Bemutatkozik a Drupal

A tartalomkezelő rendszerek piaca népes, számos lehetőség közül választhatunk, ha egy alkalmas rendszert keresünk. A választás szempontjai szerint a tartalomkezelő rendszerek pl. lehetnek

  • fizetősek és ingyenesek/nyílt forrásúak
  • egyszerűbbek és komplexebbek
  • különböző szerver környezeten üzemeltethetők
  • kezdetlegesek és jól kiforrottak
  • magyarul elérhetők, vagy csak más nyelven tudók.
  • általános célúak és specializáltak (pl. e-learning, e-commerce, fórum, blog stb.).

A kézikönyvnek ez a része arra próbál választ adni, hogy mire lehet egyáltalán a Drupalt használni, mik a főbb ismertetőjegyei, elemei, értékei.

Mi a Drupal, mire használható?

A Drupal 2001. január tizenötödikén kezdte meg nyílt működését, amikor Dries Buytaert publikálta első verzióját az interneten. A rendszer azóta nagyon sokat fejlődött, és széles körben használt tartalomkezelővé vált. Lássuk, mégis minek nevezhetjük, és ezek a kategóriák mit is jelentenek.

Tartalomkezelő rendszer azaz Content Management System (CMS)
Tartalmak bevitelére és rendszerezésére használható eszköz több felhasználó támogatásával - legalábbis a Wikipedia definíciója szerint. Ez kicsit bővebben azt jelenti, hogy internetes publikációk, híroldalak készítésére használható eszköz. A legtöbb ma CMS-nek nevezett rendszer ennél sokkal többet tud, és a Drupal sem korlátozódik csak tartalmak kezelésére. Képes egyszerű elektronikus bolt építésére is, illetve gyakran használják közösségek kialakítására (ahol a tartalomfejlesztés másodlagos szerepet kap).
Tartalomkezelő keretrendszer azaz Content Management Framework (CMF)
Olyan programozók számára készült rendszert jelent, mely tartalomkezelő rendszerek építésére szolgál - a Wikipedia definíciója szerint. A Drupal kiváló CMF, hiszen általános tartalom kezelési és rendszerezési sémákat támogat széles körű megjelenés változtatási képességekkel. Ráadásul nagyon jó forrás dokumentációval rendelkezik. Így alkalmas egyedi tartalomkezelési igények kielégítésére is.
Web alkalmazás fejlesztő keretrendszer azaz Web Application Framework (WAF)
A Drupal egy eléggé vékony réteget biztosít a PHP nyelvi elemei felett, mely jelentősen meg tudja könnyíteni általánosabb igényű web alkalmazások fejlesztését. Ilyen funkciók az általános űrlapkezelő rendszer, a vékony adatbázis kezelő réteg, a felhasználókezelő alrendszer.

Mivel webhelyünk látogatói minden bizonnyal leginkább a Drupal CMS szerepének kihasználásában érdekeltek, ezért a továbbiakban a kézikönyv is erre próbál koncentrálni. Mindazonáltal nem mehetünk el amellett, hogy a rendszer a másik két szerepet is kiválóan ki tudja tölteni, és számos éles környezeti alkalmazása van ezeken a területeken is.

Elkészült és letölthető a Drupal 7 alapismeretek könyv

Elkészült a Drupal 6 alapismeretek könyv jelentősen átdolgozott, és a Drupal 7-eshez illesztett verziója 370 oldal terjedelemben.

Szakmai Lektor: Palócz István.

A kiadvány létrejöttét az FSF.hu Alapítvány a Szabad Szoftver Pályázat 2011 keretében támogatta.

További információ és letöltés

Az alaprendszer és kiegészítői

Amikor egy Drupal alapú webhelyet alakítunk ki, több részből állítjuk össze a kész megoldást. Biztosan szükségünk lesz az alaprendszerre, az igényeinknek megfelelő kiegészítőkre, valamint egy általunk választott megjelenésre (amit magyarul sminknek nevezünk). Ezeket magunk is összeválogathatjuk, vagy választhatjuk a közösség által már összeállított csomagok egyikét kiindulásképpen.

Az alaprendszer és a kiegészítők

A Drupal fejlesztők egy központi szolgáltatás csomagot használnak a fejlesztések koordinálására, mely segít a változások követésében, a hibák megvitatásában és javításában. Itt két fő területen találhatóak a Drupal rendszerhez kapcsolódó állományok:

Drupal Core - a Drupal alaprendszer
A Drupal alapfunkcionalitásait megvalósító motor. Önmagában rendkívül sok szolgáltatásssal bír (ezen kézikönyvet működtető modul is ebben található), mégis alapvetően az a feladata, hogy a különböző funkciókat hatékonyan fogja össze. Bárki javasolhat módosításokat, amelyeket a fejlesztő közösség véleményez, de a forráskódba ezeket csak néhány személy vezetheti át. Ez biztosítja, hogy az itt található kódok mindig korrektek és használhatóak, valamint egy koncepcióhoz illeszkednek. Az alaprendszert minden Drupal felhasználó futtatja, ezért ez a legjobban tesztelt, így a legbiztonságosabb és legstabilabb is.
Drupal Contributions - a közösség munkaterülete
A közösség által beküldött kiegészítő funkcionalitások, megjelenések (sminkek), felület fordítások, telepítési profilok (lásd később) és dokumentációk itt találhatóak. Röviden minden amit az alaprendszeren kívül használni fogunk, és a drupal.org-ról gyűtjük be innen származik. Jellegénél fogva nincs olyan erős irányítás alatt, mint az alaprendszer, ezért bizonyos esetekben a stabilitása, biztonságossága elmaradhat attól.

Drupal alapú webhelyünk kialakításánál a következő komponensekből építkezhetünk:

  • A Drupal alaprendszer (a címlapon letölthető)
  • Kiegészítő modulok. Ha az alaprendszer képességei az adott webhely kialakításához nem elegendők, a kiegészítő modulok között találhatunk számunkra megfelelő elemeket.
  • Sminkek. A webhely megjelenítését megváltoztató komponenseket sminkeknek nevezzük. Az alaprendszerben is található néhány, de számos más smink is elérhető. Egyes sminkek illesztő programok (úgynevezett smink motorok) segítségét igényelhetik a működésükhöz. Az azonban nagyon ritka, hogy ilyet telepítenünk kellene.
  • Fordítások. Mind az alaprendszer, mind a kiegészítők több nyelvű felületet is tudnak biztosítani. Míg a modulok és sminkek fordítása azok csomagjában érkezik, az alaprendszer fordítását külön kell beszereznünk (a magyar fordítás a címlapon letölthető).

A fenti komponensekből tehát igényeinknek megfelelő webhelyet tudunk kialakítani. Ha valamilyen jellemző típus-webhelyre lenne szükségünk, a telepítési profilok lehetnek segítségünkre. Ezek az alaprendszert konkrét modulokkal és/vagy sminkkel és/vagy fordításokkal kombinálják, így adva egy előre elkészített receptet egy-egy webhely típusra. Mivel ezek az egyenként is elérhető komponenseket használják, ugyanazt a kiterjeszthető környezetet biztosítják, mintha magunk állítottuk volna össze a rendszerünket, tovább bővíthetőek, alakíthatóak. A Drupal magyar nyelvű telepítése az 5.0-s kiadás óta is ennek az alrendszernek a kihasználásával valósítható meg a legkönnyebben.

Melyik verziót használjam?

A Drupal fejlesztése folyamatos, mind az alaprendszerben, mind a közösségi területen. Annak érdekében, hogy a felhasználók életét megkönnyítsék, rendszeresen kiadásokat jelentetnek meg a Drupal motorból, illetve a közösségi területen kezelt projektekből.

  • Amikor például a közösség valamely tagja egy modult fejleszt, és ezt közzé szeretné tenni, el kell döntenie, hogy mely Drupal alaprendszer verzióval együttműködő (kompatibilis) változatot hoz nyilvánosságra. Mivel egy modulnak több különböző Drupal alapverzióval együttműködő változata is lehetséges (pl. 5.0 és 6.0 verziókkal kompatibilisek) ezért egy modul fejlesztése több ágon folytatódhat. Ezeken az ágakon a fejlesztők közzé tudnak tenni fejlesztői kiadásokat, melyeknél a kiadás (csomag) neve -dev útótagra végződik. Ilyen például a simplenews-6.x-1.x-dev.tar.gz, mely a Drupal 6.x-szel kompatibilis simplenews modul első saját kiadásának fejlesztői verziója. Ezek a verziók tulajdonképpen teszt szerepet játszanak: a közösség kipróbálhatja, hogy az adott Drupal alaprendszerrel valóban együtt tud-e működni a modul. Ugyanígy a Drupal alaprendszernek is vannak hasonló fejlesztői kiadásai, melyek az új funkciók és változtatások kipróbálását teszik lehetővé a közösség számára.
  • Ahogy egy modul a kiadáshoz közeledik, alfa, béta, RC kiadások jelenhetnek meg, melyek ugyan még nincsenek kész, de már azt mutatják, hogy kevesebb ismert vagy ismeretlen hiba van a kódban.
  • Amint egy modul képességei és az együttműködési készsége kielégítőek, egy stabil kiadást jelentethet meg a fejlesztő. Ilyenkor a csomag nevében a Drupal alaprendszert (amellyel együtt tud működni a modul) és a konkrét modul kiadás sorszámát látjuk. Ilyen például a simplenews-6.x-1.0.tar.gz, mely az 6.x-es sorozattal kompatibilis, és önmagában a modul 1.0-ás kiadása. Természetesen az alaprendszernek is időről-időre megjelennek újabb kiadásai. Itt az 5.0 megjelenése óta a fő verziószám az első számjegy, a második számjegy változása pedig a hibajavító kiadások közzétételét jelzi. Korábban három jegyű verziószámok voltak használatban, és az első két szám változása jelzett új funkciókat, a harmadik volt fenntartva hibajavító kiadásoknak.

Általánosságban elmondható, hogy az alaprendszer fejlesztői változata stabilnak tekinthető, a kiegészítő modulok és sminkek fejlesztői kódja azonban ritkábban működik különösebb problémák nélkül. Ezért kevés programozói tapasztalattal rendelkező felhasználóknak a számozott kiadások alkalmazása javasolt.

Fontos megjegyezni, hogy a fenti együttműködési képesség a Drupalban közel sem állandó dolog. Egy Drupal 5.x-hez készült modul biztosan nem fog a Drupal 6.x-szel együttműködni módosítás nélkül. A Drupal úgy teszi lehetővé saját dinamikus fejlődését, hogy nem áldoz a visszafelé kompatibilitás megőrzésére erőforrásokat. A hibajavító kiadások célja azonban a visszafelé kompatibilitás megtartása, így egy Drupal 6.0-hoz letöltött modul szinte biztos, hogy Drupal 6.1-gyel is sikeresen együtt tud majd működni, és külön nem lesz szükség a modul frissítésére az alaprendszer frissítése miatt. Amennyiben mégis valamilyen frissítési eljárás szükséges, azt mindig megtaláljuk az új változat bejelentésében.

Irányelvek, alapértékek

2004 nyarán a Drupal rendszer fejlesztői lehetőséget kaptak, hogy a Karlsruhében minden évben megrendezett LinuxTag konferencián képviseljék a rendszert, és ennek alkalmából egy kis brossúra (PDF) is készült a rendszer alapértékeiről, mely jól alkalmazható ezek áttekintésére.

Drupal brossúra

Ez alapján a Drupal legfontosabb ismertetőjegyei, melyhez ragaszkodik:

Szabványokon alapul
A Drupal fejlesztői nagyon fontosnak tartják az interoperabilitás megvalósítását. A rendszerrel szállított megjelenések XHTML formátumot használnak, többnyire táblázatmentes CSS formázással. A magyar Drupal weboldal is ilyen megjelenést alkalmaz. A szabványosság azonban nem csak ezt jelenti. Az alaprendszer támogatja az XML-RPC üzenetküldést és fogadást, RSS csatornák feldolgozását és rugalmas előállítását, OPML összefoglaló állományt generál, támogatja az RSD és az RSS Autodiscovery szabványokat, stb.
Elérhető (accessible)
A fejlesztők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a felület könnnyen kezelhető legyen, az űrlapok egységesen jelenjenek meg, a folyamatok azonos metaforákat használjanak. A generált XHTML oldalak szemantikusan gazdagok, ami nemcsak az elérhetőséget segíti, hanem keresőbaráttá is teszi a rendszert. A képernyőolvasó programok és a kereső indexelők számára is jobb, ha a tartalmak és irányító elemek részei megfelelő megjelöléssel szerepelnek a kódban.
Moduláris
Az alaprendszer számos modult tartalmaz, melyek egyedi beállításával teljesen testreszabott webhelyet alakíthatunk ki. Nem csak a rendszer kialakítása moduláris, hanem a tartalmak kezelése is, hiszen egy bázisként használt tartalom reprezentációra épül minden speciális tartalom tárolása a rendszeren. Ha webhelyünk megjelenését szeretnénk befolyásolni, ezt is több szinten tehetjük meg, az általunk választott sablonrendszerrel, vagy akár csak CSS stílusállományok módosításával. Ezt a három szinten megvalósított megjelenés (smink) rendszer teszi lehetővé
Stabil
A Drupal motor erősen kézbentartott forráskódja fejlesztői verzióiban is szinte mindig stabilan működik, a Drupal honlapját is általában egy aktuális fejlesztői verzió hajtja meg. A változásokkal párhuzamosan karbantartott frissítést lehetővé tevő mechanizmus lehetővé teszi, hogy valamely Drupal kiadást az aktuális fejlesztői verzióra frissítsük az adataink automatikus migrálásával.
Szabad szoftver
Mind a Drupal motorra, mind a közösség hozzájárulásaira követelményként meghatározott a GNU GPL licenc alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a Drupal biztosítottan szabad forráskódú szoftver, és ez a jövőben sem változtatható meg. Ennek következménye az is, hogy a kód ingyenesen elérhető.
CsatolmányMéret
PDF ikon drupal.en_.booklet.1.pdf581.34 KB

Az alaprendszer képességei, lehetőségei

Az irányelvekről és alapértékekről szóló részben megismerhetjük a rendszer számos alaptulajdonságát. Azokon túl érdemes megemlíteni számos olyan lehetőséget, szolgáltatást, amit a Drupal alaprendszer nyújtani képes. Számos szolgáltatás áll rendelkezésrünkre, a Drupal szerteágazó funkciójú moduljai révén széles körben felhasználható, rugalmas rendszert alkot. A következőkben néhány kiemeltebb szempont szerint járjuk körbe, mire használható, melyek azok a funkciók, melyek megvalósíthatóak ezzel a rendszerrel.

Bár az alábbi összefoglaló az alaprendszer fontosabb képességeit hivatott körbejárni, időnként lehetséges kiegészítőket is megemlítünk. Ahol külön nem jelezzük, ott alaprendszerbeli funkcióról van szó.

Platform támogatás

Apache vagy IIS, Unix, Linux, *BSD, Solaris, Windows és Mac OS X támogatás
A Drupal gyakorlatilag minden olyan rendszerre elérhető, ahol a PHP 4 vagy a PHP 5 és valamely támogatott adatbázis rendszer működik. Nem csak Apache és Microsoft IIS alatt, hanem számos operációs rendszer alatt is futtatható, mint amilyen a Linux, a különböző BSD-k, a Solaris, a Windows vagy a Mac OS X platformok.
Adatbázis függetlenség
Bár a legtöbb Drupal alapú oldalt üzemeltető MySQL-t használ, ez nem mindenki számára kézenfekvő megoldás. A Drupal vékony adatbázis függetlenítő felülete segítségével PostgreSQL használata is lehetséges. Más adatbázisokhoz körülbelül egy tucat egyszerű függvény létrehozásával illeszthetjük oldalunkat.
Webes felületű telepítő
Annak érdekében, hogy a platformok eltérésének nyűgjeivel ne kelljen foglalkozunk, illetve a Drupal webhelyünket minél hamarabb üzembe tudjuk állítani, a Drupal beépített webes telepítővel illetve adatbázis frissítővel rendelkezik.

Tartalom kezelés

Sokoldalú tartalom típusok
A különböző tartalom publikálási igények kielégítéséhez más-más tartalom-szerkezetre és funkcionalitásra lehet szükség. Ezért a Drupal alapcsomagja számos tartalom típust beépítetten támogat: írás, fórum téma, blog bejegyzés, könyv lap, oldal, szavazás.
Saját tartalom típusok
Amennyiben a beépített típusok nem elegendőek, saját típusok definiálására is van lehetőség a webes felületen a Drupal beépített tartalom típus funkcionalitásával. A rugalmas, kiterjesztésre épülő típus rendszer lehetővé teszi a gyakori elemek újrahasznosítását, a saját típusok munkafolyamatokba illesztését. Kiegészítővel: amennyiben saját mezőket szeretnénk illeszteni ezekhez a típusokhoz, a Content Construction Kit kiegészítőt kell telepítenünk, vagy programoznunk kell.
Beviteli formák
A felhasználók számára előképzettségük és jogosultságaik függvényében más-más beviteli forma lehet megfelelő egy-egy tartalom beküldésekor. A rendszer lehetővé teszi többféle formátum támogatását, bár beépítve csupán szűrt illetve szűretlen HTML kód támogatás áll rendelkezésre, a PHP kód értékelő mellett. Kiegészítővel: BBCode, Textile stb formátumok is könnyen hozzáadhatóak. Ezekhez a formátumokhoz számos vizuális szerkesztő kiegészítő közül választhatunk.
Változáskezelés
A Drupal beépített változáskezelő rendszere nyilvántartja az erre megjelölt tartalmak módosulásait: megtekinthető, hogy ki, mikor változtatott és mit. A rendszer lehetőséget ad megjegyzések hozzáadására, továbbá egy korábbi verzióra történő visszaállásra.
Kereshetőség
A Drupal minden tartalma teljes indexelésen esik át, s így később megtalálhatóvá is válik. A felhasználók és hozzászólások szintén kereshetőek.
Állandó linkek
Minden a Drupal által felügyelt tartalomhoz készített link állandó, azaz úgynevezett permalinket képez, ami azt jelenti, hogy bárki bátran linkelhet rá, megbízhatóan elérhető lesz az a későbbiek során is ugyanazon a címen. Kivéve természetesen, ha a weblap szerkesztői másképp döntenek, például törölnek egy tartalmat.
Közösségi könyv
Az egyedülálló, más hasonló rendszerekből hiányzó közösségi könyvírási modul lehetőséget ad egy teljes könyv összeállítására. Segítségével többen is tudnak dolgozni a könyv egyes lapjain. A Magyar Drupal Kézikönyvet is ezzel a módszerrel írjuk.

Tartalom rendszerezés

Taxonómia
A Drupal fejlett rendszerezési megoldása a taxonómia elméletére épül. Bár ez bonyolultan hangzik, valójában nagyon egyszerű és egyszersmind sokoldalú. Lehetőség van több kategória csoportot kialakítani, és egy vagy több kategóriába helyezni a tartalmakat. A taxonómia rendszer olyan rugalmas, hogy teljes egészében nagyon kevés webhely használja ki széles körű képességeit.
Szabad címkézés
A taxonómia rendszerre épülő, beépített szabad címkézés (free tagging) funkció lehetővé teszi, hogy rendkívül egyszerűen, felhasználóbarát felületen rendeljünk kategóriákat az egyes tartalmakhoz közvetlenül azok létrehozásakor vagy szerkesztésekor.

Blog (webnapló) írás és követés

Blogger API támogatás
A Blogger API támogatása lehetővé teszi, hogy a rendszer tartalmait számos erre felkészített programból lehessen kezelni. Ez mind asztali alkalmazásokat, mind webes környezeteket magába foglal, ezáltal lehetőséget adva a leginkább megfelelő adminisztrációs eszköz kiválasztásához. Az asztali alkalmazások segítségével általában gazdag szerkesztési lehetőségek is rendelkezésre állnak.
Tartalom megosztás
A Drupal lehetőséget kínál az oldal tartalmának RSS formátumban történő exportálásához, megosztásához, melyet más oldalak, illetve eszközök megjeleníthetnek, feldolgozhatnak. Ez lehetővé teszi bárki számára, hogy egy hírolvasó alkalmazással kényelmesen áttekintse a friss tartalmakat az oldalon.
Beépített hírolvasó
A bépített hírolvasó kliens segítségével a Drupal lehetővé teszi más oldalak híreinek, tartalmának olvasását, illetve beépítését az oldalba. A letöltött híreket gyorsítótárban tárolja a rendszer, így olvasáskor nem kell várni a távoli webhely válaszára. Az RSS, Atom és RDF tartalom megosztó formátumok támogatottak.

Felhasználó és jogosultság kezelés

Felhasználó azonosítás
A felhasználók regisztrálhatnak és azonosíthatják magukat a helyi rendszeren keresztül. Tetszőleges számú felhasználó támogatott. A Drupal 5-ben és korábbi kiadásokban megtalálható a "drupal modul", mely lehetővé teszi, hogy más Drupal alapú webhelyeken használt nevünkkel és jelszavunkkal több webhelyen is be tudjuk jelentkezni. A Drupal 6-ban ezt az OpenID modul váltotta fel, ami még egyszerűbb és biztonságosabb, ráadásul szabványos megoldás, így nem csak Drupal alapú webhelyek között tudjuk ugyanazt az azonosítót használni, immár a jelszavunk felfedése nélkül. Kiegészítővel: intranetes felhasználás esetén például LDAP alapú azonosítás is egyszerűen telepíthető.
Felhasználói csoportok
A webhely felhasználói csoportokba rendezhetőek. Egy-egy felhasználó több csoportba is tartozhat, ezeken keresztül pedig általános jogosultságokat kaphat.
Tartalom szintű jogosultság kezelés
A rendszer beépített lehetőséget ad arra, hogy különböző jogosultság sémák szerint akár az egyes tartalmakra egyenként is megadhassuk annak jogosultsági megkötéseit. Kiegészítővel: Ezzel az igényünknek megfelelő kiegészítő telepítése után könnyen korlátozhatjuk a különböző tartalmak elérhetőségét illetve szerkeszthetőségét intranet környezetben is.

Közösségi alkalmazások

Szálkövető hozzászólások
Lehetőség van adott tartalmakhoz hozzászólás fűzésére. Ezek tárolásakor a Drupal rögzíti, hogy mely korábbi megjegyzésre érkeztek válaszul. Ez képessé teszi a rendszert szálkövető nézet biztosítására a hozzászólások kiírásakor.
Vitafórumok
A Drupal lehetőséget kínál több szintű fórumok létrehozására, ezzel is elősegítve oldalunk forgalmának növekedését, s nem utolsó sorban a felhasználói közösség kialakulását.
Követő
Mivel a Drupal minden tartalmat alapjaiban egységesen kezel, közösségünk visszatérő tagjai könnyen áttekinthetik, hogy legutóbbi látogatásuk óta milyen új, illetve változott tartalmak jelentek meg a webhelyen. A követőben és a Drupal felületén máshol is jelzésre kerülnek az adott felhasználó számára új illetve változott tartalmak, hozzászólások.

Felület megjelenítés és testreszabhatóság

Smink kezelés
A Drupal smink kezelő rendszere elválasztja egymástól a tartalmat és a megjelenítést, ezáltal lehetővé téve a weblap kinéztének befolyásolását. Sablonok egyszerűen HTML és (kevés) PHP fejlesztéssel készülhetnek. Nincs szükség egy új leíró nyelv megismerésére. Kiegészítővel: ha már ismerünk egy sablon nyelvet, egy kis fejlesztéssel megoldható a használata, vagy valamely kész sablonkezelő rendszert telepíthetjük.
Személyre szabhatóság
Az oldalakon megjelenő tartalmak formája, a blokkok, a sminkek specialitásai mind-mind testreszabhatóak az adminisztrációs felületen. Lehetővé tehetjük felhasználóink számára is, hogy saját egyedi beállításuk legyen a megjelenésre, nyelvre vagy akár a blokkokra vonatkozóan is.
Szabad blokk elhelyezés
A blokkok elhelyezésére használt zónák számának és helyének csak az éppen általunk használt smink szabhat határt, a rendszer tetszőleges számú blokk megjelenítő területet támogat.
Többnyelvű felület
A Drupal fejlesztésekor nagy hangsúlyt kap a többnyelvű felület támogatása. Kész felület fordítások importálására egyszerűen nyílik lehetőség, így gyorsan beállíthatjuk több nyelv támogatását. Kiegészítővel: A tartalmak fordítására, illetve több nyelven történő publikálására az Internationalization (i18n) vagy a Localier kiegszítő modulok használhatók.
Dinamikus, AJAX-os űrlapok
Az igény szerint összecsukható űrlap elemek; Drupal 6-ban a fogd-és-vidd támogatással rendelkező felületek; a fájl feltöltésnél, a szabad címkézésnél és más beépített helyeken alkalmazott felhasználóbarát AJAX megoldások hatékonnyá teszik a rendszer kezelését. Így kevesebb időt kell egy-egy feladat végrehajtására fordítanunk, mint más rendszerekkel.
Barátságos webcímek
Megfelelő beállítással a Drupal alaprendszer támogatja barátságos webcímek használatát. Az így létrehozott címek rövidek, könnyen megjegyezhetőek, és nem utolsó sorban elősegítik jobb pozíció elérését a keresőkben.

Adminisztráció

Web alapú adminisztráció
A Drupal minden funkciója és beállítási lehetősége webes felületről – így szinte a világon bárhonnan, ahol egy böngésző rendelkezésre áll – adminisztrálható, karbantartható. Nincs szükség külön szoftver telepítésére a számítógépen.
Naplózás és jelentéskészítés
Minden fontos tevékenység és rendszeresemény feljegyzésre kerül a rendszernaplóba, melyet az adminisztrátor egy későbbi alkalommal áttekinthet. A rendszer saját állapotáról is összefoglaló jelentést készít, hogy az alapvető hibákat gyorsan észrevehessük és javíthassuk.
Időzített feladatok
A webhely adminisztrációját rendszeresen időzített feladatok segítik, így például a kereső indexe mindig aktuális lehet.
Karbantartás miatt zárva
Lehetőség van a webhely nyilvános funkcionalitásának kikapcsolására, csak az adminisztrátori feladatokra korlátozni a Drupal működését. Ilyenkor a látogatók egy beépített üzenetet láthatnak, amit igény szerint testre is szabhatunk.

Teljesítmény és skálázhatóság

Átmeneti tár
A gyorstárazós megoldások a dinamikusan előállított oldalak kiszolgálási sebességét jelentősen javítják, ezzel növelve a teljesítményt és csökkentve a kiszolgáló terhelését. Összességében egy gyorsabb, hatékonyabb oldal készíthető segítségükkel. A gyorsítótárazás ezen kívül menet közben is állítható, hangolható az éppen aktuális terheltség függvényében. A Drupal az eddigi tapasztalatok alapján igen nagy látogatottság kiszolgálására is képes, akár egy Slashdot támadást is kibír.
Visszafogók
Az úgynevezett visszafogó modul segítségével extrém terhelés alatt automatikusan kikapcsolhatóak az oldal egyes funkciói, ezzel is elősegítve a hatékonyabb és gyorsabb működést, a terhelés túlélését. A visszafogó modul finomhangolható az igények szerint, s hatékony eszköze lehet az oldal skálázásának.

Terméktámogatás

Kézikönyv, súgó
A Drupal magyar és angol honlapján is elérhetőek Drupal kézikönyvek, melyek sok kérdésre választ adhatnak. Bár ezek pontos aktualitását nem lehet garantálni, így is felveszik a versenyt a hasonló projektek dokumentációjával. A rendszer beépített súgókat tartalmaz az elsőre nem egyértelmű feladatok oldalain. Ezek jelentősen megkönnyíthetik a különböző műveletek elvégzését.
Közösségi támogatás
Nyíltan működő, és nyilvánosan archivált magyar és angol nyelvű levelezőlisták illetve fórumok elérhetőek. Amennyiben ezekben a forrásokban nem található válasz kérdéseinkre, a közösség segíthet.
Professzionális terméktámogatás
Nemzetközi porondon, és a hazai piacon is találhatóak olyan cégek, melyek Drupal hosztingot, fejlesztést, bevezetést, oktatást vállalnak. Számos ilyen cég is közelről követi a fejlesztéseket, illetve részt vesz a különböző projektekben, segítve a szabadon elérhető modulok kialakítását is.

Drupal Viselkedési Irányelvek - DVI

Az eredeti dokumentum az alábbi oldalon található: DCOC http://drupal.org/dcoc

Bevezető

Ahogy nő a közösség, úgy lesz egyre fontosabb az idevezető út során összegyűlt tapasztalat megőrzése és továbbadása, azért, hogy a Drupal továbbra is egy befogadó, kihívásokkal teli, de tisztességes hely maradjon. A Drupal Viselkedési Irányelvek az együttműködéssel kapcsolatos ideáljainkat foglalják össze. Kicsit olyan, mint a program kódolási irányelvek, csak ez emberekre vonatkoztatva. Segít abban, hogy a jelenlegi értékeinket megoszthassuk a közösség egészével.

Ubuntus barátaink kiváló példával jártak elöl. CMS-nek a Drupalt választották, mi pedig átvesszük az általuk használt Iránymutatót.

Ez a szöveg alapvetően megegyezik az Ubuntu közösség által használttal (a projekt neve más természetesen, illetve a konfliktuskezelésről szóló bekezdést töröltük, miután ilyen a Drupal közösségben nincs).

Az erről az írásról szóló közösségi megbeszélések a Drupal.org Policies csoportjában folynak.

Legyél körültekintő

Munkánkat mások is használni fogják, cserébe mi is függünk mások munkájától. Bármely döntésünk hatással lesz a felhasználókra és kollégákra - így számolnunk kell a döntésünk következményeivel. A Drupal rendszernek több millió felhasználója és több ezer közreműködő fejlesztője van. Ha elsőre nem is egyértelmű, de a saját hozzájárulásunk hatással lesz mások munkájára a Drupalban. Például kódot, infrastruktúrát, az irányelveket, dokumentációt és fordítást megváltoztatva mások munkáját nehezíthetjük meg, esetleg tehetjük tönkre.

Viselkedj tisztelettudóan

A Drupal közösség és tagjai tisztelettel bánnak egymással. Mindannyian hozzájárulhatunk valami értékessel a Drupalhoz. Nem mindig értünk egyet, de egyet nem értésünk soha nem lehet ok az esetleges illetlen viselkedésre. Időnként mindannyian érezhetjük kellemetlenül, esetleg megbántva magunkat, nem hagyhatjuk azonban, hogy ez személyes támadásokat váltson ki belőlünk. Fontos észben tartanunk, hogy egy olyan közösség, melynek tagjai kényelmetlenül vagy fenyegetve érzik magukat, nem lehet igazán eredményes. Elvárjuk, hogy a közösség tagjai tisztelettel bánjanak egymással és a külső szemlélőkkel egyaránt.

Legyél együttműködő

A közös munka kulcsfontosságú a Drupal és minden nagyobb szabad szoftveres közösség életében. Ez az együttműködés azt jelenti, hogy a Drupal közösség tagjai csapatokba szerveződve dolgoznak egymással, mely csapatok persze egymással is együttműködnek. Ezen tagok és csapatok összedolgoznak a Drupalon kívül más nyílt forrású közösségekkel is. Ez az együttműködés megóv a feleslegesen elvégzett munkától, miközben javítja a munka minőségét is. Fontos, hogy a Drupal projekten belül és azon kívül is nyitottak legyünk az együttműködésre. Ahol csak lehet, törekednünk kell, hogy szorosan együttműködjünk más nyílt forrású projektekkel és a szabad szoftveres világ képviselőivel, hogy egyeztessünk a fejlesztői, támogatói, dokumentációs és egyéb munkák irányításáról. A munkát átláthatóan kell végeznünk, minél több érdeklődő minél korábbi bevonásával. Ha úgy döntünk, hogy másoktól eltérő irányba indulunk, időben tudassuk velük, dokumentáljuk a munkánkat és rendszeresen számoljunk be az elért eredményekről.

Ha nincs egyetértés, akkor másokkal is konzultálunk

Amint azt választjuk, hogy alkalmazunk egy átfogó vagy hivatalos konfliktus kezelési eljárást, ezt a szekciót befejezzük. Addig is a cím mindent elmond.

Ha bizonytalanok vagyunk, segítséget kérünk.

Senki sem tud mindent és senkitől nem várjuk el a Drupal közösségben, hogy tökéletes legyen. A kérdésekkel sok problémát el tudunk kerülni az idők folyamán, ezért szívesen látjuk a kérdéseket. Akitől kérdeznek, készségesnek és segítőkésznek kell lennie. Ugyanakkor, ha kérdéseket teszünk fel, ügyeljünk rá, hogy ezt a megfelelő helyen tegyük.

Megfontoltan szállj ki

A tagok minden projektben jönnek-mennek, a Drupal sem kivétel. Kérünk mindenkit, aki elhagyja, részben vagy teljesen továbblép a projektjétől, lehetőleg úgy tegye, hogy távozása a legkisebb mértékben zavarja meg a projekt menetét. Ez azt jelenti, hogy a továbblépőknek közölniük illik a többiekkel, hogy elhagyják a projektet és a megfelelő lépéseket meg kell tenniük annak érdekében, hogy mások a helyükbe léphessenek és ott folytathassák, ahol ők abbahagyták.

(A fordításért köszönet: aboros, alippai, den, snufkin, zserno.)