sikerült localhost-ot telepítenem, hogy véletlenül találtam egy csomagot, amiben benne voltak az összetartozó modulok, de mint írtad, más - így is manuális bütykölésre volt szükség és a mysql ezekkel sem működött, csak ideig-óráig.
Mellékesen akkor is négyszer kellett újratelepíteni a számítógépemet. :-(

0
0