Drupal fejlesztőket keres a Cheppers USA

csg képe

A Cheppers USA szeretne angolul legalább középszinten beszélő, Drupal 8-hoz legalább alapszinten értő, lelkes, önálló, és a munkájukra igényes fejlesztőket találni, akik számára fontos a szakmai fejlődés. Ha Te olyan munkahelyet szeretnél, ahol nemzetközi kollégákkal és ügyfelekkel dolgozhatsz, magas a szakmai színvonal, kötetlen a munkavégzés helye és ideje, lehet utazni az USA-ba ügyfelekhez és konferenciákra, segítik a szakmai fejlődésed, és jók az anyagi lehetőségek, akkor egymást keressük.

Rólunk

A Cheppers 2012-ben alakult Budapesten, és a kezdetektől a nemzetközi piacot célozta. Ahogy egyre nagyobbra nőttünk (jelenleg 60+ a létszám), és egyre komolyabb ügyfeleknek dolgoztunk (legnagyobb állandó ügyfelünk az Acquia, a Drupal projekt alapítójának cége), úgy jött az ötlet, hogy kitörjünk az offshore fejlesztőcégek közül, és ne csak ügynökségek beszállítói legyünk, hanem közvetlenül dolgozzunk az amerikai piacra.

Ennek elérésére 2017-ben megnyitottuk New York-i irodánkat. Célcsoportjaink a felsőoktatási intézmények és a non-profit szervezetek voltak, és mára mindkét kategóriában eljutottunk a csúcsra, többek között a Harvard és a United Way is a hosszú távú ügyfeleink között van. Harmadikként menet közben bejöttek a startup-ok, jelen pillanatban egy New York-i luxus divat startup és egy San Francisco-i fintech cég termékén dolgozunk.

A munkáról

Közvetlenül a New York-i irodának fogsz dolgozni, emiatt a munkavégzésed helye és ideje kötetlen, akár külföldön is lehetsz, de bejárhatsz a budapesti irodánkba is. A projektjeink általában nagyok és változatosak, a Drupal mellett JS keretrendszerekkel, illetve különböző cloud és devops technológiákkal is dolgozunk (ez azt jelenti, hogy érdeklődés esetén lehetőséged lesz a Drupalon kívül másba is belekóstolni, nem azt, hogy mindent neked kell majd csinálnod). Az ügyfelekkel szinte kizárólag hosszú távra szerződünk, ritka a fél évnél rövidebb együttműködés, és mindegyikkel baráti a viszony. Kerüljük a stresszt és a szoros határidőket, és törődünk a munkatársak hogylétével.
Elsősorban teljes munkaidős állásra keresünk fejlesztőket, de kellően tapasztalt seniorok esetén részmunkaidőről is lehet szó.

Munka jellege: 
Távmunka
Munkavégzés helye: 
bárhol
Nyelvtudás: 
angol
Idő igénybevétel: 
Teljes munkaidős
Elvárások: 

- tudj angolul
- legyél képes Drupal 8-ban modult írni
- tudd használni a gitet
- a távoli munkavégzés miatt fontos az önállóság, megbízhatóság, és jó kommunikáció

Előnyt jelent: 

- nagyon jó angoltudás
- nagyon jó PHP, SQL, Drupal, vagy JS tudás
- AWS szolgáltatások alapos ismerete
- CI/CD eszközök alapos ismerete
- tapasztalat ügyfélkommunikációban és dokumentumok írásában
- képesség és hajlandóság mások mentorálására

Amit a kiíró nyújt: 

- céges laptop
- céges PHPStorm
- nemzetközi ügyfelek
- nemzetközi kollégák
- rendszeres utak az USA-ba
- szakmai fejlődés segítése
- karrier lehetőségek
- jó fizetés

Jelentkezés határideje: 
2019. 10. 24
Szükséges tapasztalat szintje: 
középhaladó
haladó
Buzzwords: 
modulfejlesztés
Szervezet megnevezése: 
Cheppers USA
Kapcsolattartó neve: 
Csonka Gergely
Telefonszám: 
3475159313